Nagy örömmel hirdetjük, hogy ismét elindul a jelentkezés a Montserrat közösségbe a 2017/18-es tanévére.
Összes hírünk
Szent Erzsébet szentté avatásának 782. évfordulójára emlékeztünk pünkösdhétfőn Sárospatakon.
A szerzetesrendek gazdasági területén dolgozó vezetők és munkatársaik számára került megrendezésre egy gazdasági konferencia 2017. június 7-8-án Mátraverebély-Szentkúton.
A Magyar Tartományt két választott küldött, Gemma és Monika nővér, Luca nővér mint tolmács és a tartományfőnöknő, Judit nővér képviseli. A 9 rendtartományból összegyűlt 50 iskolanővér nemzetközi tanácskozásának a Rómához közeli kisváros Verbita központja, az Ad Gentes Centrum ad helyet, melynek falai között íródott a II. Vatikáni Zsinat Ad Gentes dokumentuma.
2017. június 6-án délelőtt tartottuk a szombathelyi Szent Norbert Gimnáziumban a rend alapító atyjánk, Szent Norbertnek az ünnepét. A szentmisét követően írtuk alá a Gimnázium és az Oktatási Hivatal közötti együttműködést, melynek értelmében az intézmény Bázis Intézmény lesz a jövőben. Ezt követően helyezte el az új épületszárny alapkövét Soltész Miklós államtitkár úr és Fazakas Márton csornai apát.
Az ünnepségsorozat jubileumi szentmisével folytatódott délután, Csornán családias környezetben.
A jezsuiták egy intenzív, ismerkedő hétvégére hívnak meg téged a nyáron. A hétvége célja, hogy kicsit közelebbről megismerkedj a Jezsuita Renddel, lelkiségünkkel, küldetésünkkel, ill. a kapott küldetésekre való felkészülésünk módjával. A hétvége szeretne bepillantást adni rendi életmódunkba, és egy nagyon jó lehetőség arra, hogy közösségünk lelkiségével személyesen is megismerkedj.
Június 6-án tették le az alapkövét a szombathelyi Premontrei Gimnázium új épületszárnyának. A növekvő diáklétszám, az oktatási feltételek javítása indokolta a bővítést.
Ferenc pápa hétfőn délelőtt találkozott a Vatikánban a nagykáptalanjukat tartó Consolata missziós szerzetesek és szerzetesnők mintegy 120 tagjával. Hozzájuk intézett beszédében a missziós stílus átgondolását kérte.
Pünkösd a harmadik isteni személy, a Szentlélek kiáradásának ünnepe, ő a vigasztaló, akinek elküldését Jézus az utolsó vacsorán ígérte meg tanítványainak. Berkecz Franciska szociális testvérrel beszélgetünk.
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány vezetése minden tavasszal átgondolja, ki hol és milyen feladattal folytassa augusztustól szerzetesi szolgálatát. Az augusztustól érvényes áthelyezések és kinevezések idén is számos ferences közösséget és általuk vezetett intézményt érintenek.
Joseph Zen, Hongkong nyugalmazott szalézi püspöke a Magyar Szalézi Tartomány vendége. Azért jött Magyarországra, mert tanulmányozni akarja olyan országok történelmét, ahol akadályozták az Egyház működését, és tanácsokat szeretne kérni, hogyan vészelték át a nehéz időket, a szenvedést, az üldöztetést.
A budapesti Piarista Gimnázium 300 éves jubileuma alkalmából május 27-én találkozóra hívták az egykori diákokat. Emléktábla-avatás a Mikszáth téri épület falán, szentmise a Duna-parti piarista kápolnában, nosztalgiavetítés, öregdiák együttesek, anekdoták, beszélgetések idézték fel az diákéletet.
A Segítő Szűz Mária Leányai (Figlie di Maria Ausiliatrice - FMA) 80 éves magyarországi jelenlétének, és társalapítójuk, Mazzarello Szent Mária Dominika születése 180. évfordulója alkalmából május 20-án Pesthidegkúton ünnepeltek a szalézi nővérek, egyetemes elöljárójuk, Yvonne Reungoat anya jelenlétében.
Hetvenhatodik életévében is fiatalokat megszégyenítő lendülettel dolgozik Szabó István, a kecskeméti piarista rendház főnöke, a gimnázium egykori igazgatója. Február 24-án volt ötven éve, hogy pappá szentelték. Ezen alkalomból február 26-án aranymiséjét celebrálta Kecskeméten, nagyböjt első vasárnapján pedig Kalocsán köszöntötték a Szent István király templomban, ahol az ünnepi szentmise szónoka Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt. A sokoldalú és fejlett ezermester-érzékkel megáldott Szabó István atyával tanári és szerzetesi hivatásáról a közelmúltban beszélgetett Szathmáry Melinda a jeles évforduló kapcsán.
