Magnólia-liget Bakonybélben

2017. máj. 16. (kedd) 00:00
Bakonybél

Közadakozásból létesített magnólia-ligetet avattak a Közösségi Hét záró programjaként a bakonyi faluban, ahol helyet kaptak a település díszpolgárainak emléktáblái is.

Az ötletgazda Bakonyvári Andor, a Guzmics Izidor Kulturális és Idegenforgalmi Egyesület elnöke volt. A felhívásra több mint húsz család adományozott pénzösszeget, melyet az önkormányzat és a civil szervezet megduplázott. Az elültetett magnólia csemeték túlélték a dermesztő telet, virágba borultak. A kezdeményezés kibővült, a területre pihenőparkot álmodtak a faluközösség számára. – A medvehagymás napokon összegyűlt adományokat az egyesület felajánlotta ennek fejlesztésére, az önkormányzat pedig hozzájárult ehhez, így még tíz csemetét vásároltunk, melyeket a napokban a virágosítók önkéntes csapata elültetett, tájékoztatta lapunkat Felföldi Andrea programszervező.

Az ünnepségen Márkus Zoltán polgármester mondott köszöntőt. – A magnólia-liget is jelzi, teremtő erejű lehet a közösségi összefogás. A parkot a későbbiekben tovább bővítjük, lépcsővel, sétaúttal, padokkal, újabb emléktáblákkal. Régi adósságunkat is rendeztük azzal, hogy itt helyeztük el a falu díszpolgárai és egy bencés szerzetes emlékkövét, rajta táblával, méltó módon idézve emléküket, mondta, majd megemlékezett róluk, felidézve életútjukat, a faluért végzett munkájukat. A településnek három díszpolgára van: Dr. Kopátsy Sándor közgazdász, Koller Rezső, azaz Keve bencés atya és Cseh Tamás Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző-énekes. A negyedik emléktábla Vidlics Ferenc apáté, akinek nevéhez fűződik az újkori Bakonybél alapítása. Bakonyvári Andor elmondta, örömmel tölti el, hogy régi terve most közösségi összefogással megvalósulhatott, a liget újabb színfolttal gazdagítja a falut. A bensőséges hangulatú ünneplést megtisztelték jelenlétükkel a Szent Mauríciusz Monostor szerzetesei. Toókos Péter János atya imát mondott, Halmos Ábel OSB perjel megszentelte az emlékköveket és a ligetet.

Forrás és fotók: Müller Anikó Hanga/veol.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41