Összes hírünk

Image

Budapest, 2016. január 29. – A Congregatio Jesu szerzetesrend (régebbi nevén: Angolkisasszonyok) fenntartásában működő, Budapesti Ward Mária Iskolában szobrot avattak a rend alapítójának és egyben az iskola névadójának tiszteletére. Az ünnepségen Knáb Judit tartományfőnöknő mondott beszédet. A szobrot Marton Zsolt, a Központi Szeminárium rektora áldotta meg.

Image

Kőszegen 2016. január 20-án a Domonkos Esték című előadás-sorozat második alkalmán Deák Viktória Hedvig nővér, a Domonkos Nővérek általános elöljárója tartott előadást Az Egyház szentsége - az Egyház „bűnei” címmel.

Forrás: a Domonkos Nővérek facebook oldala

Image

A megszentelt élet éve 2016. február 2-án ér véget. Minden egyházmegye megtartja a záró ünnepséget, amelyekről az egyházmegyék honlapjain tájékozódhatnak. 

A budapesti szentmise itt kerül meghirdetésre:

Image

Bosco Szent Jánosnak, a szalézi rend alapítójának emléknapja január 31-én van. Ezt az ünnepet megünneplik mindenhol, ahol a világ második legnépesebb szerzetesrendje, a Don Bosco Szaléziak, és a Szalézi Család női ága, a Segítő Szűz Mária Leányai jelen vannak. Magyarországon idén már január 22-én kezdődik az ünneplés.

Image

A szerzetesek éve a végéhez közeledik, eljött az összegzés ideje. Az egyik főszervezőt, Ulrik Mónika nővért kérte meg erre nem is könnyű feladatra a Katolikus Rádió. A január 17-én elhangzott Keresztény közéleti akadémia című műsort itt meghallgathatja:

Image

A Szent Domonkos alapította és III. Honoriusz pápa által 1216-ban jóváhagyott domonkos rend létrejötte 800. évfordulóját ünnepli. Deák Viktória Hedviget, az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának főnöknőjét kérdeztük a rend történetéről, jelenéről.

Image

Új novíciussal gyarapodott a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért közösség 2015. december 31-én a szabolcsi Pócspetriben. A Krisztus-hívők egyházmegyei jogú hivatalos társulásának alapítását tavaly július 8-án Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök engedélyezte.

Image

Barsi Balázs atya 2016. január 5-én hetvenéves lett. Ebből az alkalomból kétrészes interjút adott a Lánchíd Rádiónak. Beszél az öregségről, a sztarecségről, a mestereiről, az egykori kántortanítókról, betegségről, életről, halálról, liturgiáról és sok minden másról. A január 1-én és 3-án elhangzott Hitvilág című műsort itt meghallgathatja:

Image

Ferences hivatásban élőnek nevezhetjük mindazokat, akiket megigézett Assisi Szent Ferenc lelkisége, és akik erre az életformára fogadalommal kötelezték el magunkat. 

Image

A Boldogasszony Iskolanővérek fiatal és idősebb nővéreinek közös filmes ajándéka a szerzetesek és az irgalmasság évére a pápa gondolatait közvetítő Fürkésszétek! könyvecske sajátos feldolgozásával.
Reméljük, ugyanolyan szeretettel fogadják, mint tavaly az Örüljetek! című filmünket.

 

 

Image

Örömmel osztjuk meg az alábbi riportot Önökkel, mely Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel készült. Két részletben lehet megnézni az alábbi linkeken:

 

 

Image

Örömmel készítettük és osztjuk meg a megszentelt élet éve LélekTúrák fotóiból készült válogatás videót.

A LélekTúrák terveink szerint 2016-ban is folytatódnak, régi és új helyszínekkel. További információk a honlapon lesznek elérhetők:

Image

Örömmel adjuk közre, hogy ezévben a honlapunkon elérhető Imanaptár megjelent könyv formájában, aktualizálva a 2016-os évre!

Image

Rendünk életében a december 8, a szeplőtelen fogantatás ünnepe kiemelt helyet foglal el. A provincia, melynek neve a szeplőtelen fogantatást viseli - az amerikai, fülöp szigeteki és a magyarországi házakat foglalva magában - általában ezen az ünnepen tartja a szerzetes testvérek fogadalom tételeit.

