2018. július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony napján különleges ünnepet ült a magyarszéki kármelita nővérek közössége. Rendünk generálisa, Saverio Cannistrà OCD atya megáldotta a kápolna évek óta készülő oltárképét, Varga Ferenc Munkácsy-díjas festő- és szobrászművész munkáját és a kolostor új, befejező épületszárnyát.
Hálát adunk az Úrnak mindazokért, akiknek imája, nagylelkű adománya és munkája lehetővé tette ezt a szép ünnepet. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik megtiszteltek bennünket jelenlétükkel, hogy együtt adjunk hálát Isten csodáiért!
Mirjam nővér perjelnő köszöntő szavai
Nagy szeretettel köszöntöm mindannyiunk nevében Saverio Cannistrà generális atyát, András tartományfőnök atyát, kármelita atyáinkat, testvéreinket, minden főtisztelendő atyát, a kármelita harmadrend minden tagját és minden testvérünket, aki eljött. Sőt, úgy látom, hogy még az ortodox egyháznak is van itt egy képviselője. Ennek nagyon-nagyon örülök, mert ez azt jelzi számunkra, hogy Mária oltalma, palástja alatt megszűnnek a különbözőségek. Megtapasztalhatjuk, mit jelent az a szeretet, melyet Krisztus kíván tőlünk: hogy egyek legyünk, és hogy úgy szeressük egymást, ahogy Ő szeretett minket. A hangsúly azon van, hogy amint Ő szeretett. Tehát, ami az igazi közösségünket létrehozza, nem is annyira az emberi szimpátia, hanem – mint ahogy az új oltárképünkön látjuk – a mennyei valóság. Krisztus az, akiben mi egyek vagyunk, Ő az, akihez minél közelebb kerülünk, annál közelebb leszünk egymáshoz is. Hála Istennek, ez egy olyan elszakíthatatlan kötelék, amit sem a távolság, sem az idő nem tud eltépni.
Nagyon hálás vagyok Ferenc testvérnek azért, hogy ezzel az oltárképpel segít nekünk egyre inkább elmélyedni annak titkában, hogy a menny és a föld egyesült; hogy megnyílt számunkra a menny, hogy elérhetővé vált Krisztus, és megtapasztalhatjuk Isten közelségét. Ez az a szeretet, amely egymás iránt is fölmelegíti a szívünket.
Nagyon hálás vagyok generális atyának, hogy vállalta ezt a hosszú utat és eljött erre az alkalomra. Köszönöm mindannyiótoknak az imát. Tulajdonképpen, amit itt most látunk, az egy olyan titokzatos transzformáció, mely a saját lelki életünkben is megélhető. Ez a kápolna hajdanán istálló volt. S ebből az istállóból alakult át sok-sok év munkájával és erőfeszítésével Isten hajlékává. Azt hiszem, ez a mi életünkben is így van. Soha nincs veszett ügy. A lelkünk istállója képes a Szentlélek segítségével átalakulni Isten lakóhelyévé.
Most ebben a mennyei örömben, amit a mi földi örömünk még színesít, ünnepeljük Isten csodáit és adjunk hálát a Szűzanya oltalmazó szeretetéért!
P. Saverio Cannistrà OCD generális atya homíliája
Kedves Nővéreim és Testvéreim Krisztusban és a Kármelben!
Ma az egész Kármelita Rend a legnagyobb ünnepét üli: a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária főünnepét. S miközben őt ünnepeljük, Rendünk megújítja és megerősíti létezésének legmélyebb gyökereit és okait.
