A piarista iskolák megújuló profiljáról

Mosonmagyaróvár
Nemrég jelent meg a „Teljes időt átfogó” piarista iskola című kiadvány. A diákok nevelésének minél teljesebb és hatékonyabb programját fogalmazza meg a dokumentum az eredeti kalazanciusi karizma és a jelen kihívásai tükrében. Zsódi Viktorral, a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda igazgatójával beszélgetett Vámossy Erzsébet.

 

– A „Teljes időt átfogó” piarista iskola. A piarista diák profilja című kiadvány egy eredetileg Madridban kiadott füzet fordítása. Milyen új szemléletre hívja az olvasót ez a kötet?

– Kihívást jelent a magyar piarista iskolák és intézmények számára ez az új narratíva. Egyrészt tudatosítjuk az informális, tehát a nem tervezett, spontán nevelés jelentőségét. Ilyen például, amikor az óraközi szünetben, vitorlázás közben vagy éppen a táborban, mosogatás közben beszélgetünk a diákokkal. Ezek meghatározó pedagógiai szituációk, amelyek az evangelizálás vagy akár a személyiség fejlődése szempontjából is fontos témákat érinthetnek. Másrészt a nem formális, azaz a tanórán kívüli tevékenységeinket rendszerbe kell szerveznünk, hogy minden gyereknek lehetősége legyen megtalálni, ami neki szól. Így eldöntheti, hogy például egy kisebb csoportban rendszeresen beszélget az osztályfőnökével, vagy társastáncra jár, képzőművész szakkört, vitakört látogat, netán röplabdázik, vagy tagja egy virágzó iskolai kórusnak. Szeretnénk, ha ezek a tevékenységek nem a pedagógusok egyéni kezdeményezései lennének, hanem intézményi szinten valósulnának meg. Hiszen sokszor megfigyelhető volt, hogy a gyerek azt kapta az iskolától, amit az őt nevelő tanárok képviseltek. A spontán kezdeményezésekből szakmai alapon, tudatosan kialakított rendszert szeretnénk létrehozni a szerzetesek, a civil tanárok, az öregdiákok és az önkénteseink bevonásával.

– A könyv megkülönbözteti a formális, a nem formális és az informális nevelést, ezek közül kettőt az imént már Ön is említett. Meghatározná, hogy pontosan mit értenek e kifejezések alatt?

– A formális nevelés a tantervi keretek által meghatározott lehetőségeknek a tanári kar általi megvalósítását jelenti. Az iskolához kötött szabadabb – általában délutáni, hétvégi – foglalkozások a nem formális nevelés területei. Az informális nevelés pedig a spontán, kötetlen impulzusok valósága. Például amikor a diákok a szünetben pingpongoznak vagy csocsóznak, az az informális nevelésre ad alkalmat. Ugyanígy a fehér asztal nevű szokásunk is, amikor a szülőket közös vacsorára hívjuk, hogy kötetlenül beszélgethessenek a tanárokkal. A nevelés szempontjából az informális alkalmak meghatározók: egy jó mondat, egy találó kérdés, egy biztató szó egy életre erőt és inspirációt adhat.

– Miért fontos a nevelők összefogása a nem formális és az informális nevelés területén?

– Osztályfőnökként szerettem volna minél színesebbé tenni a nevelést, de szembesültem azzal, hogy egy szerzetes vagy világi kolléga ezt egyedül nem tudja megtenni. Széles összefogásra van szükség, hogy minél gazdagabbá váljon a nevelő közeg. Ráadásul akkor tudjuk a gyerekeket felelősségvállalásra nevelni, ha látják, hogy egy felelős közeg veszi körül őket. Mintaértékű számukra, ha az iskolában megvalósul a szerzetesek és a világi tanárok, illetve a tanári kar, a diákság és a szülők közötti párbeszéd, ha azt látják, hogy az iskola kapcsolatban áll világi és egyházi vezetőkkel, alapítványokkal, civil szervezetekkel, vállalkozókkal. Ez az összefogás arra inspirálja őket, hogy felelősséget vállaljanak magukért, a kapcsolataikért, családjukért, a közösségeikért, a társadalomért, amelyben jelenleg gyerekként és a jövőben majd felnőttként élnek. Az Egyház kovászként van jelen a társadalomban, így minden intézményben a középpontba szeretnénk állítani a társadalmi felelősségvállalásra nevelést. Egy olyan korban élünk, amely kérdőn tekint a kereszténységre. Európa bizonytalan abban, hogy keresztény akar-e lenni. Mi olyan fiatalokat szeretnénk nevelni, akik találkoznak Krisztussal, és tovább tudják adni az evangélium gazdagságát, mert megtapasztalják, hogy annak értékei felszabadítóak.

– Az innováció az intézményre, a rendtartományra vagy az egész rendre vonatkozik?

