Egyik legkorábbi emlékem, hogy a nagymamámmal a városunk ferences templomában üldögélünk. Csend van, csak én fészkelődök néha, aztán elkezdődik a hajnali mise...
Interjú
"Zárjuk a búcsúzó esztendőt, s ilyenkor átlapozzuk naptárunkat, forgatjuk, mi minden történt velünk, s mi mindent tettünk a végéhez érkező naptári évben. A magyar piarista világ tagjaként e visszatekintés hálaadásra hív engem – s úgy hiszem, mindnyájunkat, akik tagjai vagyunk e világnak vagy kapcsolódunk hozzá." - A cikkben Labancz Zsolt tartományfőnök évzáró gondolatait közöljük.
Klasszikus, menő közgazdasági karrierbe kezdett, sikeres menedzser volt a 80-as évek végén és a 90-es évek elején. Aztán egy családi esemény részben átírta ezt a pályát és belépett a dominikánus rendbe. Eredeti szakmáját viszont nem hagyta ott, írásaiban és az egyetemi katedrákon a közgazdaságtan megújításáról, az emberközpontúságról és a fenntartható fejlődésről beszél, ami világnézettől függetlenül a jövő záloga lehet. A Corvinuson nem csak – az ott szokatlannak mondható – rendi öltözékével kelt figyelmet, egyre többen vannak, akik szerint elkerülhetetlen a közgazdaságtan megújítása. Nagyinterjú Baritz Sarolta Laurával.
Hortobágyi T. Cirill a karácsonyi ünnepkör kapcsán úgy fogalmazott: adventkor fontos az elcsendesedés és az, hogy figyeljünk a szívünk mélyén gyökerező belső, isteni hangokra. A bencés szerzetes beszélt a cölibátusról is, ami szerinte karizma és kincs, ugyanakkor jelezte, hogy a jövőben felerősödhet az egyház missziós jellege, amiben fontos szerepet kaphatnak a világi munkatársak is.
"Remélem, hogy Isten mosolya tudok lenni a világban."
Huszonöt évvel ezelőtt, Szent Erzsébet napján áldotta meg Angelo Acerbi pápai nuncius a jezsuiták dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Házát. A lelkigyakorlatos és konferenciaközpont történetéről, jelenéről és a jövőre vonatkozó tervekről Vízi Elemér SJ tartományfőnököt kérdezte Bókay László.
Hallottál már a verbitákról? Nos, a rendet 1875-ben a német származású Szent Arnold Janssenalapította Hollandiában, kimondottan missziós célokra.
Varga János atya magyar származású verbita szerzetes jelenleg Argentínában teljesít missziós szolgálatot. A Shoeshine megkeresésére örömmel reagált, és egy izgalmas telefonbeszélgetés során válaszolt kérdéseikre, miközben épp csempét cipelt át a hóna alatt a brazil határon.
Interkontinentális interjú következik.
A Ferences Sajtóközpont stúdiójában Szerdahelyi Csongor beszélgetőtársa Kiss Didák testvér volt, aki laikus testvérként tagja a ferences családnak. Életéről, hivatásáról, munkájáról beszélgettünk.
Sóczó Ferenc szerzetestanár idén tavasszal ünnepelte 80. születésnapját a budapesti piarista rendház tagjaként. A kortalan, precizitásáról és szigoráról híres, emellett szellemes bölcsészdoktorként is ismert tanár urat kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesítette Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr augusztus 20. alkalmából a Pesti Vígadóban, Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából. Szathmáry Melinda interjúja.
Puskás Antal pálos szerzetes, pap, aki különösen érzékeny a tisztaság, a megfogant, de veszélyben lévő gyermekek védelme és az abortuszon átesettek lelki gyógyítása iránt. Alapvetően szemlélődő szerzetes, mégis az életvédelem egyik hazai „arca”.