Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepélyes megnyitása előtti napon Budapesten a II. János Pál pápa téren hatszáz rászorulót, hajléktalan embereket, szegény családokat, időseket, menekülteket látott vendégül az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és segítő szervezetei, az Agrárminisztérium és a honvédség támogatásával.
Összes hírünk
Pályázat magyarországi szerzetesrendek 20. századi történetével foglalkozó szakdolgozatok írásának ösztönzése és elismerése céljából
2021. augusztus 17-én a szákszendi Munkás Szent József-templomban Szabó Nóra, a Jó Pásztorról nevezett Mária-Sára nővér, a Szent Orsolya Rend tagja, ünnepélyes szerzetesi fogadalmat tett. Megígérte, hogy életét ezután az evangéliumi tanácsok követésében szent engedelmességben, erkölcsi tisztaságban és szegénységben kívánja élni.
A hálaadáson részt vettek a pannonhalmi, a győri, a bakonybéli és a budapesti bencés szerzetesek, egyházmegyés paptestvérek, a szláv ortodox egyházak környékben lakó papjai, szerzetesei, protestáns lelkipásztorok, valamint Kiss Domonkos atya egykori tanítványai a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumból és Pannonhalmáról, valamint oblátusok és hívők papi, szerzetesi szolgálatának helyszíneiről.
Szeretettel, és örömmel hirdetjük meg az Iránytű 2021-22-es kurzusát! Várjuk az új csapatot, akik elhatározták, hogy egy évet rászánnak, hogy megtalálják a hivatásukat!
A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont kápolnájában ünnepi szentmise keretében 2021. augusztus 28-án 10:30-kor tette le Isten kezébe a tőle kapott vezetői szolgálatot a Boldogasszony Iskolanővérek leköszönő tartományi tanácsa, és vette át tőlük a feladatot Ivanics M. Andrea nővér, az idén júliusban megválasztott új tartományfőnöknő és tanácsosai: Csermely M. Irén nővér, a tartományfőnöknő helyettese és Erős M. Renáta nővér.
Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, milyen szerepe van az Eucharisztia szentségének Charles de Foucauld életében, követnünk kell útját 1886. október végétől a párizsi Szent Ágoston templomtól egészen 1916. december 1-ig, Tamanrassetben bekövetkezett haláláig. E harminc év alatt egy fejlődésen megy keresztül az Eucharisztia titkának megértését és a hozzá fűződő kapcsolatát illetően.
"Augusztus 19-e a ciszterciek főünnepe, amikor Clairvaux-i Szent Bernát atyánkra emlékezünk. Minden évben nagyszámú vendég látogat el ezen a jeles napon a hazai ciszterci rend szellemi, lelki központjába, Zircre.
Idén sem volt ez másképp, amikor a magyar ciszterci monostorok képviselőivel, intézményeink vezetőivel, több magyarországi szerzetesrend elöljárójával és képviselőjével, valamint a zirci és környékbeli polgármesterekkel, intézményvezetőkkel, munkatársakkal, barátainkkal és ismerőseinkkel ünnepelhettünk együtt.
Megjelent és hamarosan a szalézi iskolák tanulói kézbe is vehetik a 2021/2022 tanévre szóló Don Bosco Zsebnaptárt, melynek az „Egy csepp mézzel…” címet adták a szerkesztők. Az A/6 méretű, 120 oldalas, spirálos notesz a Don Bosco Szaléziak, a Szalézi Intézmény Fenntartó és a Don Bosco Kiadó közös erőfeszítései nyomán jött létre. A kiadványhoz Andrásfalvy János tartományfőnök atya ad videó-ajánlást.
Németh Noémi Mária Gertrúd OPraem nővér ünnepélyes örökfogadalmat tett Nagyboldogasszony napjának vigíliáján, augusztus 14-én az ünnepi szentmise keretében Zsámbékon. A premontrei nővérek számára azért is fontos ez az alkalom, mert régen Boldogasszony leányainak hívták őket, s ha lehetett, mindig is ez az ünnep volt a beöltözés és a fogadalmak napja.
A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) rendes tagjai idén új elnököt, és ugyanekkor elnökségi tagokat is választottak Budapesten, az MRK tavaszi ülésén. Az új elnök Németh Emma SSS (a Szociális Testvérek Társaságának kerületi elöljárója) lett. Őt kérdeztük.
Örömmel várunk benneteket minden olyan programra a kongresszuson, ahol találkozhattok velünk személyesen vagy a rendezvény szerzetesi témájú!