– Vannak kezdeményezések, amelyek inkább az adott iskolára jellemzőek. Mosonmagyaróváron például az egyik öregdiákunk, aki most már szülő, a textilek újrahasznosításával foglalkozik; szemléletét és tudását be is hozta az iskolába. Ez helyi sajátosság, sillabuszokból nemigen lehetne más iskolákban megtanítani. Egy házaspár podcasteket és videókat készít, ők médiaszakkört vezetnek nálunk. Tudatos médiahasználóvá úgy nevelhetjük a diákokat, ha látják, hogyan keletkeznek a médiaproduktumok. A vitorlázás, ami az én szenvedélyem, tartományi szintű. Egy-egy táborba már nem az osztálytársak miatt jönnek a fiatalok, hanem mert szeretnének találkozni az ország különböző részeiből érkező társaikkal, akikkel barátságokat kötnek, és akiktől rengeteget tanulnak. Nemzetközi távlata is van a nem formális nevelésnek, hiszen a piarista ifjúsági találkozók, amelyeket Közép-Európában szervezünk, és részt vesznek rajtuk lengyel, szlovák, osztrák, olasz és magyar fiatalok, azt mutatják, hogy a keresztény hit, amit keresnek és megélnek, határokon átívelő módon kapcsolja össze őket.

– Az eredetileg Madridban kiadott füzet nemzetközi szinten fogalmazza meg a piarista nevelés egy olyan profilját, amely a magyar iskoláktól már régóta nem idegen.

– A piarista rend nagy múlttal és nagy hagyománnyal rendelkezik Magyarországon. Sok országban van jelen Afrikában, Ázsiában, Európában és Amerikában, nemzetközi viszonylatban mégsem a legnagyobb szerzetesrendek közé tartozik. Ősi, több száz éves iskoláink vannak, Afrikában, Indiában pedig fiatalabbak az intézményeink. Ennek ellenére a gondjaink és a nehézségeink sokszor nagyon hasonlóak. Mindenhol óriási felismerést jelentett, hogy a nem formális nevelés a szegénység leküzdésének eszköze.

Azt tapasztaljuk, hogy a társadalmi szakadék nem az iskolában jelenik meg, hiszen a szegény és a gazdag gyerek ugyanúgy jár oda, hasonló tananyagot tanul és hasonló módon vizsgázik. A különbségek sokkal inkább a nem formális területeken alakulnak ki. Mivel sokan nem tudnak eljárni zeneórára vagy edzésre, nyáron táborba, így nem kapnak annyi inspirációt, impulzust, kihívást, mint mások. A mindenkire kiterjesztett nem formális nevelés tehát a társadalmi igazságosság és az esélyteremtés legkiválóbb közvetett eszköze. A szegénységet nem csak úgy kell orvosolni, hogy közvetlen támogatást adunk a nehezebb helyzetben lévőknek. Persze vannak ilyen kezdeményezéseink is. De a mi profilunk inkább az, hogy a nem formális nevelést valósítjuk meg és tesszük elérhetővé mindenki számára. Azon diákok számára is, akik esetleg nem is piarista iskolába járnak. Ők például bekapcsolódhatnak a Kalazancius Mozgalomba.

– Ez a program egyúttal visszatalálás a kalazanciusi gyökerekhez.

– A dokumentum újra és újra megfogalmazza, hogy mi a feladatunk: hűség az alapító karizmához és a jelenkorhoz. Kalazanci Szent József például fontosnak tartotta a latin nyelv tanítását, és a neves klasszikus szerzők ismeretét, mivel az értékek a Jeruzsálem–Athén–Róma tengely mentén rendeződtek el. Ugyanakkor a matematikát és a fizikát is lényegesnek tartotta, sőt a piarista tanárok Galileitől kaptak tanácsot arra vonatkozóan, hogy miként kell oktatni a legmodernebb tudományokat. Már az alapító pedagógiai programjában is ott  szerepelt a hagyományos értékek továbbadásának és a korszerűségnek a kettőssége, másképpen fogalmazva: az örök értékeknek a kor nyelvére fordítása. Az evangelizáció is csak így lehetséges: a kétezer évvel ezelőtt megfogalmazott örök krisztusi tanítást kell élhetővé, érthetővé, befogadhatóvá tenni a 21. században.

– Ma miben nyilvánul meg a korszerűség?

– A pesti piarista iskolában van például robotika szakkör, de az ottani diákok űrkutatási projekteket is működtetnek; felbocsátottak például egy szondát, ami egészen magas égi szférákig eljutott. Mosonmagyaróváron a magyar és a matematika oktatása során legót és legórobotokat használnak a tanítónők. Magam is csak ámulok, milyen izgalmas megoldásokra nyílik lehetőség a legkisebbek oktatásában. A modern pedagógiában fontos, hogy lássuk, miért tanulunk, és elengedhetetlen az is, hogy tudjunk egymással együttműködni és különböző tudományágakat összekapcsolni.

A vitorlázásban például egyszerre kell alkalmazni a fizika, a meteorológia és a hidrológia tudásanyagát ahhoz, hogy másokkal közösen feladatokat hajtsunk végre. A médiaszakkörön az önkifejezésre tanítjuk a diákokat, s közben tudatos és kritikus médiafogyasztókká neveljük őket. A piarista pedagógia alapvetően innovatív.