„Krisztus szomorú követése szomorú történet” – fogalmazott a pápa az Isteni Mester Kegyes Tanítványai Kongregáció, a paulinus nővérek fogadása alkalmával május 22-én, hétfőn. Arra hívta őket, hogy mindig legyenek örömmel teltek.
Tavaly ünnepelte alapításának nyolcszázadik évfordulóját a domonkos rend, ennek jegyében szervezték meg az idei tavaszi nagymarosi ifjúsági találkozót május 20-án. A nap mottója Jézus szavait idézte: „Én vagyok az igazság!”
Versegi Beáta Mária „Lehetőségek – a kiégésen innen és túl” című kötetét a szerző mellett Füzes Ádám katolikus pap, szupervizor, Rottenhoffer Ágota coach, szupervizor és a könyv illusztrátora, Kovács Gergely ismertette a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola könyvtárában május 15-én.
Közadakozásból létesített magnólia-ligetet avattak a Közösségi Hét záró programjaként a bakonyi faluban, ahol helyet kaptak a település díszpolgárainak emléktáblái is.
Megjelent a Domonkos sorozat legújabb kötete “Teljes kereszténység” (A megszentelt élet teológiája) címmel.
A könyv kiváló összefoglalót nyújt a szerzetesi élet teológiájáról - nem csak szerzeteseknek.
Tiszteletreméltó Bogner Mária Margit vizitációs nővérre emlékeztek Érd-Óvárosban május 15-én.
Az Árpádházi Szent Margitról Nevezett Dononkos Nővérek szívesen vállalják szándékok, kérések hordozását, amelyeket akár közbenjáró könyörgések formájában, vagy szentmisén, szentségimádás, rózsafüzér, zsolozsma, egyéb imádságban való felajánlás formájában terjesztenek az Úr elé, illetve hordozzák őket.
A magyar szívű olasz kapucinus, Marco Faccioli volt a vendége a Katolikus Rádiónak április 30-án. Az 1976-ban született szerzetes már 13 éve él és szolgál hazánkban. Korábbi állomáshelyén, Móron annyira megszerették a hívek, hogy még egy utcatáblát, illetve tértáblát is gyártottak a tiszteletére. A Keresztény közéleti akadémia c. műsor itt meghallgatható: http://www.ferencesek.hu/akirol-a-hivek-mar-teret-neveznenek-el/
Forrás: ferencesek.hu
Kedves Táborozó!
Várunk szeretettel a kőszegi verbita missziós táborba, amelyről a továbbiakban néhány információt szeretnék veled megosztani.
Táborok, időpontok, helyszín:
• Gyermek tábor
Időpont: július 3–8.
Korhatár: (7–14 évesek)
Helyszín: Őri István Ifjúsági Ház, Kőszeg
• Biblia-gyermek tábor
Időpont: július 17–22.
Korhatár: (7–14 évesek)
Helyszín: Őri István Ifjúsági Ház, Kőszeg
• Ifjúsági tábor
2017.május 8-án, tartományi gyűlés keretében kihirdették a Misszióstársaság (Lazaristák) új tartományfőnökét a következő 3 évre.
Az új tartományfőnök Barta Szabolcs CM atya lett.
Isten adjon sok kegyelmet neki a szolgálatban!
„Égi erőforrás” címmel közbenjáró imaestet szervezett Boldog Salkaházi Sára tiszteletére a Szociális Testvérek Társasága május 10-én Budapesten, az Örökimádás-templomban. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatta be a szentmisét.
Május 17-én, szerdán 18.00 órai kezdettel ünnepi szentmisével emlékezünk meg arról, hogy 80 éves a Pálos templom. 80 évvel ezelőtt ezen a napon szentelte fel a Pálos templomot gróf Zichy Gyula kalocsai érsek. Erre az ünnepi alkalomra szeretettel várunk mindenkit!
Április 29-én Budapesten, a Jézus Szíve jezsuita templomban Székely János esztergom-budapesti segédpüspök diakónussá szentelte Bellovics Gábor és Petrovics László jezsuita skolasztikusokat.
Az imaestet Sára testvér liturgikus ünnepéhez, május 11-hez kapcsolódva szervezi meg minden évben a Szociális Testvérek Társasága. Idén az imaest május 10-én, szerdán este lesz a budapesti Örökimádás-templomban (IX. ker., Üllői út 77., a Klinikák metrómegállónál).
A Szociális Testvérek Társasága Generalátusának budai, II. kerületi épületén április 26-án helyezték el „Az élet háza” emléktáblát, Slachta Margit, Peitl Róza Katalin és Salkaházi Sára szociális testvérek és hőstársaik tiszteletére, akik a holokauszt idején menedéket nyújtottak az üldözötteknek.
2017-ben ünnepeljük a vincés karizma 400. születésnapját. A Páli Szent Vince alapította Misszióstársaság, (a lazaristák) Budapesten kéthavonta előadások keretében mutatja be a vincés lelkiség múltját és jelenét. A következő alkalomra április 29-én, szombaton este 18-kor kerül sor, melyre mindenkit szeretettel hívnak.
