Mintegy ötven külföldről – elsősorban Ázsiából – érkezett, de Magyarországon élő és szolgáló szerzetes, nővér és pap látogatott Veszprémbe szeptember 17-én, szombaton.
Összes hírünk
2016. szeptember 12-én dr. Ilsemarie Weiffen RSCJ előadást tartott a Párbeszéd Házában, Irgalmasság - Isten szíve dobbanása bennem és benned címmel.
Tíz éve, 2006. szeptember 17-én avatták boldoggá Salkaházi Sára szociális testvért. Az évforduló alkalmából szeptember 18-án az újpalotai Boldog Salkaházi Sára-templomban – az Erdő Péter bíboros által bemutatott szentmisén – adtak hálát a Szociális Testvérek Társasága tagjai és a hívek közössége.
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát mutatott be szentmisét a győri Loyolai Szent Ignác-templom 375 esztendővel ezelőtti felszentelésének ünnepén szeptember 18-án.
Szeptember 10-én, szombaton délután az Észak-olaszországi Bergamo székesegyházában püspökké szentelték Pierbattista Pizzaballa ferences atyát, akit Ferenc pápa június 24-én nevezett ki a jeruzsálemi latin patriarkátus apostoli adminisztrátorává. Az új apostoli adminisztrátort a pápa egyben püspökké is kinevezte és címzetes érseki rangra emelte.
„Elég neked az én kegyelmem” – ez az új főpásztor mottója
A Miasszonyunkró'l Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának rendi központjában szeptember 10-én hálaadó ünnepre gyűltek össze: arról emlékeztek meg, hogy István Katalin M. Veronika nővér 75, Kirchhofer Erzsébet M. Eleonóra nővér 65 éve tett először szerzetesi fogadalmat.
Szeptember 14-én ünnepeljük a Szent Kereszt felmagasztalását. Ez alkalomból beszélgettünk Vasko Mária keresztes nővérrel.
„A bölcsesség házat épített magának […], meg is terítette asztalát. Elküldte szolgálóit, hogy kiáltsák a várban és a város falain: […] »Jöjjetek, egyétek étkemet, és igyatok a borból, amelyet nektek elegyítettem!«” (Péld 9,1–5)
Ferenc pápa csütörtökön délben az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta a bencés apátok nemzetközi kongresszusának 265 résztvevőjét és beszéddel fordult hozzájuk. A kongresszusnak két magyar bencés résztvevője is van: Várszegi Asztrik pannonhalmi püspök-főapát és Korzenszky Richárd, a tihanyi apátság perjele.
A Don Bosco Szaléziak szombathelyi Szent Kvirin templomában 2016. szeptember 1-jén Kővári László letette első szerzetesi fogadalmát, Kovács Sándor pedig megújította szerzetesi fogadalmát Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök kezébe.
A ciszterci szerzetesek a történelem emberpróbáló viharaiban is keresték azokat a formákat, amelyekben a Krisztus-követés életadó értékeit elkötelezetten tudják átadni. 1991-ben hozta létre a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostora Kismaroson a mozgásszervi szakrendelést dr. Fejérdy Gábor – a Monostor lelkisége mellett oblátusként elkötelezett – ortopéd-baleseti sebész szakorvos vezetésével. A Boldogasszony Háza Alapítvány támogatásával testet gyógyítva, lelket erősítve sietnek segítségére mindazoknak, akik szolgálatukat kérik.
Szeptember elsején a teremtett világ védelméért felajánlott imádság kezdőnapján Ferenc pápa délután öt órakor a Szent Péter bazilikában vesperást imádkozott a Római Kúria tagjaival és a hívekkel együtt. Az esti imádság szentírási olvasmánya után Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka mondott hosszú homíliát.
Az új tanév kezdetét immár hagyományosan, ötödik alkalommal is a budapesti Szent István-bazilikában ünnepelte a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont közössége, a nyolcszázötven fős diákság szeptember 1-jén.
Érthetően nagy várakozás előzi meg világszerte, de Rómában különösképpen is, kalkuttai Teréz anya vasárnapi szentté avatását, ahová tenger sok népet várnak az ünnepre. A szentté avatás az irgalmasság jubileumának egyik legkiemelkedőbb eseménye, Ferenc pápa szándékának megfelelően. A közeli ünnep alkalmából a Vatikáni Rádió interjút készített Mary Prema nővérrel, a Szeretet Misszionáriusai legfőbb elöljárójával, aki a rend harmadik elöljárója Teréz anya és Nirmala nővér után.