– A kommunizmus idején csak a pesti és a kecskeméti iskola működhetett, az előbbiben elitképzés folyt. A kiváló eredmények ellenére sokan kritikával illették a piaristákat, azt vetették a szemükre, hogy eltértek az alapító szellemiségétől. Valóban így volt ez?

– Az 1989 előtti időszakban az iskolák nem kaptak teljes szabadságot. Az igényes oktató-nevelő munka volt az egyik, ha nem az egyetlen lehetséges megnyilvánulási formája egy egyházi iskolának. Lehet, hogy ezt nem is maga választotta, hanem a körülmények alakították így. Akkoriban kevés volt az egyházi intézmény, és sok diák szeretett volna például a pesti piarista iskolába járni. Az innovációs attitűd erősen megvolt akkor is, Kovács Mihály tanár úr például már a legkorábbi időkben számítógépet épített a diákokkal, és sokat túráztak vízen, kerékpáron, gyalogosan. Próbálták megvalósítani az iskolában, hogy minden gyermek a tehetségének megfelelő nevelést kapjon. Tudom, hogy megvolt a szándék az alapítói karizmák éltetésére is, ez 1989 után még inkább lehetségessé vált. Az újraindulás óta minden egyes oktatási intézménynek újra és újra keresnie kell a feladatát és az identitását a változó világban.

– Más rendi fenntartású és egyházi iskolák hasonló célok megfogalmazására jutnak, mint ami a nemrég megjelent piarista kiadványban olvasható. Ebben a programban mi az, ami tipikusan piarista jellegzetesség?

– Szerintem nagyon jó, hogy az egyházi iskolák hasonlóak, hiszen mégiscsak Krisztus van a középpontban. Valamennyi szerzetesrendnek és minden egyházi iskolának, mindannyiunknak ugyanaz az Egyház az anyja. Nagy érték, hogy természetesen kapcsolódnak össze egymással ezek az intézmények. Nem szükséges, hogy a piarista, a ferences, a szalézi vagy a bencés intézmények markáns különbségeket mutassanak, hiszen testvérei egymásnak.

A piarista intézmények magját a piarista szerzetesi közösségek adják. Ezek a világiakkal, a szülőkkel és a diákokkal szoros együttműködésben hoznak létre egy olyan iskolát, amely keresi a pietas et litterae, a vallásosság és a tudás megfelelő elegyét. Mitől lesz igazán piarista egy intézmény? A mostani dokumentum is fontosnak tartja, hogy az iskola gyógyító és inspiráló legyen. Gyakorlatias tudást adjon, kerülje az intellektualizmust és a meddő pietizmust, ugyanakkor ügyesen ötvözze a tanulmányi szigort az őszinte hitgyakorlatokkal.

– Mit jelent az, hogy kegyesség? Milyen a kegyes iskola?

– A magyar nyelvben a kegyesség kifejezés sokféle tartalommal bírt, és jelentése időről időre változott. Mostanra archaikus kifejezéssé vált. Kalazanci Szent József korában a jó értelemben vett vallásosságot jelentette. Ő egy olyan iskolát szeretett volna, ami boldogságra vezeti a diákokat a földi és az örök életben egyaránt. „Jól élni és jól meghalni” – mondja a dokumentumunk is. A helyesen értelmezett kegyességet is újra és újra keresnünk kell. Hitelesen szeretnénk megmutatni a mai fiataloknak olyan utakat, amelyek Istenhez vezetnek.

– A piarista diák profiljáról szóló fejezet azzal kezdődik, hogy meghatározza, milyen a piarista iskolából kikerülő fiatal. A felsorolás első helyen említi, hogy boldog, majd ezekkel folytatja: lelki ember, együttérző, szolidáris, közösségi, felelősségteljes, kompetens, kreatív és mértékletes. Ez egy modern, univerzális emberkép.

– A piarista iskola mindenki számára nyitott szeretne lenni, de soha nem tagadja meg, hogy evangéliumi értékekre épül, és a gyermek Jézust állítja a középpontba, aki növekedett Isten ismeretében és emberségben. Az evangélium hirdetése úgy lehet hatékony, ha elmondjuk, Isten boldognak teremtette az embert, földi és örök boldogságot ad neki. Olyan gyerekeket szeretnénk nevelni, akiknek rövid és hosszú távú céljaik is vannak, a leghosszabb távú céljuk pedig az örök élet. Az ember számára az élet élethosszig tartó tanulás. A tudás és a műveltség önmagában érték, de nem rejti magában a folyamatos fejlődés lehetőségét, hiszen valahol véget ér. A rugalmas lélekben, a rugalmas szívben és a fejlődésre képes valóságban hiszünk.

A piarista közösség meghívottjai nem csak a fiatalok, hiszen a fejlődés nem zárul le 18 éves korban. A dokumentum is hangsúlyozza, hogy olyan közösségeket kell kialakítanunk, amelyekben megélhető a Krisztushoz tartozás Kalazanci Szent József stílusában, aki, ne felejtsük el, majdnem ötvenévesen kapta a hivatását, és azután is folyamatosan edzették a változó körülmények.

 

Forrás és fotó: magyarkurir.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
Rudan Mária - EM projektvezető
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41