122 évvel ezelőtt, 1896. június 3-án született Vátzy Olga Mater Terézia Szent Orsolya Rendi nővér, tanárnő, zárdafőnöknő, novíciamesternő. A második világháború idején menedéket nyújtott az üldözötteknek és a menekülteknek a győri rendházban. Az ő főnöknősége idején épült fel a Duna-parton az orsolyiták modern tanítóképző intézetének épülete.
Egy tevékeny, küzdelmes, hitben elmélyült élet ajándéka: Hegedűs Kolos OFM augusztus 15-én tartotta aranymiséjét. A szentendrei Ferences Gimnázium egykori igazgatóját, korábbi ferences tartományfőnököt hivatásáról, papi ars poeticájáról kérdezte Körössy László.
Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve megkérte az Új Város Online szerkesztősége Tanino Minuta olasz fokolarinót, műfordítót, életrajzírót, aki sokat tanulmányozta Chiara Lubich életét és írásait, valamint számos interjút készített első társaival, hogy vázolja nekünk, milyen volt Chiara kapcsolata az Oltáriszentséggel. Hogyan vált számára az Eucharisztia, az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus az élet központjává.
A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) rendes tagjai 2021. június 16-án új elnököt választottak Németh Emma SSS (a Szociális Testvérek Társaságának kerületi elöljárója) személyében, akivel a kihívásokról is beszélgettünk.
Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én Csóka Gáspár atya OSB pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából szentmisén adott hálát a győri Loyolai Szent Ignác bencés templomban.
"Hivatásunkban megújulva térünk vissza „a puszták rejtekéből az élet centrumába”, hogy új utakat keressünk apostoli életünkben."
A dobogókői Ignáci Lelkiségi Központ égisze alatt tíz éve indult a lelkivezető- és lelkigyakorlat-kísérő képzés. Kővári Magdolna szociális testvér részt vett a kezdeményezés kidolgozásában, ma pedig a programokat szervezi. Ő mutatja be a képzést.
Németh Emma szociális testvér a közelmúltban két fontos megbízatást kapott: pünkösdkor a Szociális Testvérek Társasága kerületi elöljárójává, június 16-án pedig a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) elnökévé választották. Budapesten, a társulat Bátori László utcai anyaházában beszélgetett Bodnár Dániel.
Beszélgetés a hetvenedik születésnapját ünneplő Sajgó Szabolcs SJ kultúrmisszionáriussal. Végh Dániel írása.
Befejeződött a Krisztus inge című játékfilm forgatása, mely Várnai Péter azonos című történelmi színjátéka alapján készült. A történet a hazai szerzetesrendek kommunista hatalom általi betiltását meséli el; fél évet ölel fel, az 1950. májusától novemberéig terjedő időszakban játszódik. A mozi rendezőjével és egyik főszereplőjével, Eperjes Károly Kossuth-díjas színművésszel beszélgetett Bodnár Dániel.
"Szent Klára ünnepe alkalmából visszaemlékeztem Assisibe tett látogatásomra. Életén keresztül a Klárával való „találkozás” révén arról elmélkedtem, vajon ez a 800 évvel ezelőtt élt szent nő miben vált a példaképemmé?" Heltai Hedda írása.
A 2020/2021-es tanévben emlékezünk meg a hajdani Szent Orsolya Rend dr. Hóman Ottó Tanintézet fennállásának és felszentelésének 80. évfordulójáról. A Szent Orsolya Rend már több mint 200 éve végezte áldásos oktató-nevelő működését a városban, amikor a nővérekben felvetődött a gondolat, hogy új iskolaépületet építsenek.
1221. augusztus 6-án hunyt el Bolognában a spanyol származású Guzmán Domonkos, a róla elnevezett szerzetesrend alapítója. Emlékét és máig ható jelentőségét Gerard Francisco Timoner atya, a Prédikátorok rendjének legfőbb elöljárója idézi fel a Vatikáni Rádiónak adott interjújában, ahogy vallja: „Szent Domokos nyolcszáz éve közvetít az Evangélium és a világ útjai között”.
Urunk színeváltozásának ünnepén, augusztus 6-án, pénteken délelőtt a pannonhalmi főapátság bazilikájában Michael August Blume SVD érsek, magyarországi apostoli nuncius mutatott be hálaadó koncelebrált konventmisét (latin nyelvű, gregorián énekkel), köszöntve a papi jubileumukat ünneplő bencés szerzeteseket.
A vacare igéből származó vakáció szót – Szent Benedek a Regulában már használja. Mit jelent valójában, és hogyan lesz olyan örömteli ez az idő, amilyen lelkesedéssel kerül fel a táblára az Ó? Miért olyan könnyű elrontani, és mit tanítanak a szerzetes atyák? – Baán Izsák OSB bakonybéli perjellel beszélgetett Trauttwein Éva.
