Bajnóczi Szilvia Sára szerzetesnő, a budapesti Nyolc Boldogság Közösség tagja tizenegy évig szolgált klinikai lelkigondozóként a Budai Irgalmasrendi Kórházban. Ezernyi tapasztalatából merítve tartotta meg előadását 2020 szeptember 5-én, a Váci Püspöki Palotában, a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának lelkigondozói és önkéntes beteglátogatói szakmai napján.
Interjú
Nyiredy Maurus bencés szerzetes papot 1960. március 19-én titokban szentelte fel Zadravecz István püspök. A koronavírus-járvány miatt azonban csak a napokban volt az ünnepi gyémántmiséje. Az egykori tihanyi alperjellel az apátságban beszélgetett Bodnár Dániel. Részleteket közlünk az interjúból.
Fehérváry Jákó bencés szerzetes július 1-jétől a Sapientia Szerzetesi Hittudomány Főiskola rektora. Ebből az alkalomból az intézmény küldetéséről és rektori terveiről kérdezte őt Baranyai Béla.
Egy szerzetesi közösség számára nem újdonság a külvilágtól elzárt élet, a nyüzsgés nélkül töltött napok, amikor a szerzetesek a csendet hallgatva valódi kapcsolatban lehetnek önmagukkal és Istennel. A jó pásztornak azonban gondolnia kell a tágabb közösségére, törődve a hívőkkel a távolból is. Mihályi Jeromos tihanyi perjellel beszélgetett Szücs Ildikó a karantén alatti kihívásokról, a lehetséges változásokról és az újrakezdésről.
Május közepén Arnold Chrapkowski pálos generális a rendi tanács jóváhagyásával – Csóka János tartományfőnök és a tartományi tanács tagjai hivatali idejének lejártával – Puskás Antalt, a budapesti kolostor jelenlegi házfőnökét nevezte ki a Magyar Pálos Rend tartományfőnökévé. A június 1-jén hivatalba lépett új tartományfőnökkel a gellérthegyi Sziklatemplomban beszélgetett Bodnár Dániel.
A koronavírus-járvány idején a Szent Szív Társaságnak is át kellett helyeznie a tevékenységét az online térbe. A nővérek hamar megtanulták, hogyan lehet hatékony a jelenlétük az interneten, de pontosan látták, hogy ennek a működésmódnak megvannak a határai. Ezzel és sok más tapasztalattal gazdagodva, összetartozásukban megerősödve élték meg a pandémiás időszakot a Mese utcai közösségükben. Tornya Erikával beszélgetett erről Trauttwein Éva.
"Életünk jelenlét az Isten számára és jelenlét az emberek számára."
Tizedik és egyben utolsó beszélgetőtársam Barbai Kornélia, Nelli kistestvér volt, aki a Jézus Kistestvérei Női Szerzetes Közösség tagja.
A Székelyföldről származik Vízi Elemér SJ, a magyar jezsuita rendtartomány vezetője. Trianon 100. évfordulóján arról kérdezte Szőnyi Szilárd, hogyan élte meg a szétszakítottságot, mit kezdjünk a nemzeti sérelmeinkkel, és miként lehet megtalálni Istent mindenben, ez esetben az ország feldarabolásában.
"A szentmise valóban egységet teremt, az Eucharisztia valóban a szeretet köteléke."
Kilencedik beszélgetőtársam Péceli Bence Imre OCD kármelita szerzetespap volt.
„A gazdasági, társadalmi rendszerek minősége az emberi gondolkodásmódon, értékrenden múlik, a paradigmaváltást a mi gondolkodásmódunk változása idézheti elő” – vallja Baritz Sarolta Laura nővér, akit mint közgazdászt és domonkos rendi szerzetest is kérdezte a Vasárnap a koronavírus-járvány okozta változásokról.