Interjú

Image

Farsang utolsó napjaiban keresztény ember tervezni kezd: milyen legyen az idei nagyböjt, miről mondjak le, hogy megéljem a szent negyven napot? Idén is tervezgettünk, de senki nem gondolta volna, hogy technikára és mindenhatóság-tudatra épülő társadalmunkban egyik napról a másikra viszonylagossá válnak olyan dolgok, melyekről azt hittük, hogy ezek nélkül elképzelhetetlenek napjaink. A 2020-as nagyböjt „kötelező" lett és az elhatározásokat sem magunk tesszük már meg. Brückner Ákos Előd ciszterci plébánossal beszélgetett a Lugosi Balázs.

Image

Szükségünk van-e a böjtölésre, vagy már idejétmúlt szokás? Vannak-e jobb és kevésbé jó formái? Akkor hatásos, ha szenvedünk tőle, vagy inkább váltsuk át jó cselekedetekre? Mi az értelme? Bűnbánatból vagy ellenkezőleg: a bűneinkkel való szembesülés érdekében gyakoroljuk? Bellovics Gábor SJ új szemléletmódot javasol.

Image

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tisztújítással egybekötött káptalant tartott február 3. és 7. között Mátraverebély-Szentkúton, ahol a jelen lévő örökfogadalmas testvérek Berhidai Piuszt választották meg a rend provinciálisának az elkövetkező hat évre. Vele beszélgetett Kuzmányi István életéről, hivatásáról, a magyarországi ferencesek küldetéséről.

Image

Idén Imre Margit Ágota OSBM görögkatolikus szerzetesnő kapta a Parma Fidei – Hit Pajzsa díjat. Az életének 88. esztendejében is friss, energikus bazilita nővérrel a Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek máriapócsi kolostorában beszélgetett Bodnár Dániel.

Image

„Az ibolya egyszerűségével"

Hatodik beszélgetőtársam Tristany De Juan Pablo Adolfo marista szerzetes volt, aki azt szereti, hogyha egyszerűen csak Pau testvérnek szólítják.

Image

A mai szerzetesnők  ízig-vérig modern személyiségek, miközben elkötelezetten élik a 15. zsoltár szavait: „Istenem vagy nekem, nincs más javam rajtad kívül.” Erről a megtapasztalásról ír Jónás Ágnes a Képmás Magazinban.

Image

Alapítója halálának 750. évfordulójára a pálos rend meghirdette a Boldog Özséb-emlékévet. Arnold Chrapkowskival, a rend generálisával ebből az alkalomból beszélgettünk.

Image

Kivonulnak a világból, de a világhoz van küldetésük. Nem szentebbek, mint mások, de a szent jelei akarnak lenni. Ők is változnak, de az alapokat hűségesen őrzik, s istenkapcsolatukból táplálkozva, közösségeik vonzó voltával akarnak hatni. A megszentelt élet napja (február 2.) alkalmából Dobszay Benedek ferences tartományfőnökkel, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnökével beszélgettünk.

Image

Ángel Fernández Artime, a Don Bosco Szent János által alapított szalézi szerzetesközösség rendfőnöke 2019. december 12-ei hatállyal kinevezte a Szent Istvánról Elnevezett Magyar Szalézi Tartomány élére Andrásfalvy János atyát. Beiktatását december 28-án ünnepelték Kazincbarcikán, szentmise keretében. Ebből az alkalomból beszélgetett vele Bodnár Dániel.