Varga Mária, Alojzia nővér augusztus 25-én töltötte be a századik életévét. Átélt két világháborút, megszenvedte az ötvenes éveket. Némettanárként a postán helyezkedett el, mert innen naponta eljárhatott misére. Fiatalon szeretett volna meghalni, hogy mihamarabb odaátra kerüljön, Isten mégis hosszú életet adott neki. A vele készített beszélgetéssel köszöntjük őt.
Igentmondó Boldogasszonyról nevezett Sára nővér Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én püspöki szentmise keretében tette le örökfogadalmát. Az ünnepélyes szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be a Sarutlan Kármelita Nővérek Mindenszentekről nevezett kolostorában, Magyarszéken.
„Aztán az új testvér boruljon le minden egyes testvér elé, hogy imádkozzanak érte. Ettől a naptól kezdve már a közösség tagjának tekintsék.” (Szent Benedek Regulája, 58. fejezet)
Nagyboldogasszony ünnepének előestéjén, négy év után újból örökfogadalmat ünnepeltünk Csornán. Az esti szentmise keretében Horváth Bence János testvér kötelezte el magát az apátság közösségében. A szentmisében velünk együtt ünnepeltek a Gödöllőről, Nagyváradról és Zsámbékról érkezett premontreiek; valamint bencés, ciszterci, ferences, piarista és szalézi szerzetesek, szociális testvérek, és az egyházmegyés papság képviselői is.
Jóllehet Kalkuttai Teréz anyát a Vatikánban fogják szentté avatni szeptember 4-én, Kalkuttában is készülnek a nagy ünnepre, melynek alkalmából szentmiséket és imaalkalmakat szerveznek a Szeretet Misszionáriusai.
Minden év szeptember harmadik hétvégéjén, a Kulturális Örökség napjaival egy időben rendezik meg az Ars Sacra Fesztivált (Szakrális Művészetek Hete és Nyitott Templomok Napja). 2016-ban a Fesztivál szeptember 17-25-ig tart, amelyre mindenkit örömmel várnak.
Idén két szerzetes is csatlakozott a programokhoz:
2016. szeptember 20-án 17 órakor: Az irgalmasság és az engedelmesség kapcsolata - P. Kercza Asztrik (OFM) ferences szerzetes előadása az engesztelés ábrázolhatóságáról a képzőművészetben.
Helyszín: Vízivárosi Galéria, Budapest, Kapás utca 55.
2016. szeptember 22-én 10 órakor: Tánc-ima - meghívó a belső figyelemre, a találkozásra Istennel, önmagunkkal. Vezeti: Csókási Anna RSCJ
„Életem középpontja Isten. Ennek felfedezésében, elmélyítésében segít a tánc-ima csendje, mozdulatai, lépései és reflexiós időszakai. Zene és csend, mozdulat és mozdulatlanság, lépések és megállások harmóniája és különbsége vezet be az imádságba. Minden alkalom meghívás a belső figyelemre, ami segíthet abban, hogy találkozzunk Istennel és megéljük a közösség erejét.”
Helyszín: Nagyboldogasszony Iskolaközpont, Kaposvár, Zárda utca 2.
Szerzetesek fotókiállítás:
A fotóművészek arra vállalkoztak, hogy megmutassák az élő egyházat a szerzetesség művészeti ábrázolásán keresztül. Nem történelmi reflexió, nem teljességre törekvő bemutatás, nem is művészi érzések felvillantása a cél. Sokkal inkább a mai szerzetesség egy-egy oldalát, „arcát” mutatni be művészi eszközökkel.
A 2015-ös év elején a Jezsuita Rend felkért tizenegy magyar fotóművészt, hogy a szerzetesek éve alkalmából készítsenek egyéni élmények, meglátások, reflexiók alapján fotográfiai alkotásokat a magyar szerzetesek életéről. Az elkészült művekből való válogatás ez a kiállítás; a tizenegy művész egymástól egyénileg nagyon különböző őszinte vallomása. A különböző nézőpontokból azonban kirajzolódik egy közös fókuszpont, mely segít megérteni a laikusok és reményem szerint a szerzetesek számára is a szerzetesi lét értelmét, célját.
