Eszköz Isten kezében

Nagyvenyim
Formanek Tamás, a szerzetesi iroda szociális intézményi tanácsadója beszélgetett a Szent Ferenc Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthona intézményvezetőjével, Kiss Csaba Gáborral Nagyvenyimben a kert lombos fái alatt.

 

Körbejárva az intézményt kívül-belül az első benyomásom, hogy valódi otthon, nagyon szép és igen családias. Kérlek Csaba, meséld el, hogy kezdődött mindaz, amit most itt látunk?

Nagyvenyim egészen 1950-ig a ciszterci rend birtoka volt. 1988-ban amikor már körvonalazódott az enyhülés Magyarországon, először ide jöttek vissza a szerzetes atyák. Pontosabban nem mentek el, hiszen Dolmány Vendel atya a ciszterektől „igazolt át” 1953-ban a Székesfehérvári Egyházmegyéhez, hogy őrizze a rendházat és az arborétumot, mint helyi plébános. Az ő ’88-as halála után jöttek vissza a szerzetes atyák, hogy innen szervezzék újra a magyarországi rendtartományt. Ekkor építették a noviciátusházat, amelyet már nem fejeztek be, mivel visszakapták a Zirci Apátságot, és minden energiájukat a régi-új központra koncentrálták.

Ekkor vették át a Ferences Szegénygondozó Nővérek a félkész épületet, és csináltak belőle idősek otthonát. Tóth Irén M. Borgia nővér vérbeli „szociális menedzserként” olyat alkotott 1992-ben, amit az 1993. évi III. törvény sem tudott megfogalmazni. Első körben 18 szobával és 36 lakóegységgel kezdett, de a tervei szerint ezt 76 főre emelte volna, saját kertészettel, háztáji gazdasággal, élelmiszerfeldolgozó üzemmel és természetesen konyhával. Mindezt úgy, hogy ha esetleg sovány az állami normatíva, akkor se essen kétségben.

Én csak két évig ismerhettem, akkor is csak látásból. Nagyon kemény és szigorú volt mindenkihez, de elsősorban magához. Ahhoz volt szokva, hogy a munkáját megköszönik. Itt viszont a hatóságokkal kellett viaskodnia mert nem tudott megfelelni az „eu-konform” feltételeknek akkor, amikor még nem is voltunk az EU tagjai. Sajnos 1998-ban feladta a harcot és elment Jászberénybe a nővértársai közé pihenni. Ha lehet rá ezt a kifejezést használni.

Utána jött Pálinkás Rita és az édesanyja, hogy folytassák a munkát. Lehetetlen vállalkozás volt. Sem szakmai tapasztalattal, sem koncepcióval nem értek fel az elődjükhöz. Igyekeztek tisztességgel helyt állni, de kevés volt az a pár év, amit Borgia nővérrel együtt dolgoztak. Ez idő alatt nem tudták magukévá tenni azt a víziót, amit a ferences nővér és társai megálmodtak.

Én 2008-ban vettem át a szeretetotthon, és „hályogkovácsként”, nagy elánnal álltam neki a munkának.

Rögtön az elején meg kellett volna kérdeznem - ki a fenntartó? 

A Ferences Szegénygondozó Nővérek. Az 1927-ben létrehozott Egri Norma három lába közül az egyik. Eger városában P. Oslay Oswald ferences tartományfőnök, Páhok Mária Franciska és Kroumann Mária Magdolna nővérrel alapította a rendet, hogy a város polgárainak adományaiból, a városi tanács támogatásával és irányításával lássák el a városban és környékén élő szegényeket. A mozgalom országos hálózattá vált, és nyugodtan mondhatjuk, hogy 1950-ig a magyar szociális háló gerincét adták.

A szétszóratás után még a ’70-es évekig próbáltak plébániákon működni, de végül kimentek Ausztriába, ahol idősgondozással foglalkoztak. Tóth Irén M. Borgia 1974-ben a nagyvenyimi plébániáról ment ki, és 1991-ben oda is tért vissza.

A nővéreknek Szécsényben van egy másik intézménye, ott személyesen is jelen vannak, de itt, ha jól tudom nem élnek nővérek. Milyen módon valósul meg az együttműködés és a fenntartás?

Az alapításkor az első lakók az idős nővérek voltak, és a ferences, illetve ciszterci rendhez közel álló családok szépkorú tagjai. Gyakorlatilag a szeretetotthon is az Ausztriából hazatért nővérek nyugdíjából kezdett el épülni.

