Hétéves koromban voltam elsőáldozó és tizenegy évesen bérmálkoztam. Nagyon hamar részesültem a szentségek jótéteményeiben. Gyermekként egészen természetes volt, hogy templomba járjak, vagy hogy bemagoljam a latin nyelvű szövegeket a ministráláshoz. Kamaszként erős krízisbe került a hitem, ateista lettem. Hátat fordítottam Isten házának, egyre nőtt bennem a sötétség, meggyőződésemmé vált, hogy az életnek nincs értelme és hogy minden hiábavaló. Elméleti fizikusnak készültem, közel álltak hozzám a természettudományok, úgy gondoltam, hogy csak az anyag, a matéria van. Messze kerültem Istentől.
Interjú
A pálosok által 1204-ben alapított Heves megyei Pálosvörösmart község egyik legszebb részén, a 2015-ben átadott és felszentelt Mária Parkban mutatott be hálaadó szentmisét július 21-én Bátor Botond pálos szerzetes, hargitafürdői plébános pappá szentelésének huszonötödik évfordulója alkalmából. Vele beszélgetett Bodnár Dániel.
„Nekem az Ő végtelen irgalmasságának ajándékát adta”
Lisieux-i Szent Teréz
Mit jelent a vallásosság a világ egyik legnagyobb katolikus országában? És miért van szükség ott továbbra is a misszióra? Többek között Szalontai Anikó erről beszélgetett Lányi Béla SVD missziós verbita testvérrel, aki tizenkét éve szolgál a Fülöp-szigeteken, Cebu városában.
A magyarországi szerzetesrendek tagságának összlétszáma jelenleg 1350, és a 35 évalatti szerzetesek között több a férfi, mint a nő. Ilyen és más érdekes adatokat is megtudhatunk a Szerzetesi Iroda vezetőjétől, Kiss Didák ferencestől, aki június 12-én adott interjút a Katolikus Rádiónak. A riporter Szerdahelyi Csongor.
A műsor itt meghallgatható: www.ferencesek.hu/didak-tv
Forrás és fotó: ferencesek.hu
Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a pálosoké. Történelmi okok miatt, 1785-ben a központ Lengyelországba tevődött át. Már minden lakott kontinensen jelen vannak. A magyarországi tartományfőnök, Csóka János a pécsi rendházban él. Fiatalnak számít a szerzetesek között a maga 45 évével. Imával, vezekléssel és a hívek szolgálatával – misézéssel, gyóntatással, lelki vezetéssel – telnek napjai.
A kőszegi Szent Imre Missziósház kápolnájában 2019. május 1-jén szentmise keretében beiktatták az Isteni Ige Társasága (verbiták) magyarországi rendtartományának új tartományfőnökét, a negyvenéves Tete Remis SVD atyát. Vele beszélgetett a Magyar Kurír.
Egy Bukarest melletti börtönben született. Politikai fogoly édesanyja, amikor elszakították tőle, sebet ejtett a derekán, hogy ha később rátalál, felismerje. Szőcs László SJ, a dobogókői Manréza lelkigyakorlatos ház munkatársa születésének körülményeiről és a nemzetek megbékéléséről. Szőnyi Szilárd interjúja.
A gyermekek világa Óperencián túli varázsvilág. Szerintük a Jézuska a meggyben lakik, Káin és Ábel nem ölte volna meg egymást, ha külön szobájuk lett volna, és valójában Isten teremtette a fényt, Edison csak ellopta az ötletét. Hogyan lehet egy ilyen színes csapatot imádságra hívni és imádságban tartani? Versegi Beáta Mária nővér és csapata 2015 óta szervez gyermek szentségimádást. Havonta találkoznak óvodás, vagy kisiskolás korú gyermekekkel, és fél órát töltenek a szentség jelenlétében. Megkérdeztük Beáta nővért, miként adják át a kicsiknek ezt a sokszor felnőtteknek sem egyszerű helyzetet.
160 éves jubileumát ünnepli idén a Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya. A rendtartomány nővérei hat helyen élnek és tevékenykednek a Kárpát-medencében. Ezt a hat itthoni és határon túli közösséget keresték fel a film alkotói, hogy bemutassák, hogyan élik meg a nővérek közös rendi és egyéni karizmájukat küldetésük során.