Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Hazai
2020. február 28. 8:30
Budapest

Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel

„Az ibolya egyszerűségével"

Hatodik beszélgetőtársam Tristany De Juan Pablo Adolfo marista szerzetes volt, aki azt szereti, hogyha egyszerűen csak Pau testvérnek szólítják.

A Mária Iskolatestvéreknek (maristáknak) mit jelent az Eucharisztia?

Mi férfi szerzetesrend vagyunk, de nem vagyunk papok. Ezért a fő tevékenységünk nem az oltárnál, hanem az emberek között van.  Kicsit más a hozzáállásunk az Eucharisztiához, mint a legtöbb férfi szerzetesrendnek. Az alapítónk - Szent Marcellin Champagnat - azt mondta, hogy mi testvérek három fő helyen legyünk: a keresztnél, az oltárnál és Betlehemben. Ez a három hely legyen, ahol a testvérek egyértelműen szolgálnak és az Eucharisztiához kapcsolódnak. Nem úgy, mint papok, hanem úgy, mint hívők, akik az Eucharisztiában jelen lévő Krisztust keresik, és belőle táplálkoznak. Ezen kívül próbáljuk Istent az emberekhez közel hozni, mint a betlehemi történetben, amikor Isten közénk jött. A keresztnél pedig, hogy a szenvedők mellé álljunk és segítsünk. Mert ezzel a szenvedéssel, ami a miénk, és csak ezzel tudunk feltámadni.

Izgalmas szerzetesi nézőpont, hogy Ön nem a papi szolgálaton keresztül viszonyul az Eucharisztiához, hanem mint a többi ember a hívő közösségből.  

Így fogalmazzuk meg magunknak mi, marista testvérek: a papoknak az oltárnál van a fő-szentmiséjük, nekünk az emberek között. Mivel nincs pap a közösségben, hanem mindenki testvér, ezért a helyi plébániához tartozunk Budapesten és Karcagon is, ahol élünk. Alapítónk úgy döntött, hogy a közösségben csak testvérek legyenek, nem papok, még hogyha hátrányunk is származik ebből a szentmise sűrűsége szempontjából. A közösségben van kápolnánk, mert fontos nekünk, hogy mindennapi közösségi és egyéni imádságunkat az Oltáriszentség jelenlétében végezzük.

Az eucharisztikus lelkület mélyen testvéri lelkület is. Egyek vagyunk, testvérek. Hogy éli meg, mit jelent testvérnek lenni? Mit jelent a testvéri hivatás?

Nekünk nagyon mély dolog a testvérlét. Azért vagyunk testvérek, mert egy közös Atyánk van. Én nem vagyok atya, hanem testvére vagyok mindenkinek. Nekem nagyon fontos, hogy a többi embernél nem magasabb rangú vagyok, hanem együtt járjuk az utat és találkozunk az Eucharisztiában is. Amikor kapcsolatba léptem a maristákkal, akkor úgy éreztem, hogy ez pont nekem való.  Ezért nem érzem hiányát, hogy pap legyek.

A marista szellemiség jellegzetességei: az egyszerűség, alázatosság, szerénység, a jelenlét, a munka szeretete, a családi szellem és Mária szeretete. Ezért jelképünk a háromvirágú ibolya, mint az első három tulajdonság megtestesítője.

Bárkivel találkozik, tud a testvére lenni? Lelkiségük alapja az, hogy az emberek között és az emberekért vannak.

Néha nehéz. A karcagi iskolánkban a gyerekekkel apa szerepben is szoktunk lenni. De mégis van különbség, mert az apa megmondja, hogy mit kell tenni. A testvér inkább javasolja, vagy tanácsot ad. Nem azt mondja, hogy azt kell tenned és punktum, hanem azt, hogy én ezt csinálnám, mert én már erre jártam és tudom, hogy az út nem jó.

Nem tekintélyből dolgozunk. Hanem a gyerek, a fiatal mellé állunk, hogy az ő problémái legyenek a mi problémáink is. Minden nap imádkozunk azért a gyermekért, akiről tudjuk, hogy van bajban van. Az embereket, akikkel naponta találkozunk, az imádságunkba is behozzuk.

Úgy gondolom, hogy nem föntről lefelé kell tanítani, hogy én adok valamit, és ti nem tudtok semmit. Hanem együtt megyünk tovább. Ezért nagyon fontos a családias szellemiség. A gyerekek ne féljenek a tanártól. A fegyelmezés is fontos viszont, hogy ne legyen káosz az osztályban, de bizalom is legyen. Nehéz ezt az egyensúly tartani.

Nálunk Karcagon az iskolában nincs fegyelmi probléma. Javult a hangulat, mióta jelen vagyunk mi, marista szerzetesek. Ezt mondták azok a tanárok is, akik régóta ott tanítanak, hogy nem csináltunk semmi különösebb dolgot, csak javult a hangulat. Nem tettünk semmi különlegeset, csak próbáltunk családias hangulatot teremteni. Délutánonként és nyaranta tanodázunk is a gyerekekkel.

Ide 1-8. osztályig cigány gyerekek járnak nagyobb részben. Úgy próbáljuk közel vinni őket az Eucharisztiához, hogy az elsőáldozás fontos pont legyen az életükben. Ezt erősítjük bennük. Lassan, mert nem gondoljuk, hogy erőszakkal kellene. Amikor kezdtünk, két vagy három gyerek volt elsőáldozó, most pedig közel húsz gyerek. Nagyon örülünk ennek. És havonta egyszer egy osztálymisét is szervezünk. Itt tartunk most.

Önnek személy szerint volt-e olyan belső élménye, ami az Eucharisztiával kapcsolatos?

Nekem a legfontosabb pont a szentáldozás, mert amikor én magamhoz veszem Istent, bennem van és konkrétan az enyém lesz. A sejtemben él, a véremben folyik Isten. A liturgiában nem kap akkora jelentőséget ez a pillanat minden templomban, pedig szerintem nagyon fontos. A szentáldozás után mindig imát mondunk hangosan, és ez nem segít az elmélyülésben. Szeretem a csendet. Ezek az imádságok inkább zavarják, mint segítik az elmélyülésemet. Más országokban nem a szentáldozás szót használják, hanem a kommuniót, a közösséget. Ez sokkal mélyebb szó. Amikor a kommunió részese vagyok, akkor én vagyok Istenben és Isten bennem van. Ez a pillanat csoda! Utána pedig elviszem Istent mindenhová és velem jön. Fizikailag is magamhoz vettem, nem csak lelkileg.

Ön Barcelonából származik. Ott mikor volt Eucharisztikus Kongresszus?

Spanyolországban 1953 – ban volt.

Akkor azon még nem tudott részt venni. Mit gondol a budapesti kongresszusról?

Karcagon messze vagyunk mindentől, de szeretnénk részt venni valamiben. A nyitómisén lesz elsőáldozás, oda fogunk hozni gyerekeket. Szerintünk nem arról kell szólnia elsősorban a NEK-nek, hogy megmutassuk, mi katolikusok sokan vagyunk és erősek vagyunk. Hanem azt is meg kellene mutatnunk erősebben, hogy katolikusok vagyunk, és jövünk segíteni azokhoz, akik szükséget szenvednek. Ne az álljon a középpontban, hogy milyen erősek, milyen sokan vagyunk és figyeljetek ránk.

Ez megint a marista testvéri hozzáállás.

Mi érzékenyek vagyunk arra, hogy ne az erőnket mutassuk meg, hanem a cserépedényünket, amiről Szent Pál ír. „Mi ugyanis nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus kedvéért. (…) Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.” (2Kor 4,5-7)

A nagy esemény után mi lesz? Ha igazán Krisztust ünnepeljük, akkor nem lehet, hogy jó volt, viszontlátásra és megyünk haza. Ha igazán a lelkeket szolgáljuk, akkor nem maradhat ugyanaz az életünk a kongresszus után, változtatnunk kell.

 

Beszélgetőtárs és fotó: Mészáros Anett

A Mária Iskolatestvérek honlapja: marista.hu

Képek:

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Formanek Tamás szociális intézményi tanácsadó
Gáll Zsófia vándortábor szakmai vezető
Goreczky Tamás projekt koordinátor
Matolcsy János tanácsadó
Radnai Kinga munkatárs
Rudan Mária  gyermekvédelmi tanácsadó
Schumicky Mária NEK asszisztens
Virág Benedek vándortábor projektvezető

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Szilvásy László SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41