Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei képviseletében Bali Katalin Kapisztrána alapító nővér a kozármislenyi templom és kolostor létrehozásán buzgólkodott és elindította az idősek otthona építését. 1999-től Dánél Mária Francesca nővér volt az, aki az idősotthon építési munkáit a rend részéről összefogta, és elöljáróként minden irányba ápolta a kapcsolatokat, majd az építkezés befejezésekor 2004-ben a Dorothea Otthon megalapításában, beindításában, a működési engedélyek megszerzésében is kiemelkedő szerepe volt.
2004-2014-ig az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei fenntartásában és vezetésében működött a Dorothea Otthon. A tulajdonjogot megtartva, 2014-től a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartománynak adták át a fenntartói jogokat és feladatokat öt évre.
Dorothea Otthonunkat azzal a célkitűzéssel kezdték el működtetni, hogy az idős emberek magányának fájdalmát megpróbálják enyhíteni. Testi – lelki szükségleteik kielégítésével, a róluk való gondoskodással szeretnék megéreztetni velük, hogy Isten és sok ember szemében fontosak és értékesek.
Az otthon Flüe-i Szent Miklós (Svájc védőszentje) feleségének nevét viseli.