Borgia nővér ’98-as távozása után még sokáig voltak itt aktív nővérek, sőt Berecz Erzsébet M. Etel nővér - a rend utolsó szétszóratás előtt örökfogadalmat tett apáca -az otthonunk lakója. Már fekvő beteg, és közelebb van a százhoz, mint a kilencvenöthöz, de 7 éve még járta a szeretetotthont és lelki segítséget nyújtott minden lakónak. Koordinálta a heti szentmiséket, vezette az imaórákat, sekrestyés volt, kísérte a haldoklókat.

Hány évesek a lakóitok és milyen állapotban kerülnek be hozzátok az ellátottak?

A 2008-as ápolási szükséglet bevezetése teljesen megváltoztatta az idősotthonok életét és mindennapjait. Az aktív önfeledt közösségi életet beárnyékolta a napi szükségletekben nyújtott gondozás és ápolás túlsúlya. Gyérültek a Ki-Mit-Tudok, az önfeledt kirándulások, és lett helyettük udvari séta, társasjáték, dalárda, bográcsozás.

A lakók átlag életkora 80 feletti lenne, de egyre több „fiatal” 50-es 60-as korosztályú kér tőlünk befogadást, mert kardiovaszkuláris és végstádiumú daganatos betegségeik miatt a környezetük nem tudja őket ellátni. Furcsa érzés tisztességben megöregedett szépkorúakat és betegségek miatt 50 évesen rokkantnyugdíjassá váló embereket együtt gondozni. Bekerüléskor a lakók túlnyomó többsége elesett és kiszolgáltatott. Sok közöttük a fekvőbeteg, vagy aki csak állandó segítség mellett mobilizálható.

Üde színfoltnak számítanak a 80 évet betöltött egyedül élő idősek, akik azért jönnek be, mert a háztartásukat nem tudják egyedül fenntartani. Ezek a lakók életbölcsességükkel, elfogadásukkal, türelmükkel tanítanak minket. Az ő példájukat követve könnyebb elfogadni és családtagként szolgálni a ránk bízottakat.

Hogyan változott ez az elmúlt évek folyamán?

A demográfiai összetétel nem nagyon változott. Az ápolási szükségletben vált egyre nehezebbé a helyzet. Sok a szellemileg és mentálisan megrendült és megtört ember. Ezek fogadására nagyon nehéz felkészülni. Sokszor beköltözést követően derülnek ki olyan súlyos mentális vagy egészségügyi problémák, amit a család nem is vett észre. Ekkor merül fel az erkölcsi dilemma, hogy feltárunk egy olyan ellátási szükségletet, amit nehezen tudunk felvállalni úgy, hogy az nem zavarja a többi lakó nyugalmát. De hogyan várjuk el a családtól ugyanezt, hiszen azért kerestek minket, mert már a kisebb segítségnyújtás is megoldhatatlan volt számukra. Ezek olyan problémák, amire a szociális szféra is csak most kezd válaszokat keresni.

Beszélgettem egy kicsit a lakókkal, ahogy bejártam a házat. Elmondták nekem, hogy mennyire jó itt élni. Nehezet fogok kérdezni tőled, mint intézményvezetőtől, mert nem szereted a dicsérő szavakat, de miért érzik jól magukat a lakók?

Azt mondják, hogy a demokrácia nem jó, de nincs nála jobb. Az idősotthon sem jó, de a folyamatos segítségre szoruló emberek számára nincs jobb. Kegyetlen tény, hogy nagy valószínűséggel ez az utolsó földi lakhelyük az itt élőknek. Ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az itt töltött időt a legteljesebb emberi méltósággal élhessék meg a lakóink. Igyekezni kell nem éreztetni velük, hogy teljes mértékben kiszolgáltatottak a személyzetnek. Naponta érik őket veszteségek az egészségi állapotukban és a környezetükben. Nehéz ezeknek a tényeknek az élét és fájdalmát elvenni. Ezért fontos, hogy együttérzéssel tudjunk közeledni hozzájuk. Ha a helyzet és a lakó habitusa megengedi, görbe tükröt tartani a sorsnak és kinevetni azt. De ha kell, tudni együtt sírni és gyászolni is.

A munkatársaimnak nem tudom elégszer mondani, hogy ezt a hivatást nem lehet megfizetni. Ezt vagy szívből az idősek feltétel nélküli elfogadásával csináljuk, vagy menjünk máshova dolgozni.

Egészséges humor kell hozzá, és megtanulni számolni. Nem 10-ig … 100-ig, néha 1000-ig. Egy példát mondanék. Két ápolónkat is megvert súlyosan demens lakó. Az első felmondott. A második két hét után újra bement a lakóhoz és mindenfajta neheztelés nélkül ellátta.