Idén a generális Edward Walsh testvér és Warren Longo testvér jelenlétében tehettük le fogadalmainkat. Leó testvér ideiglenes fogadalmát újította meg, Alexius testvér pedig örök fogadalmat tett ezen a jeles napon.

 

Image

December 14-én mutatták be azt a hiánypótló dokumentumot, amelyet a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja készített a laikus szerzetes testvérek – a férfi szerzetesi intézmények nem fölszentelt tagjai – helyzetéről.

Image
Pesthidegkút-Ófalun, a Sarlós Boldogasszony plébániatemplomban 2015. december 6-án a nővérek közössége és számos hívő jelenlétében Egyházy Katalin letette szerzetesi örökfogadalmát a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményébe.
Image

December első napjaiban a Vatikáni Kiadónál megjelent a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának harmadik levele a megszentelt élet évére: Szemléljétek – A Szépség nyomdokain járó megszentelt férfiaknak és nőknek

Image
December elsején a budapesti Gát utcai templomban Boldog Charles de Foucauld testvérre emlékeztek. A szentmisén elköteleződött a sivatag szentjének lelkiségét követő, világiakból álló Názáreti közösség.
Image

Az alábbi link a youtube oldalunkra írányít át, ahol megnézhető a Sapientia nap megnyitója, lezárása, az előadások és a pódiumbeszélgetés.

https://www.youtube.com/channel/UCQrkm3TKgy01upn1CPLJB_g

Image

A Gasztroangyal ezúttal különleges helyszínre, egy rendházba látogat Didák testvér meghívására. Marcsi láthatja, hogyan él egy szerzetes a szabályokat követve, mégis örömmel telve, hiszen a vendéglátója szerint arra kell törekednünk, hogy boldogok legyünk. Egy jó étel a Jóistenről mesél, és tökéletes arra, hogy örömet szerezzünk másoknak is.
 

Image

A Sapientia nap keretében meghívott előadó - Mauro Giuseppe Lepori OCist generális apát - előadásának írott formája itt olvasható.

Image

A Sapientia nap keretében egyéni és közösségi reflexióra is lehetőség volt, melyet Kővári Magdolna SSS és Varga Kapisztrán OFM vezettek. Az elmélkedés szövege innen elérhető.

Image

A szerzetesi konferencia (2015. november 14.) középpontjában egyén és közösség viszonya állt. Juan Mari Ilarduia OFM baszkföldi tartományfőnök, mint egyik meghívott előadó a személyes és közösségi projektről beszélt. Mindkettő itt olvasható.

Image
A magyar alapítású Jézus Szíve Nővérek szerzetesrend idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját. A jubileumi szentmisét november 7-én, Los Angelesben mutatták be, Magyarországon november 22-én a pestszentlőrinci főplébánián emlékeznek és adnak hálát a nővérek az elmúlt 75 évért.
Image

A Körmendi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szervezésében látogatott el városunkba és osztotta meg gondolatait Péceli Bence Imre kármelita atya. A Keszthelyen szolgálatot teljesítő szerzetes rendjének lelki gyümölcseiről tartott vetített képes előadást, melynek témája egybeolvadt a körmendi KÉSZ idei előadássorozatának mottójával is: „A szeretet gyümölcse a szolgálat.”

Image

Hálaadó szentmisével emlékeztek a Tihanyi Bencés Apátság és templomának védőszentjére, Szent Ányosra.

Image
November 12-én emléktáblát avattak Celldömölkön a város szülötte, Berecz Erzsébet Skolasztika (1898 Celldömölk – 1932 Budapest) bencés apáca, a Szent Benedek Leányainak Társasága alapítója tiszteletére. Ezt ünnepi szentmise követte, melyet Korzenszky Richárd a Tihanyi Bencés Apátság perjele a Berecz Skolasztika alapítvány alapítója mutatott be.
Image

2015. november 6-7-én Szegedre hívtuk meg valamennyi iskolánk, missziónk nevelőit az immár hagyományos közös nevelési konferenciára. Idén is nagy létszámban, 350-en vettek részt budapesti, debreceni, szegedi és makói iskoláinkból, délvidéki és erdélyi misszióinkból, nővérek és civil munkatársak egyaránt.

Image

Szolnokon tartották a Don Bosco Szaléziak november 6-án az idei Szalézi Pedagógia Konferenciát. A helyválasztásban jelentős szerepet játszott az a tény, hogy a 2013-ban boldoggá avatott Sándor István szalézi szerzetes testvér Szolnok szülötte.