Megnyitja: Papp László plébános és Kirilla Pál igazgató
A kiállító művészek: Ádám Gyula, Bege Nóra, Benkő Imre, Horváth M. Judit, Katkó Tamás, Kőhalmi Péter, Pilló Ákos, Somogyi Márk, Stalter György, Szamódy Zsolt Olaf, Szilágyi Lenke
A kiállítás megtekinthető: 2016. szeptember 30-ig. Helyszín: Szent János Katolikus Általános Iskola, Egyek, Fő tér 1.
Augusztus 5-én ünneplik a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének alapítását világszerte.
A Magyar Kurír beszélgetése Kiss Didák testvérrel, aki a női és férfi szerzetes-elöljárók közös irodájának új vezetője.
Carballo atya, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának titkára az augusztus másodikai „Assisi megbocsátás” ünnepe kapcsán elmélkedést írt Szent Ferenc lelkiségének irgalmasság vonásáról, melyet az Osservatore Romano napilap pénteki számában olvashatunk.
A katolikus egyház július 31-én emlékezik meg Loyolai Szent Ignácról, a Jézus Társasága megalapítójáról, aki 1556-ban ezen a napon hunyt el – s hitünk szerint e napon született újjá az égi hazában. Forrai Tamást, a jezsuiták magyarországi rendtartományának vezetőjét kérdezte a Magyar Kurír szerkesztősége ebből az alkalomból.
2016. júl. 25-31. között tartják a Domonkos Nővérek általános káptalanukat, mely egyben választókáptalan is. Kis ízelítő az elmúlt napok eseményeiből:
Idén először nem saját rendházunkban és iskolánkban tartjuk az éves közösségi lelkigyakorlatot, hanem elvonultunk a Mecsekbe, hogy Püspökszentlászló csendjében találkozzunk Istennel és egymással. "Megszálltuk" a kis települést.
Július 22-én, pénteken délben, a Szentszék Sajtótermében az újságíróknak bemutatták Ferenc pápa Vultum Dei Querere (Isten Arcának keresése) kezdetű új apostoli konstitúcióját a szemlélődő női rendekről.
Örömmel osztjuk meg Laczkó Zsuzsanna testvérrel való beszélgetésünket, aki a Jézus Szíve Társasága általános elöljárója.
Az Isteni Ige Társasága, a verbita missziós rend 2016-ban ünnepli 100. évfordulóját magyarországi letelepedésének. Ennek állít emléket ez a film.
A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának vezetését a közelmúltban Kiss Didák ferences vette át Ulrik Monika, Boldogasszony Iskolanővértől. Kettejükkel beszélgetett Szerdahelyi Csongor 2016. július 3-án a Katolikus Rádióban. A műsor ide kattintva is meghallgatható.
Ulrik M. Monika Boldogasszony Iskolanővér 2013. december elsejével kezdődően lett a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának vezetője, ám nemrégen rendje visszahívta, megbízva másik feladatkörrel.
Rostás Sándor atya június 17-én ünnepelte papszentelésének hatvanadik évfordulóját. A kőszegi Szent Imre Missziósház lakóin és hívő közösségén kívül a hálaadó szentmisén részt vett a kőszegi plébános, valamint a káplán atya, továbbá Sándor atya két unokahúga is, akik a Szociális Testvérek Társasága tagjai. Bár a szentmisének a hétköznapi dátum miatt nélkülöznie kellett a sokaságot és bizonyos díszítő elemeket, a kis közösségben megült ünnepség családiasságával kárpótolta a résztvevőket.
Páratlan régészeti kiállítás nyílik a Szent Márton-év keretében Pannonhalmán és Szombathelyen, melyre mindenkit várnak 2016. június 3-tól. (Pannonhalmán szeptember 30-ig, míg Szombathelyen november 30-ig látogatható.)
2016. június 20-án megjelent a Sapientia füzetek újabb kötete - Egyén és közösség címmel - amely a megszentelt élet éve fontosabb előadásait, leveleit tartalmazza.
Stúdióbeszélgetés Lobmayer Judit nővérrel, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnökével és Csermely Irén nővérrel, római lelki megújulási heteikről.
Ebben az évben június 3-án van Jézus Szentséges Szívének ünnepe. Ebből az alkalomból beszélgettünk Pető Éva nővérrel, a Szent Szív Társaság (Sacré Coeur) tagjával.