A bencések rendszerint természetközeli helyeken alakították ki monasztikus életüket, a Szent Mór Bencés Perjelség azonban Győr belvárosában találta meg küldetését. A város főterén álló barokk épületcsoport szerves része a megyeközpont életének, a rend fenntartásában működő gimnázium pedig a rendszerváltás óta a város meghatározó iskolája.
Miért jelentkezz az Emmausz hivatástisztázó évre? Mire számíthatsz, ha jelentkezel? Ebben segíthetnek, azok, akik már megtalálták, amit kerestek. Jó úton vagy, Emmausz útján vagy! Jelentkezz! Szeretettel várunk!
Szakmai találkozónak adott otthont a gyöngyösi Ferences Rendi Autista Segítő Központ (ASK) július 15-én. Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) által szervezett esemény fő célja az új Országos Autizmus Stratégia megalkotásáról való egyeztetés volt, valamint az, hogy a résztvevők megismerhessék az ASK működését. A találkozó elején Heim-Horhi Anett, az AOSZ szakmai vezetője elmondta, hogy ezzel a rendezvénysorozattal – amely során bejárják az autizmus ellátást végző intézményeket – szeretnék elérni, hogy a kollégák megfigyelhessék és elsajátíthassák egymás jó gyakorlatait. „Az a munka, ami itt, az ASK-ban folyik, mindannyiunk számára példa lehet” – tette hozzá.
A szaléziak jóvoltából ismét egy örömteli esemény helyszíne volt a nyergesújfalui Szent Mihály-templom: július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony napján Tóth Péter szalézi szerzetesnövendék letette szerzetesi örökfogadalmát Andrásfalvy János tartományfőnök kezébe és örökre elkötelezte magát Don Bosco Szalézi Társaságába.
„Mindenkinek mindene lettem, hogy sokakat megnyerjek”(1986)
„Életemmel és halálommal a Te dicsőségedre, Uram” (1990)
„Atyám, a Te irgalmad örökkévaló” (2011)
Iskolai lelkigyakorlatok szervezésére és csoportok vezetésére felkészítő képzést tartott a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája keretében működő pedagógiai csoport. Június 29. és július 1. között szerzetesi fenntartású iskolák tanárai, munkatársai vettek részt a kurzuson a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban. Labancz Zsolt SP, a csoport vezetője számolt be a munkájukról.
A fogadalomtételre 2021. május 24-én, pünkösdhétfőn, Szűz Mária, az Egyház Anyja emléknapján került sor. Ez az új liturgikus Mária ünnep, a Pünkösdöt követő napon, 2018 óta szerepel a naptárban. Az idén ez az emléknap május 24-ére esett, mely napon Szűz Mária, a keresztények segítsége liturgikus ünnepét üli az Egyház.
Fazakas Mária Gyöngyi több helyen is meglelte az otthonát: Erdélyben, ahol született, Egerben, ahol a szerzetesi hivatást kapta, Mezőkeresztesen, Győrben és Budapesten, ahol szolgált és Firenzében, ahol örök fogadalmat tett. Ízig-vérig magyar, de a szíve egy szőtteshez hasonlatos, melyet a cigányságtól a románokon át az olaszokig, az árva gyerekektől a magukra hagyott idősekig minden korosztályból és népből fontak. Gyöngyi nővér szervita szerzetes, aki mély imádságban, ugyanakkor végtelen nyitottsággal éli mindennapjait – jelenleg a budai rendházban, a „Názáreti Hajlékban”, a magyar delegáció elöljárójaként. A Képmás magazin cikkét olvashatják.
2020. július 13-án Rómában a ferences rend miniszter genesálist választott.
Fr. Massimo Fusarelli OFM 1963. március 30-án született Rómában, és 1982. július 28-án öltöztették be Szent Ferenc ruhájába. 1983. július 30-án ideiglenes, majd 1989. január 8-án ünnepélyes örökfogadalmat tett. 1989. szeptember 30-án szentelték pappá.
Az egyháznak van mit tanulnia a gyermekvédelem területén, de az is fontos, hogy a pozitív változások üzenete eljusson a társadalom tagjaihoz. Erről beszélgetett Rudan Máriával, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája gyermekvédelmi tanácsadójával Gégény István.
