Interjú

Image
Alapításának századik évfordulóját ünnepeli idén a Szociális Testvérek Társasága. A magyarországi kerület történetéről kérdezte Németh Emmát, a társaság kerületi elöljáróját, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnökét, volt miniszteri biztost Vámossy Erzsébet.
Image
Egyetemen és főiskolán oktat, coachként dolgozik, mindfulness meditációkat tart, balettozik, úszik, személyi edzőhöz jár, a kutyájával játszik. És persze előfordul, hogy nem elégedett azzal, amit a tükörben lát, vagy éppen teljesen kimerül. Akárcsak te és én, azzal a különbséggel, hogy ő örökfogadalmat tett, és apácaként él. A Nyolc Boldogság Közösség nővéreként, két szerzetestársával együtt Versegi Beáta most Pécsett él, ahol egyetemistákkal, felnőttképzéssel fog foglalkozni. Coaching után és kutyasétáltatás előtt beszélgettünk vele arról, milyen az élete egy modern apácának, és mire képesek a nők, ha mernek nagyot álmodni.
Image
A február végén beiktatott András Attila SJ új provinciális mellé szegődött Szőnyi Szilárd és Pásztor Péter egyik első munkanapján, hogy bemutassák tevékenységének egyes helyszíneit, súlypontjait, és rajtuk keresztül személyiségének főbb vonásait.
Image
Komáromi Előd OFM az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium prefektusa. Vele beszélgetett Vámossy Erzsébet Laetare vasárnapra készülve az örömről, amely végigkíséri az életét családjától kezdve a szerzetesi életén át a prefektusi szolgálatáig. Sőt, egészen addig az élményig, amikor Halmai Vilmos OFM atyát kísérték a végső útjára a feltámadás hitében.
Image
IMRE EDIT szociális testvér számos katolikus fiatal számára jelentett társat, biztos kísérőt a bentlakásos éveik során, sok kedves emlék köti össze őt a mára már saját útjukra lépett egykori diákokkal. Amikor a szerzetesekre gondolunk, talán mindenkinek az jut eszébe, hogy biztos vallásos neveltetésben volt része, Jézus kezét fogva cseperedett fel. De mi van akkor, ha a szülők soha nem jártak templomba, nem beszéltek Istenről? Hogyan lehet így mégis valaki az Úr megszentelt életű szolgája? Ismerjék meg Imre Edit SSS különleges történetét.
Image
Oly sok minden foglalkoztatta a február 25-én elhunyt Lukács Lászlót, hogy szinte lehetetlen tömören összefoglalni, ki is volt ő. Mégis megkockáztatható, hogy pedagógiai vénájú tudós szerzetesként alkotott maradandót a katolikus egyház és a magyar kultúra XX. és XXI. századi történetében. Görföl Tibor írása.
Image
Gyertyaszentelő Boldogasszony és a megszentelt élet ünnepe alkalmából a szerzetesi hivatásról beszélgetett Vámossy Erzsébet a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektorával, a budapesti Szent Szabina-kápolna és Bencés Tanulmányi Ház vezetőjével. Fehérváry Jákó bencés szerzetes 25 évvel ezelőtt tett örökfogadalmat.
Image

Hat afrikai országban végez missziót a Nyolc Boldogság Közösség, amelynek afrikai tartományfőnöke, Balog Márta nővér mesélt hivatásáról és afrikai szolgálatáról.

Forrás és fotó: EWTN

Image
Nemcsak a Svetitsben, hanem Debrecen szerte ismerik Géczy M. Erzsébet nővértársamat. Ki gondolná, amikor látjuk őt fiatalosan feltekerni váltó nélküli kontrás biciklijén a felüljárón, hogy idén már a 76. évét töltötte be, 2021-ben pedig aranyfogadalmas jubiláns nővér volt? Rendkívül aktívan éli napjait, jó iskolanővérként még most is tanít latint – nemcsak diákoknak, hanem felnőtteknek is, nemcsak élőben, de online is. Az Egyházmegye fiatal papjai szinte mind részesültek ének oktatásában, más tisztelendő urak pedig – köztük Bosák Nándor püspök atya – szívesen választották túratársnak a Zemplénben. Ugyanígy sokan keresik fel őt mint magyartanárt is – korrektúrázni való írásaikkal például az egyházközségi Katolikus Figyelő és az egyházmegyei Örömhír folyóiratok esetében.