Tudom, hogy Te nem csak intézményvezető vagy, de a lelki gondozást is magad végzed. Igeliturgiát tartasz és nem csak a lakóknak, hanem a falunak is. Hogyan lettél Nagyvenyim diakónusa?

Nem diakónus, hanem lelkipásztori kisegítő vagyok. Még Veszprémben a Hittudományi Főiskolán Deák Ákos atya kért fel tizenötünket, hogy segítsünk a Balatonfelvidéken a kilenc faluja ellátásában. Mondhatni Osztie Zoltán atya mellett Ákos atya volt a második liturgika tanárunk. Két évig szolgáltam ott, általában havonta egy hétvégét. Szombaton délután egy, vasárnap két szertartással. Amikor hazatértem Nagyvenyimre, előbb a szomszédos Baracson tartottam néha igeliturgiát, majd Köveshegyi András Rajnald atya betegsége idején pár hónapig.

Etel nővér egészségi állapotának megromlása után kezdtem el előbb csak rorátét tartani adventben, majd kialakult egy 8-12 fős kemény mag, akikkel minden hétköznap reggel 6.30-kor összejöttünk. Ez már hetedik éve tart. Ötödik éve tarom a húsvéti szent három napot, mivel a paphiány miatt erre másképpen nincs lehetőség.

Egy szerzetes atya mondta Veszprémben egyszer, hogy megkérdezték tőle, miért tart három embernek vasárnapi szentmisét (negyedik miseként aznap). A válasza az volt, hogy ha elhagyná, később hiába jönne oda egy másik pap, nem tudná újra elindítani a rendszeres hitéletet.

A bátyám ajánlotta a Mapy.cz térképalkalmazást, a túráim tervezéséhez. Ott láttam megjelölve a szeretetotthon kápolnáját, mint miséző hely. Na, ha már a csehek is reklámozzák, nem hagyhatjuk abba a napi igeliturgia és szerdai szentmise megtartását.  

Lelkivezetőként szakmailag a mentálhigiéné oldaláról hogyan látod az otthont és lakóit?

Korábban volt egy igazi mentálhigiénés kollégánk. Nagyon hiányzik. Én a magam empátiájával, és 30 év egyházban töltött szolgálatom tapasztalatával próbálom pótolni. Sajnos ez annyiban merül ki, hogy a lakók között van körülbelül húsz, akivel relatív rendszeresen beszélgetek, de a többiekhez csak akkor jutok el, ha „ég a ház” és a vezetői tekintélyre van szükség a kedélyek megnyugtatására. Azt mondják, hogy egy jó vezető mindenhez ért a rábízott szervezeten belül. Ez viszont nem azt jelenti, hogy mindent neki kell megcsinálni.

Ismét egy anekdota: Egy kórházi beteg folyamatosan visszaköpte az ételt, amikor etették. Ez az osztályvezető főorvos fülében jutott. Elkérte a tányért és a kanalat. A beteg az első kanál ételt az arcába köpte. Anélkül, hogy letörölte volna adta a következőt. Megmutatta, hogy lehet célt érni. De ettől fogva azért nem ő fogja etetni az össze macerás beteget.

Jó lenne sokszor „csak” lelkipásztori kisegítő vagy lelkigondozó lenni. Engem a Jóisten most nem ezért rakott ide. Tény, hogy egy kis intézményben sokszor nem lehet egy feladatra önálló embert biztosítani. Jó, ha az ember sokoldalú. De elaprózódni sem lehet. A vallásukat gyakorló lakók lelki gondozása sok előképzettséget és élettapasztalatot igényel. Ezt úgy érzem, magkaptam. De bármekkora a kísértés, ennél tovább nem mennék.

Hogyan éltem meg ezt a 15 évet? Valahogy úgy, mint egy kalapács a Jóisten kezében. Látom, hogy döntéseim előre visznek és fejlődünk. Ugyanúgy, mint a megmunkálandó fém a kalapácsütések alatt. Sokszor fáj, és nem is tudok felhőtlenül örülni, hiszen én csak egy kalapács vagyok Isten kezében. De megnyugtat az a tény, hogy Isten kegyelméből az ütéseim nem rombolnak, hanem alakítanak és építenek.

Köszönöm a beszélgetést! Isten áldja meg szolgálatodat!

 

Interjú és fotó: Formanek Tamás

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
Rudan Mária - EM projektvezető
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41