Baritz Sarolta Laura 1983-ban közgazdasági diplomát szerzett és több magyar nagyvállalatnál is dolgozott (a rendszerváltáskor menedzserként pl. a Pepsi hazai leányvállalatánál). De új utat választott és 1994-ben Domonkos-nővér lett. Eredeti szakmáját viszont nem hagyta ott, írásaiban és az egyetemi katedrákon a közgazdaságtan megújításáról, az emberközpontúságról és a fenntartható fejlődésről beszél.
Interjú
Nagy Bálint jezsuita szerzetes a rendtartomány hivatásgondozója, immáron három éve a Sodrás utcai rendház elöljárója. Különleges kisugárzása van, és ez a beszélgetésünkön is érződik: gyakran teljesen más szemszögből tudott rávilágítani egy-egy témára, mint például a gyónás, vagy a húsvéti wellness kiruccanás esetén. Mély és nagyon fontos gondolatokat osztott meg a 777 olvasóival a nagyböjt utolsó napjairól.
A Szent Ferenc Kisnővérei saját otthonukat nyitották meg különböző felekezetű hívők előtt.
Sokak számára nehezen érthető, mi viszi az embert misszióba, távol a hazájától, messzi földre, idegenek közé. A Gambiában és Peruban élt és újra oda készülő Nyúl M. Fidelis SSND beszámolója megmutatja: a lényeg, hogy mit viszünk, és mit hozunk haza ebből a szolgálatból.
Az emberkereskedelemnek, más néven modern kori rabszolgaságnak napjainkban is több millió ember esik áldozatául. Az International Labor Organization (ILO) és a Walk Free Foundation 2017-es jelentései szerint az áldozatok száma 24,9 millióra tehető. A regisztrált esetek alapján Magyarország vezető pozíciót foglal el az európai ranglistán. A 2015-2016-os adatok szerint európai szinten Romániában regisztrálták a legtöbb áldozatot, 1511 főt, a második legtöbbet pedig Magyarországon, 1327 főt. Az országok népességarányához viszonyítva viszont a ranglista a következőképpen néz ki: Magyarország (135), Bulgária (79), Litvánia (77), Románia (76) és Szlovákia (57).
Ezt a problémát ismerték fel magyar szerzetesnők, amikor 2017-ben, több éves reflexiós folyamat után megalapították a SOLWODI Hungary Egyesületet. Feladatokról, elhívásról és a segítségnyújtás lehetőségeiről beszélgettünk két nővérrel, akiknek a személyazonosságát az áldozatok érdekében nem fedjük fel.https://777blog.hu/
„Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok...”
Nehéz észrevenni, de könnyen bele lehet sodródni, és olyankor csak alapvető változtatások segítenek. De mégis mi történik, ha valaki kiég? Erről beszélgettünk a Nyolc Boldogság Közösség tagjával, a Lehetőségek kiégésen innen és túl című könyv szerzőjével, aki coachként és szupervizorként is dolgozik.
A Premontrei Rend Generális Káptalanja tavaly augusztusban apátsági rangra emelte a Gödöllői Premontrei Perjelséget. A Szent Ágostonról nevezett Gödöllői Premontrei Apátság első apátjával, az októberben benedikált Balogh Péter Piusszal beszélgettünk
Az életben gyakran elveszítünk számunkra fontos dolgokat, lehetőségeket, személyeket. Ezekkel együtt sokszor a biztonságérzetünket, egyensúlyunkat is. A holnaptól induló böjtben az ember felfedezi, hogy étel nélkül képtelen élni, léte ebben a világban törékeny. Baán Izsák, a bencés Szent Mauríciusz- monostor szerzetese alternatív böjti formákat is javasol: negyven napra kiszállni a közösségi médiából, lemondani a nassolásról, autó helyett tömegközlekedni.
Tornya Erika Sacré Coeur-nővér január 27-én tette le örökfogadalmát Rómában. Arról kérdezte Thullner Zsuzsanna– Európa és a világ sokféle vidékén tapasztalatokat szerzett szerzetesként –, hogyan éli meg hivatását, mit jelent az Egyház egyetemessége.