Mit találunk ennek az ünnepnek a címében, illetve azokban az olvasmányokban amelyek ezt az ünnepet kísérik? Egy szüzet, egy hegyet, egy prófétát és tanítványt. Pontosan ezeket látjuk a képen is, amely itt mögöttem a kápolnát díszíti, és amelyet hamarosan meg fogunk áldani. Középen van egy hegy. Sőt: „a hegy”, amely hagyományosan az Istennel való találkozás helye. Olyan hely, ahová úgy jutunk el, hogy fölfelé kell mennünk. Bele kell adnunk minden erőnket. Közben pedig nagyon sok haszontalan súlytól megszabadulunk. Ez egyrészt egy zord, kietlen hely, másrészt tágas is, ahol szabadnak érezzük magunkat, ahol teljes tüdővel tudunk lélegezni. A magány helye is, ugyanakkor fölfedezünk itt egy szeretetteljes, láthatatlan jelenlétet: a hegy mély csendjében elrejtett jelenlétet. Egy olyan Isten jelenlétét, aki mélységesen ismer bennünket. Ismeri az ajándékainkat, a tehetségeinket, de a bűneinket is. A fényes, a világos oldalunkat, de az árnyoldalunkat is. És úgy szeret bennünket, ahogyan vagyunk. A hegy tehát az Istennel való egyesülés helye.
Az Ószövetségben ezt a hegyet Hórebnek hívják. A Kármelen kívül ezen a helyen találkozik még Illés Istennel. Az Újszövetségben Kálváriának nevezik, amint a most felolvasott evangéliumi részben hallottuk. S aztán az Egyház története során ez a hegy oly sok nevet vesz magára: a mi személyes és közösségi történeteink nevét. Ezek sokszor a fáradságnak és a szenvedésnek a helyei, de a növekedésé és a vigasztalásé is, hiszen ezekben mindig jelen van az élő Isten, aki kísér minket és megtart az Ő szeretetével.
Látjuk, hogy a hegyben van a tabernákulum, Jézus jelenléte. Jézusé, aki megígérte, hogy velünk marad és velünk lesz a világ végéig.
Látjátok, a hegy körül minden sötét, éjszaka van. Ez annak a hitnek a sötétsége, amelyben járunk. Ez a sötétség a megdicsőült Krisztus jelenlétét rejti. Épp ez a sötétség, ez az éjszaka hoz kapcsolatba bennünket a feltámadt Jézus dicsőséges fényével. Ez a sötétkék hoz kapcsolatba bennünket Krisztusnak, az angyaloknak és a szenteknek az arany színével. A hit éjszakája megnyit minket Isten fényére. Miközben a világ fényei megvakítanak és eltávolítanak bennünket a valódi és örökkévaló fénytől.
Van még két személy, a Szűz és a próféta-tanítvány. Emberi arcuk van, mint nekünk. Meghajolnak, miként az angyalok is, az Úr Krisztus imádásában, és valamiképpen felénk is hajolnak, a mi fáradságos és bizonytalan úton-járásunkra, kifejezve, hogy felajánlják a segítségüket. Mária kinyújtott karjával és kitárt kezeivel adja nekünk az imáját és közbenjárását. Ez a gesztus bátorít bennünket a Jézus felé vezető úton. A skapuláré, mely a kármelita lelkiségnek egyik jellegzetessége, pontosan Máriának ezt a közelségét fejezi ki, hogy mellettünk van az úton.
Végül ott van a tanítvány. Ő a próféta, aki még tud túl-látni, aki képes a célt látni. Illés próféta vezeti a népet, főként akkor, amikor az eltávolodik az igaz Istentől és hagyja, hogy megtévesszék a bálványok.
Ám ez a próféta lehetne akár János is, a szeretett tanítvány, aki befogadja a házába Máriát, ezáltal egy olyan új közösség életét kezdi élni, mely Mária testvéreinek és Jézus barátainak a közössége. A próféta és a tanítvány segítenek nekünk abban, hogy messzire lássunk és kísérnek bennünket, mint testvéreink a Kármelben.
A Kármel ezért létezik: hogy felmenjünk a hegyre, ahol Isten vár ránk. Megtart bennünket Mária imája és anyai szeretete, és kísér minket a barátoknak, testvéreknek és nővéreknek a közössége.
Kérjük ma az Urat, legfőképpen Máriának, a Kármel Anyjának közbenjárására, hogy mindez beteljesedjen közösségeinkben is. Az itt jelenlévő szerzetesnővérek közösségében, az egész magyar Kármel közösségében, és mindnyájunkban, minden lélekben.
Ahogyan ez a kép a Kármel ikonja, úgy lehessünk mindnyájan annak a misztériumnak élő ikonjai, amely a kegyelem által nekünk adatott. Amen
Forrás és fotó: Sarutlan Kármelita Nővérek (karmelita.hu)
