Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, február 2-a idén a hónap első csütörtökére esett. Ferenc püspök ezen a napon kezdte meg ez évi főpásztori látogatását is a Szent László Imaszövetség közösségeinél. A találkozás első alkalmán a Szent Anna-székesegyházban imádkoztak közösen az egyházmegye papjaiért, valamint újabb papi és szerzetesi hivatások születéséért. Az imaszövetség tagjai minden nap fohászkodnak ezért a szándékért, majd elsőcsütörtökönként szentségimádáson és szentmisén vesznek részt.
A székesegyházban megtartott szentségimádás után az ünnephez kapcsolódóan a főpásztor gyertyaszentelési szertartással kezdte meg az ünnepi liturgiát.
Palánki Ferenc megyéspüspök homíliájában a találkozás ünnepének, Isten és ember, az Ószövetség és az Újszövetség találkozása ünnepének üzenetéről beszélt, elénk tárva az elhangzott evangéliumi szakaszt (Jézus bemutatása a templomban, Lk 2,22-40), amely példaképeket állít abban, hogyan kell megélnünk hivatásunkat:
Anna prófétaasszony jelen volt a jeruzsálemi templomban ennél az eseménynél. Azt írja róla az evangélium, hogy nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal, mert ott élt a szívében a világ világossága, Isten örömhíre, a mélységes hit abban a Valakiben, akit ő nem is ismert. Mégis, amikor tanúja volt annak a találkozási jelenetnek – hogy Simeon egy gyermekben fölismerte a Messiást, az Úr fölkentjét –, utána mindenkinek hirdette mindazt, amit hallott a gyermekről. Nem hagyta el a templomot, mert a szíve templom volt. Ott belül imádta az Istent, és ezért egész élete példa a szerzetesek és mindannyiunk számára, hogy hogyan kell Isten jelenlétében élni, hogy tudjunk időt szánni a legfontosabbra, az Istennel való kapcsolatunkra.
Agg Simeon élete várakozásban telt. Igazi adventi ember volt. Olyan valaki, aki várta ezt a találkozást. Nem a halált várta, nem arra várakozott, hogy ha majd meglátja a Messiást akkor meghalhat, hanem arra, hogy létrejöjjön a találkozás Isten és ember között, és ez az életét teljesen olyanná teszi, amelyre minden ember várakozik és vágyakozik. Így volt ő igazi adventi ember és tudtán kívül igazi húsvéti ember. A Szentlélek lakott benne, vagyis pünkösdi ember is volt. A Szentlélek kiáradása előtt is ezekben az ószövetségi igazakban ott élt az Isten lelke, mozgatta őket, Simeon is indíttatást kapott, hogy most kell hogy menjen a templomba. Élő kapcsolatban volt a Szentlélekkel. Oda tudott figyelni a Szentlélek indíttatásaira, és volt benne készség, hogy megtegye, amit Isten várt tőle: amit úgy érzett, hogy ezt most meg kell tennie, oda kell menni, a kezébe kell venni a Gyermeket. Prófétai küldetést is kapott, Máriának kimondta, hogy ez a Gyermek az ellentmondás jele lesz, majd kinyilvánul sok szívnek titkos gondolata.
Minden emberi szív titkos gondolata kinyilvánul Jézus előtt. Mert azt írja róla az evangélium: „Tudta, mi lakik az emberben” (Jn 2,25). Jézus belénk lát, és elküldte a keresztségben és a bérmálásban a Szentlelkét, hogy a Lélek indításaira odafigyelve teljesítsük hivatásunkat. Így Simeon is igazán példakép minden keresztény ember számára. Fölismerte az Úr fölkentjét és az igazságot, hogy amit Isten ígért neki, az megvalósult, találkozott az igazsággal. Minden ember találkozik az igazsággal, aki reménykedve várakozik az Istenre, aki adventi ember, akiben ott él a feltámadott Úr valósága, megkezdett örök élete van, vagyis húsvéti ember. És találkozik az igazsággal az, aki nyitott a Szentlélekre, és annak útmutatását nap mint nap, percről percre teljesíti, vagyis igazi pünkösdi ember.
A harmadik és talán legfontosabb példakép számunkra Mária, aki engedelmes, teljesíti a törvényt. Elteltek tisztulásának napjai, holott ő volt a legtisztább teremtmény, neki nem volt szüksége a tisztulásra, mégis bemutatta a tisztulási áldozatot. Mária ámulva, csodálkozva és örömmel hallgatta azokat a szavakat, amelyeket mondtak a Fiáról, pedig Simeon az ő fájdalmas anyaságát jövendölte meg. Mindezeket elrejtette a szívében, és gyakran el-elgondolkodott rajta. Ezek az elmélkedő pillanatok vagy órák tették őt képessé arra, hogy a legnehezebb helyzetekben, a Szent Fia keresztje mellett is megmaradt a hite, az élő istenkapcsolata, és végig ki tudott tartani.
Ünnepeljük a szerzetesek hivatását, mert a szerzetesség szolgálata ez: idejüket Istennel töltik, reménykedve várakoznak, és miként Mária lépcső volt Isten számára – hogy eljöhessen Isten szeretete a világba –, a szerzetesek élete is ilyen szolgálat, lépcső, hogy rajtuk keresztül is megtapasztaljuk Isten jóságát, szeretetét.
Ők elénk élik, egyszerű emberek elé, hogy mit jelent az, hogy valaki adventi, húsvéti, vagy pünkösdi ember. Ezért köszönjük meg nekik, hogy vállalták azt a nagyszerű hivatást, hogy Jézust, a világ világosságát jelenítik meg közöttünk azáltal, hogy teljesítik hivatásukat és az élet tejességét, a szeretetet– fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.
Forrás és fotó: Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
