Krisztus szeretete sürgeti a verbita családot

2018. szep. 5. (szerda) 13:45
Kőszeg

Augusztus 27. és 29. között Kőszegen találkozott a magyarországi verbita család. A ünneplés keretében a jelenlévők részt vehettek a lelki programokban és örömet lelhettek az együttlétben.

A verbita család, azaz az Isteni Ige Társasága, a Szentlélek Szolgálói Missziós Nővérek és a rendek laikus munkatársai minden évben találkoznak, hogy a szolgálatban való közösséget ünnepelve megerősödjenek a verbita lelkiségben és megerősítsék kapcsolataikat.

A találkozó szentségimádással kezdődött, amely alatt felidéztük szentjeink és boldogjaink gondolatait. Este Burbela Gergely SVD tartományfőnök, beszámolt a 18. általános káptalanon szerzett élményeiről.

A második napon zarándoklatot tettünk Rábakethelyre, ahol az idén boldoggá avatott Brenner János szolgált és vértanúságot szenvedett. A templomtól az öröm útján haladva indultunk a gyilkosság színhelye felé. A Jó Pásztor-kápolnában meghallgattuk a boldog életének történetét öccse, Brenner József előadásában. Ezután szentmisén vettünk részt, amelyet Brenner József a mutatott be a szombathelyi helynök, Császár István és a jelenlevő verbita atyák koncelebrálásával. A zarándoklat végén ellátogattunk ahhoz az emlékkereszthez is, amit ott állítottak, ahol megtalálták Brenner János holttestét. Útban hazafelé a kőszegi temetőben meglátogattuk a verbiták sírjait.

A családi ünnep utolsó napján a közösségépítés felé fordultunk. A záró szentmisén Chavvakula Lourduraju SVD prédikációjában hangsúlyozta, hogy a közösségben térjünk vissza a szeretethez, hogy Krisztust lássuk egymásban, és tanulságot tegyünk Istenről. A tanulságtétel nem más, mint a béke megtalálása Istenben, és ennek továbbadása a közösségünkben.

Délelőtti program folyamán a missziós tapasztalatszerzésen Magyarországon levő brazil kispap, Marco Antonio de Miranda SVD beszámolt az elmúl két és fél évben, itt szerzett élményeiről. Ezután közösségépítő játékok következtek, melyeket mi, missziós nővérek állítottunk össze.

Ebéd után lelkileg feltöltődve és kapcsolatainkban megújulva indultunk haza, hogy ott, ahol szolgálunk, közösen építsünk missziót, amire „Krisztus szeretete sürget minket”.

Forrás és fotó: Klewek Anna SSpS/verbita.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41