Korzenszky Richárd OSB szerzetes, pap, teológus, a Tihanyi Bencés Apátság nyugalmazott perjele. Egész életében tevékeny lelki és szellemi életet élt, Tihanyt kulturális központtá fejlesztette. A koronavírus-járvány az ő és szerzetestársai fizikai mozgásterét is beszűkítette. Richárd atyával telefonon beszélgetett Bodnár Dániel.
Interjú
Balla Erika testvér a Jézus Szíve Társasága (SJC) szerzetesrend tagja. Közvetlenségének és kedvességének hála bepillanthatunk egy huszonegyedik századi szerzetesnő gondolataiba. Ha e cikk sokdimenziós lenne, Erika testvér mély válaszai mellé képzeljük oda sugárzó arcát és mosollyal teli hangját.
Bátor Botond pálos szerzetes, korábbi tartományfőnök 2015 augusztusa óta plébános Hargitafürdőn. Az ezüstmiséjét tavaly ünneplő lelkipásztorral telefonon beszélgetett Baranyai Béla.
A premontrei szerzetesrend 2021-ben ünnepli alapításának 900 éves jubileumát. Az évfordulóra készülve a Shoeshine kultúrtér Huszár Domonkos rendezésében A premontrei örökség címmel filmben mutatja be, hogyan őrzik elevenen ezt a tekintélyes hagyományt a rend tagjai: szerzetesek, papok és nővérek. Balogh Péter Piusz gödöllői apáttal beszélgetett Bodnár Dániel.
"Számomra ez a Jézus Szívében való lét."
Nyolcadik beszélgetőtársam Milánkovics Tímea volt, aki a Szent Szív Társaság (Sacré Coeur) szerzetesközösség tagja.
„Azt láttam, hogy mérnökből van elég, az evangélium hirdetőiből viszont nincs sok” – emlékszik vissza hivatása kezdeteire Koronkai Zoltán SJ. A magyar provinciális sociusának, azaz segítőjének útja a Műegyetemi Katolikus Közösségtől az egyházmegyés papi szemináriumig, majd a jezsuita noviciátustól a Szent Ignác-i lelkiségű csoportokig. Pásztor Péter interjúja.
Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapátot kérdezte Körössy László a járványveszély okozta új helyzet kihívásairól és lehetőségeiről.
Az Egyház virágvasárnap ünnepli Jézus szamáron való bevonulását Jeruzsálembe. Ez a nap ugyanakkor a nagyhét, vagyis Jézus szenvedéstörténetének kezdete is. Barsi Balázs ferences szerzetessel az ünnep tartalmáról és a jelenlegi különleges helyzetben rejlő lehetőségekről beszélgetett Baranyai Béla.
A járvány nem isteni büntetés, hiszen Isten megmenteni szeretne minket, nem pedig büntetni – mondja Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes a Mandinernek. A budapesti Párbeszéd Háza igazgatója hozzáteszi: ha a félelem és a pánik gyilkolta immunrendszer meggyöngül, akkor szélesebbre tárulnak szervezetünk kapui a vírusok előtt. Az atya leszögezi: fontos, hogy ebben az időszakban is megőrizzük a józan eszünket.
"Az Eucharisztiában gyógyító Jézus"
Hetedik beszélgetőtársam Puskás Antal OSPPE pálos szerzetespap volt, aki a budapesti Sziklatemplom házfőnöke és templomigazgatója is egyben.