Összes hírünk
„Tenyerembe írtam neved." (Iz 49,16)
Megrendült szívvel tudatjuk, hogy Rudan Mária - szeretett munkatársunk, háromgyermekes édesanya - október 4-én váratlanul elhunyt.
Mária 1982-ben született. A jezsuita rendtartományban kezdett el a gyermekek védelmének témájával foglalkozni. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán és a Római Gergely Egyetem gyermekvédelmi képzésén is tanult.
A szerzetesi konferenciák szervezésében szeptember 9-én második alkalommal került megrendezésre a szerzetesi hivatásgondozók találkozója. A Sapientia főiskola adott helyet a műhelymunkának Budapesten.
Ez alkalommal Tornya Erika RSCJ tartott lelkesítő előadást a hivatásgondozás teológiájáról, és néhány praktikus tapasztalatot is megosztott a hallgatókkal, akik személyesen és online kapcsolódtak be.
A tanulmányi délután során személyes beszélgetésekre, megosztásokra is sort került.
Augusztus 23. és 25. között rendezték meg a Boldogasszony Iskolanővérek általános iskoláiban (a szegedi Karolina, a budapesti Patrona Hungariae, a debreceni Svetits és a makói Szignum), az alsó tagozaton nevelő-oktató kollégák nevelési konferenciáját.
Az apátsági templom búcsúnapja hagyományosan az elköteleződés ünnepe a csornai apátságban. Az idei évben is, Nagyboldogasszony napján ketten mondták ki az örök igent Isten és közösség mellett: Horváth Ákos Pál és Rácz Dávid Ignác.
Az este 6 órakor kezdődő szentmisét Márton apát úr mutatta be a rendtársak koncelebrálásával, de az ünnepen jelen voltak premontrei atyák és nővérek Zsámbékról és Gödöllőről, valamint bencés atyák Győrből és Pannonhalmáról, és több egyházmegyés pap is.