Élet menekültként a szombathelyi ferences kollégiumban

Szombathely
Bartos Eszter, a szombathelyi Assisi Szent Ferenc Kollégium vezetője számolt be az elmúlt hónapokról, amikor a háború sújtotta Ukrajnából érkezett menekülteknek igyekeztek szeretetteli otthont nyújtani.

Február végén érkezett a kérés, hogy mérjük fel, hány menekültet tud befogadni a kollégium. Végül március közepétől érkeztek hozzánk, így lassan négy hónapja, hogy a kollégium falai között is élnek Ukrajnából menekült családok.

Összesen 12 családot szállásoltunk el, ami 40 főt jelent – közülük 19 kiskorú, és két kismamánk is volt. Jelenleg négy (két-, illetve háromgyermekes) család lakik nálunk: négy anyuka és tíz gyermek, az egyik családban itt van az édesapa is. Jellemzően a szülőpár valamelyik tagja vendégmunkásként itt dolgozott, és a családját menekítette át Magyarországra.

Volt olyan családunk, akik három hónap után hazamentek; illetve voltak, akik továbbmentek más európai országba; és volt olyan is, aki a családjával Budapestre költözött. Mindenkinek abban próbáltunk segíteni, amire szükségük volt.

Az első találkozás szinte leírhatatlan. Az első család március 13-án érkezett meg hozzánk. Egy telefonhívást kaptunk a Máltai Szeretetszolgálattól, és egy órán belül a magyar Karitász segítségével meg is érkezett egy hétfős család: hat kiskorú és egy felnőtt, maga is csupán 23 éves, a legfiatalabb családtag kétéves, illetve a 17 éves fiú unokatestvérük kísérte el őket. A kisbuszból kipakolva a holmijukat láttuk, hogy mindenki csak egy kis hátizsákkal és a határon kapott adománycsomaggal érkezett, semmi egyéb holmi nem volt náluk. Kelet-Ukrajnából, a bombázott területről jöttek, és egy héten keresztül utaztak, amíg hozzánk kerültek. Mentették a gyerekeket és a fiatal lányokat. Magyarul nem beszéltek, mi pedig ukránul nem, így csak ott álltunk egymással szemben, mi a döbbenettől nem tudtunk megszólalni, ők a félelemtől.

Kezdetben nem tudtuk, hogy mi vár ránk, milyen nehézségekkel kell szembenéznünk, pontosan mivel állunk szemben, milyen segítség kell, milyen feladataink lesznek. Nem voltunk felkészülve, senki nem tudta, hogy kik, mikor jönnek, mi lesz, mit kell tenni, meddig maradnak, és a szálláson kívül miben kell őket segíteni. Semmit nem tudtunk, csak vártuk őket. Előkészítettük a szobákat, próbáltunk felkészülni a családok befogadására. Nem vagyunk szociális munkások, de beletanultunk. A mindennapi kihívásokat próbáltuk megoldani, a feladatokat ellátni. Eleinte az jelentette a legnagyobb nehézséget, hogy nem értettük a nyelvüket, ezért a telefonra letöltöttünk fordítóprogramokat. És ők sem értették, hogy mi hogyan működik itt Magyarországon.

Mindennap valamilyen kihívással kellett szembenéznünk.

Május 2-től elindult az iskolai oktatás a gyermekek számára a Neumann János Általános Iskolában, ahol az igazgatónő felvállalta, hogy indít egy ukrán osztályt, ahol a gyerekek magyarul tanulnak heti 20 órában, délután pedig a saját korosztályuknak megfelelő osztályokba integrálódnak.

Az óvoda is nyitott kapukkal várta a kisgyerekeket, akiket az anyukájukkal együtt kísértünk el. Megoldandó feladatot jelentett számunkra még az orvoshoz, állásinterjúkra, munkaügyre, gyámhivatalba, idegenrendészetre, védőnői szolgálatra, kórházba kísérés; ha sikerült, akkor tolmáccsal, ha nem, akkor maradt a telefon és a mutogatós Activity, ami egyre jobban megy nekünk és nekik is. A nyelvtudás hiánya már nem akadály.

A különböző feladatokban sok segítséget kaptunk hivataloktól, magánemberektől, cégektől, névtelen felajánlóktól. Nagyon jó volt megtapasztalni azt az összefogást, segítségnyújtást, támogatást, ami ebben a nehéz helyzetben segítette, segíti a menekülteket.

A szombathelyi ferences plébánián szolgáló Hidász Ferenc atya tíz évig élt a nagyszőlősi ferences rendházban, így beszél oroszul és ukránul is – ő az, aki lelkileg támogatja a családokat. Kezdettől mindennap felkereste őket, beszélgetett velük, segített a tolmácsolásban.

Azt tapasztaltuk, hogy egy-egy család a beköltözés után még hosszú ideig nagyon nehezen nyitott felénk, bizalmatlanok és szomorúak voltak. Több hétnek kellett eltelnie, hogy merjenek beszélni, kapcsolatot teremteni velünk. A cél az volt, hogy azt érezzék, biztonságban vannak. A gyerekek hamar feltalálták magukat, egy-két hét után birtokba vették a kollégium udvarát, és mára már gyermekzsivajtól hangos a ház. A kollégistákhoz képest kicsit hangosak is, de ez jó, mert már mosolyognak, beszélgetnek velünk.

Az első nap az iskolából hazafelé tele élményekkel magyaráztak végig az úton, nem számított, hogy nem értem, mit mondanak, csak lelkesen meséltek, mutatták, hogy mit rajzoltak, és mit kaptak az osztálytársaktól, mint az igazi gyerekek. Az új menekült társaikat  hamar befogadták, együtt játszanak, fociznak és futkároznak velük, segítik egymást a beilleszkedésben.

Egyik legnagyobb kihívás számunkra az ételekkel kapcsolatban adódott. Napi egyszeri meleg étel biztosított a menekültek számára, de azt tapasztaljuk, hogy az olyan ételeket, amelyek számukra ismeretlenek, mint például a mákos tészta, az aranygaluska, különböző főzelékek, azt nem eszik meg. Ezért lefordítottuk az ételek nevét és hogy miből készültek, ami sokat segített. Ők maguk nagyon szeretnek főzni, és az elkészült ételeket szeretettel kóstoltatják meg velünk is.  

A nyári szünetben a Karitász által szervezett tábort kezdték meg a gyerekek, ahol közösen táboroznak a magyar gyerekekkel.

Amire most készülünk, az augusztusban az Ökumenikus Segélyszervezet és a Ferences Kollégium közös szervezésében egy négyhetes nyelvi és élménytábor a menekült gyermekek számára. Célunk, hogy a szeptemberi iskolakezdésre a magyar iskolában integráltan tudjanak tanulni; ismerjék meg azt az országot, kultúrát, ahol most élniük kell, és így könnyebbé tegyük számukra az integrációt, illetve a kilátástalan helyzetükben biztonságérzetet, lehetőséget kapjanak.

A háború okozta bajok enyhítése céljából, a kárpátaljai ferences misszióban élő testvérekkel egyeztetve a Ferences Rendtartomány adománygyűjtést indított a háború kezdetének másnapján. A támogatás módjáról ITT találnak információt.

Forrás és fotó: Assisi Szent Ferenc Kollégium/Ferences Média, 2022

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
Rudan Mária - EM projektvezető
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41