A premontreiek még 2007-ben adták ki a Graduale Hungaricum liturgikus énekeskönyvet, mely az Éneklő Egyház népénektár liturgikus énekeinek az egész egyházi évre való kibővítése. A 900 éves rend a közelmúltban jelentette meg a Graduale Hungaricum orgonakíséretes segédkönyvét. Gesztesi-Tóth László orgonaművésszel pályájáról és az orgona történetéről beszélgetett Bodnár Dániel. Részleteket közlünk a cikkből.
Április közepén az egyik leglátogatottabb katolikus zarándokhelyen, Máriabesnyőn kezdték forgatni a Krisztus inge című magyar játékfilmet, amely Várnai Péter címzetes prépost azonos című történelmi színműve alapján készül. A mozit Eperjes Károly Kossuth-díjas színész rendezi, és az egyik főszerepet, Leopold atyát is ő játssza.
Július 3. és 18. között Rómában tartják meg a ferencesek nemzetközi nagykáptalanját. A találkozón Magyarországról Berhidai Piusz és Piatrik Pió vesznek részt. Az eseményről Berhidai Piusz tartományfőnökkel készített interjút a Ferences Média.
ELZA-Együttműködés Lelkigyakorlatos-és ZArándokházak között
Megújult a szerzetesi főiskola honlapja!
Színes külsővel, a képeken és videókon valódi szereplőkkel, saját helyszínen mutatkoznak be virtuálisan a weboldalon: https://sapientia.hu/!
Mit találsz az oldalon?
-aktuális híreket, programokat
-képzések, kurzusok rendszerezett elérését
-kiadványok széles kínálatát
-a könyvtár szolgáltatásait
-hasznos dokumentumokat, tájékoztatókat
A honlapot a HERIBER C Stúdió készítette: https://heribertc.hu/
Forrás és fotó: Sapientia Hittudományi Főiskola
Ünnepléssel zártuk az Emberi méltóság stratégia megalkotásának folyamatát, 2021.06.28-án a szerzetesi irodában. Hosszú idő óta végre személyesen találkozhattunk a stratégia alkotásban résztvevő munkatársakkal és hálát adtunk az elmúlt évben végzett munkáért.
Egy kolumbiai női szerzetes közösség sorra gyártja a profi zenés videókat – különleges missziójukról vallottak a Szemléleknek.
Kilencedik kerületi, hatodik emeleti lakásukban várnak minket hárman: Gombos Anikó, Horváth Margit Erzsébet és Barbai Nelli, a Jézus Kistestvérei Női Szerzetes Közösség tagjai. A testvériséghez két lakás tartozik: az egyikben kápolna, közösségi tér és konyha található, a másikban a nővérek kis szobái. Jelenleg hárman élnek itt, nemrég utazott tovább egy svájci testvérük. Vámossy Erzsébet írása.
Menyhárt M. Teréz nővér, az Isteni Szeretet Leányai kongregáció tagja szinte mindig mosolyog, pedig emberileg nézve jelenleg kevés oka van a mosolygásra. A nemzetközi pápai jogú rend éppen 150 éve, 1871. júl. 2-án nyitotta első magyarországi házát, az 1950-es feloszlatáskor 272 nővér tartozott a magyar tartományhoz, a rendszerváltáskor 85-en kezdték újra a közösségi életet, mára pedig 6-an maradtak, ebből négyen 90 év felettiek. Hivatásról, karizmáról, a fogyó közösség nehézségeiről, Isten vezetéséről és a jövő kilátásairól beszélgetett Sisák Zita a nővérek által üzemeltetett kollégium kertjében.
Az ország különböző részeiről érkező hat szerzetesközösség tagjai, elöljárói, hét szerzetesi fenntartású, idősek szociális alap, valamint szakellátásával foglalkozó intézmények világi munkatársai, akolitusai, összesen 26 fő részvételével tartottak Szécsényben szakmai rendezvényt 2021.06.22-én. A szakmai napot még 2020-ban tervezték megrendezni, a járványhelyzet azonban közbeszólt.
A Sapientia Főiskola évente két alkalommal megjelenő folyóiratában Cziglányi Zsolt: A szentírás‑értelmezés dilemmái, Szabó Dániel SP: Személy és küldetés Hans Urs von Balthasar teológiai antropológiájában, Somos Róbert: A remény Órigenész Zsoltár‑homíliáiban, Szabó Sándor Bertalan OP: A keresztény reménység és reményeink című tanulmányát olvashatják.
2021 nyarán egy olyan hely nyílik Pasaréten, amely egyaránt képes befogadni a környék kulturális, egyházi és családi programjait is.
Hosszú idő után van magyar örökfogadalmasa a kapucinusoknak. A rend eddigi novíciusa, Menyik Dániel ünnepi szentmise keretében tett örökfogadalmat június 27-én a máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilikában.