Interjú

Image
A csíki származású Margit nővérrel a hivatásról és az elhívásról beszélgetett Bereczki Szilvia: kikristályosodott előttem, hogy a karrier nem minden, ha a hit az önmegvalósítás fölött áll. Margit nővér ugyanis nyolcéves orvosi pályáját váltotta szerzetesi misszióra, neurológusból lett apáca, és döntését egy percig sem bánta, mert harminchét évesen végre rátalált arra, amit egész életében keresett: önmagára és Istenre.
Image
Barnai Brigitta nővért 2022. november 25-én, 47 évesen, szerzetesi életének 25. évében hosszú betegség után Teremtője hazahívta. Nekrológját csatoltuk a cikkhez. A Szív jezsuita magazin novemberi számában olvasható hosszú interjú vele daganatos betegségéről, a kórházi életről, kiengesztelődésről, elengedésről. Az alábbiakban a beszélgetés rövidített változatát közölte a Magyar Kurír. Az interjút Tornya Erika RSCJ készítette.
Image
Testvéri közösségben megvalósuló szolgáló szeretet, munka és imádság: ez a kapucinusok élethivatása. A szerzetesek húszévnyi kényszerszünet után most visszatérhettek az ország második leglátogatottabb kegyhelyére, Máriabesnyőre. A testvérek mindennapjairól és a Szűzanyához fűződő kapcsolatukról Sergio Tellan atyával beszélgetett Szabó Réka Zsuzsanna.
Image
A magyarországi Sarutlan Kármelita Nővérek egyetlen kolostora, a Pécshez közeli Magyarszéken található. Az erdővel körülvett környezetben tizennégy nővér éli imádságos mindennapjait. Horváth M. Eszter nővérrel hivatásának történetéről, a rend magyarországi újraindulásáról, a kármelita karizmáról és az egész életükön át tartó, csendes imaéletről beszélgetett Lonkay Márta a Mindenszentekről nevezett kolostorban.
Image
Felföldi László pécsi megyéspüspök meghívására érkezett és alapított új közösségi házat a Nyolc Boldogság Közösség ez év augusztusában Pécsen, melynek három szerzetesnővére máris üde színfoltjai a hitéletnek. A nővérek jellemzően az ifjúságpasztorációban teljesítik küldetésüket, de tartanak imaestet, vállalnak lelki beszélgetést és mentorálást, de közös imádságukban is lehet hozzájuk csatlakozni. Köztünk élnek és bárki számára megszólíthatók. A pécsi alapítás vezetőjével, Versegi Beáta nővérrel éppen kutyasétáltatás közben beszélgettünk.
Image
Az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos rendi Nővérek Apostoli Kongregációja július 26. és augusztus 2. között, Kőszegen megtartott választó káptalanja Kakucs Adél Petra nővért választotta meg általános főnöknővé, miután a tisztséget tizenkét évig betöltő Deák Hedvig nővér mandátuma lejárt. Petra nővérrel a budakeszi rendházban beszélgetett Bodnár Dániel.
Image
Fiatalos lelkülettel az idősek szolgálatában – beszélgetés Mészáros Levente testvérrel, a világpolgárból lett szerzetessel.
Image
Mi visz rá valakit arra, hogy pálos szerzetes legyen? Mi szükséges ahhoz, hogy ezt a hivatást választhassa? Lehet-e szerelmes egy szerzetes? Mit eszik, lehet-e hobbija, unatkozik-e? Miért kedvelik az emberek a habitust viselő férfiakat? E kérdésekre kerestük a választ, amikor ellátogattunk a fővárostól északra fekvő Márianosztrára, ahol két pálos szerzetes egy napját kísérte végig Velkei Tamás.