Image

A magyar domonkos nővérek november 7-én Budakeszin ünnepelték a Domonkos-rend alapításának nyolcszáz éves jubileumát.

Debrecenben Bosák Nándor megyéspüspök, Sopronban Barna Ferenc Máté általános vikárius, Hódmezővásárhelyen pedig Mészáros József Domonkos mutatott be ünnepi szentmisét.

 

Image

November 4-én a Bálna Budapest kereskedelmi, kulturális, szórakoztató- és vendéglátócentrumban tartották a Pannonhalmán november 11-én kezdődő Szent Márton-év ünnepi programsorozatának sajtótájékoztatóját, amelyen jelen volt Várszegi Asztrik főapát is.

Image
A Szent Domonkos által alapított rendet 1216. december 22-én kelt bullájával erősítette meg III. Honóriusz pápa. Megalakulásának 800 éves évfordulóját a rend jubileumi évvel ünnepli, amely világszerte, a rend minden templomában 2015. november 7-én, a Domonkos-rend minden szentjének liturgikus ünnepén kezdődik meg, ünnepélyes szentmisével.
Image
A Belvárosi Szent Mihály-templomban a Congregatio Jesu szerzetesrend, előző nevén az Angolkisasszonyok emlékeztek alapítójuk, Ward Mária 400 esztendővel ezelőtti látomására. Az ünnepi szentmisét Bíró László püspök celebrálta.
Image

„Rómában megtaláltam Krisztus szolgálatának számomra legjobb módját a szegény gyerekek szolgálatában, és ezt el nem hagynám semmiért a világon.” (rendalapítónk, Kalazanci Szent József) Szent József már megtalálta hivatását, fedezzük fel mi is a miénket!

Image

A Magyar Bencés Kongregáció fél évezredes jubileuma Studia Monastica címmel, tavaly Pannonhalmán és Győrött tanulmányi napokkal kezdődött. A rendezvénysorozat záró aktusaként rendezték meg október 3-án Tihanyban, a bencés apátságban azt a rendtörténeti konferenciát, amely a kora újkortól napjainkig kísérte nyomon a dunántúli bencés közösségek monostorainak, intézményeinek történetét, állította fókuszba jeles bencés szerzeteseit.

Image
Szeptember 12-én ünnepeltük homokkomáromi házunk alapításának 25. évfordulóját. Jelen voltak a magyarországi Közösség tagjai – szerzetesek, laikusok, külső tagok – az első közösségi tagok, barátaink, papok és hívek a környékről. Ugyanekkor ünnepeltük Mária nővér, Klára nővér és Péter atya ezüstfogadalmát is.
Image

Ferenc pápa csütörtökön délelőtt a vatikáni VI. Pál-teremben találkozott mintegy ötezer fiatal szerzetessel és szerzetesnővel, akik ezekben a napokban Rómában gyűltek össze világtalálkozójukra. Az összejövetel témája: „Ébresszétek föl a világot”.

Image
Két jezsuita novícius, András Csaba és Szász András tett örökfogadalmat a budapesti Jézus Szíve-templomban szeptember 20-án, vasárnap.
Image

A Labancz Zsolt SP vezette Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája és a Deák Hedvig OP vezette Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája közös közleményét adjuk közre, mely a Szerzetesek tere megnyitóján, szeptember 18-án hangzott el.

Image

Itt nézhetők meg a Szerzetesek Terével kapcsolatos videófelvételek, melyeket folyamatosan töltünk fel.

Image

A szerzetesekről készült életképekben - melyek a fotópályázatra érkeztek - itt lehet gyönyörködni.

Image

Kettős fogadalomtételt ünnepeltek szeptember 13-án Budapesten, a zugligeti Szent Család-plébániatemplomban a Sacré Coeur nővérek. Elsőfogadalmat tett Heim Katalin, Tornya Erika pedig három évre megújította fogadalmát.

Image

A megszentelt életet középpontba állító kétnapos rendezvényt szeptember 18-án nyitották meg Budapesten, a Március 15. téren felállított nagyszínpadon. A „Veled együtt vagyunk rendben!” mottó jegyében hívnak a rendek találkozni, életüket, szolgálatukat megismertetni minden érdeklődőt - ad hírt az eseményről a Magyar Kurír.