Előadó: P. Dr. Lipinski Michal CM
Előadás helye: Lazarista Szent Gellért kápolna
Budapest, Ménesi út 26.
Héray Márton az evangéliumi tisztaság melletti elköteleződését ünnepelte a „Krisztus Ügye” Lelki Család (FSO) közösségében. Az FSO fogadalomtételi ún. „szent szövetség” szertartását április 23-án, szentmisében tartották. A fő celebráns és szónok Erdő Péter bíboros, prímás volt.
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány háromévente esedékes káptalani gyűlését tartotta április 18–21. között a Mátraverebély-szentkúti Nemzeti Kegyhelyen, 57 résztvevővel.
A rendtartomány új definitóriumát (főtanácsosát) megválasztotta a ferences káptalan: Varga Kapisztrán (főiskolai tanár, Budapest), Bécser Robert (ig. helyettes Ferences Gim. Szentendre), Berhidai Piusz (magiszter, Szécsény), Magyar Gergely (Ferences Misszió, Kárpátalja). A fotó közepén a provinciális, Dobszay Benedek és helyettese Várnai Jakab.
Két évvel ezelőtt feltűnést keltett egy aukción megjelenő középkori kézirat, amelyet az 1200-as években írtak. A kódex többek között Szent Ferenc egy mostanáig ismeretlen életrajzát tartalmazza, amelyet Celanói Tamás állított össze. A legenda szövege nemrég magyarul is megjelent. Varga Kapisztránnal, a latin szöveg fordítójával beszélgettünk.
Ferenc pápa Nagypénteken a Szent Péter bazilikában öt órakor kezdte meg Urunk szenvedésének az ünneplését. A János evangélium passiójának elhangzása után P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka tartotta a hagyománynak megfelelően a homíliát, melyben a kereszt titkáról, mint a világ reménységéről beszélt.
Egy kiváló ötlet megszületése után, a kivitelezés vette kezdetét a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban, Budapesten.
Április 10-én hétfőn délelőtt Ferenc pápa kihallgatáson fogadta Szent Ferenc családjának három rendi elöljáróját, a ferences, a minorita és a kapucinus legfőbb rendi vezetőket.
A Boldogasszony Iskolanővérek választókáptalanja március 17-én újabb négy évre tartományfőnöknőjének választotta Lobmayer M. Judit nővért. Az előző vezetői ciklusa tapasztalataiból kiindulva arról kérdeztük, hogyan élhető meg ma az iskolanővéri hivatás, és milyen válaszokat ad a kor kihívásaira a megújulást folyamatosan kereső közösség.
2017. 03. 28-án a Magyar Rendfőnöknők Konferenciája megtartotta soron következő plenáris ülését a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
Közös imádság után Lukács János jezsuita szerzetes előadása következett, amelyben az elöljáró szerepét járta körül több pontban, spirituális oldalról. Különösképpen hangsúlyozta az elöljárót, mint a remény emberét. Lehetőség nyílt utána közös feldolgozásra, beszélgetésre is.
Szentmise és ebéd után az aktuális dolgok megbeszélésére került sor.
A nap folyamán a Korda Kiadó könyvválasztékából lehetett vásárolni.
Piliscsabán, óriási fáktól ölelten, télen csöndben, nyáron madárzajban bújik meg az Egyházközségi Nővérek Társaságának rendháza. Magyar alapítású szerzetesrend, mégis kevesen ismerik, pedig szakképzett munkájuk gyakran pótolhatatlan segítséget nyújt a plébánosoknak. A rend vezetőjével, Gaál Mária nővérrel beszélgetek szerzetességről, hivatásról, életútról, s az egyházközségi nővérek piliscsabai mindennapjairól.
A Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) megtartotta soron következő plenáris ülését, melyre 2017. 03. 21-22-én került sor Kőszegen a Szent Imre Missziósház és Verbita Központban, szép környezetben és alkalmas körülmények között.
Március 21-én ünnepelte a bencés család Szent Benedek ünnepét Pannonhalmán.
A liturgia főcelebránsa Dékány Sixtus zirci apát úr volt. Ezt követően került sor az Egy közös ház című kiállítás megnyitására. A megnyitóbeszédet Winkler Nóra művészeti újságíró mondta.
Az esemény fotóit tavalyi kiállításunk, az Osztás 10x10 tárlat egyik fortográfusa, Pályi Zsófia készítette.
Nagyböjt első hetének péntekén, március 10-én tartotta meg P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka első prédikációját a Redemptoris Mater kápolnában a Római Kúria tagjai számára.
A Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Rendtartománya 2017. március 15. és 19. között tartotta választó káptalanját Budapesten, a rend Patrona Hungariae iskolaközpontjában.