Kettős jubileumot ünnepel idén a magyarországi domonkos közösség: Szent Domonkos halála és a Magyar Domonkos Rendtartomány alapításának 800. évfordulója alkalmából. A debreceni rendházban élő domonkos közösség plébániai feladatokat is ellát, ahol Górski Jacek OP plébános vezetésével Major Pius, dr. Leszkovszki Pál, Tokodi László domonkos atyák és Dezse Péter domonkos testvér szolgálnak. Gyógyszerkutató orvos, zenetanár, építőmérnök, banktisztviselő, lengyel kultúrából érkező domonkos atyák változatossá, színessé teszik a debreceni közösség életét.
A zenetanár végzettségű Major Pius OP 1945-ben született Hódmezővásárhelyen. Mint domonkos atya, 1990 óta szolgál Debrecenben. Lelkipásztori feladatai mellett a helyi zenei élet fontos képviselőit és a fiatal zenészeket segíti jelenlétével, koncertjei városszerte ismertek.
Gyermekkorában vallásos nevelésben részesült, 10 évesen járult először szentáldozáshoz majd évekkel később, 1969-től a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus megújulás teljesen elvadította őt a templomtól. Elmondása szerint 10 percnél tovább nem bírta elviselni a szentmisét. A klasszikus zenén felnövő fiatalember vallásgyakorlásának az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő gitáros misék sem kedveztek. A 10 éves kora óta a zene különleges világával ismerkedő tehetségre később nagy hatással volt tanára, Szabó András művészdiplomás zongoraművész, aki – bámulatos módon arra is képes volt –, hogy balkezes zongoraversenyt adjon; ismerte Bartók összes zongoraművét. Szédítő volt, ahogyan játszott – fogalmaz Pius atya, aki a kiváló mestere hatására belelendült a zongoratanulásba.
A kisközösség tagjai imádkozták vissza a templomba
A gimnázium elvégzése után a szegedi konzervatóriumba járt, majd a diploma megszerzése lehetővé tette, hogy 12 éven keresztül zongoratanárként keresse a kenyerét. Az Egyházhoz való visszatérését egy szintén zenész (hegedűművész) domonkos barátjának köszönheti, akivel még a konzervatóriumban ismerkedett meg, és aki a belvárosi templomban szolgált káplánként. Az atya meghívta őt az egyházközségben működő kisközösségbe. Ott imádkoztak Pius atyáért, hogy el tudja fogadni a zsinat utáni előírás szerint celebrált szentmisét, és végül, ahogy fogalmazott, valahogy beszelidűlt a templomba. 24 éves volt, amikor végül be tudta fogadni a Szentlélek ajándékainak kegyelmét is.
Hálás, hogy a bencések nem fogadták be
A gondolataiban már a szerzetesi szolgálatot dédelgető zenetanár gyakran engedélyt kért a szegedi belvárosi templom plébánosától, hogy gyakorolhasson az orgonán, az orgonaművészet alapját, Bach orgonaműveit szerette volna megismerni. Közben jelentkezett a bencésekhez, de mint mondja, köszönettel tartozik az akkori elöljárónak, hogy elutasította őt, mert így legalább rátalált az igazi helyére. „Azt mondják, nem mi választjuk a domonkos rendet, hanem Szent Domonkos választ bennünket” – fogalmazott Pius atya. Teológiai tanulmányait a szegedi szemináriumban végezte el.
Az első szeminarista éve után Bergou Géza Imre OP, a rangidős, megbecsült domonkosok egyike volt az, aki felvette őt a rendbe, majd nála tette le az örökfogadalmát is, és – az újjászületést jelképezve – V. Pius pápa után a Pius nevet vette fel. Mindez a szerzetesrendek szétszóratásának idején történt.
Mint a komolyzene nagy klasszikusait, Pius atyát is a zene emelte fel Istenhez
Útkeresés volt ez, és a zene Istenhez repítette a lelkemet. Ez vezetett a szerzetes-papi hivatáshoz.
Bach minden szerzeménye után azt írta (latinul) a kottalapra, hogy Istené a dicsőség. Amikor Haydn-t megtapsolták a Teremtés című oratóriuma bemutatója után, szembefordult a közönséggel, és az ég felé mutatott. Mélyen hívő ember volt. Beethoven is hitt Istenben, Chopin szentségekkel megerősítve tért haza Teremtőjéhez. Liszt Ferenc édesapja, Liszt Ádám is ferences szerzetesnek készült. Amikor apa és fia koncertkörúton Európát járták, egyszer csak Ferenc az apja elé állt, és közölte vele, hogy pap szeretne lenni. Liszt Ádám szelíden lebeszélte fiát erről a gondolatáról, és azt mondta, hogy az ő hivatása a zene, abban fogja dicsőíteni Istent.
A fiatal Liszt Ferenc 20 éves korában négy órákat töltött a templomban az Oltáriszenteség előtt. Koncertkörútjait 38 éves korában fejezte be, majd 10 évet Weimarban töltött, végül Rómában telepedett le. Ott magára öltötte a papi reverendát, amit többé nem vett le, végezte a breviáriumot, a rózsafüzér-imát. Budapesten, a Liszt Ferenc múzeumban látható a breviáriuma, a szemüvege és a rózsafüzére. Amikor letelepedett Rómában, az első szállása a domonkos kolostorban volt, ahol kapott egy cellát, egy pianínót, azon komponált további műveket, köztük több egyházzenei műve is született. Fő alkotása a Krisztus című oratóriuma.
Pius atya a zenei tehetségével a debreceni közösségének lelkét is Istenhez emeli, népszerűek a templomkertben tartott nyár esti hangversenyei. A szegedi konzervatóriumban töltött évekből megmaradt a jó kapcsolata Mohos Nagy Éva operaénekessel, aki később a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán az Opera Tanszék vezetője volt. Vele és a tanszék hallgatóival igen nagysikerű estéket tartottak.
„Mindig Istennek játszom. A zene mindig Neki szól. Ha leülök a zongorához, közben csak Rá tudok gondolni, és már korán reggel is Neki köszönöm meg az ébredést. Tulajdonképpen ez is egyfajta imádság.
A zongorázást és az imádkozásomat gyakran megakadályozza a gyógyíthatatlan migrénes fejfájásom. 50 éve szenvedek tőle. De a legszebb imádság a szenvedés. Szent Pió atyához sokan mentek gyógyulásukhoz kérve az ő közbenjárását, és meggyógyultak. Pió atya azt mondta erre, ha tudnák, hogy a betegségük milyen hatalom, akkor nem kérnék a gyógyulást. Ő 50 évig viselte a stigmákat, Jézus Krisztus öt sebét.
Azt tudom mondani, hogy a fájdalom egyenes úton tart és erősít a hitben is. Kitüntetésnek kell venni a szenvedést. Ha az emberek tudnák, hogy a földi szenvedést milyen mérlegen mérik a mennyországban, akkor mindenki csak szenvedni akarna. Semmire nem vágyom már. Célegyenesben vagyok” – fogalmazott Major Pius OP atya.
Fotó: Szabó Dávid
Kovács Ágnes
Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye/www.dnyem.hu