A Szent Krisztiána Társulat 25 éve Pomázon

2018. jún. 23. (szombat) 17:00
Pomáz

Valójában egy születésnapot ünnepelni jöttünk össze. De mi mindenre ad alkalmat egy találkozás!

Az osztrák Gabriele Kainz vezetésével 25 éve működik a Jézus és Mária Gyermeksége Társulat Szent Krisztiána védelme alatt - röviden Szent Krisztiána rend - által képviselt lelkiség Pomázon. 

Gabriella nővér missziós tevékenységének eredményeként ittléte alatt több bibliacsoport jött létre, ahol a csoportok tagjai a kéthetenkénti találkozások során mélyülhetnek el mindinkább az Evangélium üzenetében.

Az elmúlt években a rend új feladattal bízta meg Gabriella nővért, ezért közösségünk közvetlen vezetésére kevés ideje marad. De a körünkben végzett közvetlen munkássága idején, - melyről bizonyosak vagyunk, hogy a Szentlélek kegyelméből végzett szolgálata volt, - kinevelte azokat a vezetőket, kísérőket, akik távollétében is képesek folytatni munkáját, irányításával. Ezért Pomázon töretlen lendülettel él a Szent Krisztiána Közösség négy bibliacsoportban, mintegy 50 fővel.

A csoportok tagjai között minden korosztály megtalálható, a kismamáktól a nagymamákig. A közösség nyitott, időről-időre újabb tagokkal bővül. Ugyanakkor még ma is többen vannak olyanok, akik a kezdetektől tagjai valamelyik csoportnak, és akár még a városból való elköltözésük után is visszajárnak. A csoportok tagjai közül többen hitoktatókká, vagy más, a plébánián működő kisközösségek vezetőivé lettek. Korábban Gabriella nővér biztosított lehetőséget személyes lelki vezetésre, melyet ma már a kísérők vettek át tőle. Elmondhatjuk, hogy a Szent Krisztiána Közösség lelkisége átjárja az egész pomázi plébániai közösséget.

A 2018. június 23-i bibliaköri évzáró alkalom egyúttal a közösség 25 éves jubileumi ünnepévé is lett, ahol a csoportok tagjai köszöntötték Gabriella nővért, és a vele együtt Pomázra látogató Sr. Marie-Noelle Lapointe generális főnöknőt.

Ezen a találkozási alkalmon a tagok mindegyikének megosztása, az elmúlt lelki év zárásaként, közös köszönetnyilvánítássá, hálaadássá válhatott. Gabriella nővér megosztásában azt fogalmazta meg, hogy a pomázi példa is mutatja, hogy szerzetesi vagy családos életformában is egyformán lehetséges Isten közelségében élni, Őt hirdetni. Az együttlétet a szentmisén való közös részvétel koronázta meg.

A rendi köszöntés: ’Krisztus szeretete sürget minket – Egy szív egy lélek!’ –így lesz minden alkalommal egy boldog hitvallássá, számunkra, világiak számára is.

A rendről bővebben: https://uj.katolikus.hu/rendek.php?h=14

 

Forrás és fotó: Jézus és Mária Gyermeksége Társulat Szent Krisztiána védelme alatt - Pomáz

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41