Interjú

Image
„Ahogy a Jóisten hozzám lehajolt, nekem is ezt a szeretetet kell másoknak megmutatni. Meghívott, hogy az imádságban mindennap találkozzak vele, s adjam át magamat neki.” Juhos Gergely Benjamin ferences szerzetest június 3-án szentelték pappá az esztergomi Szent Anna-templomban.
Image
Hivatásukat élik, nem is akárhogyan, mégis azt tartják a legfontosabbnak, hogy „istenszagúak” és mindenki számára elérhetőek maradjanak. A Szemlélek Társalgóban ezúttal szerzetesnővérekkel beszélgettek.
Image
Május 30­-án ünnepelték a magyarszéki kármelita nővérek Jézusról nevezett Eszter nővér ezüstfogadalmát. Vele készítettek interjút nővértársai.
Image
A Szent MauríciuszMonostor bencés szerzetesei a Szent Benedek Regulája szerint élnek. Napirendjüket az „Ora, labora et lege! – Imádkozz, dolgozz és olvass!” – ritmusa határozza meg.
Image
Vízi Elemér SJ zarándokként látogatott el a Szentföldre, hogy találkozzon Jézussal az ő földjén, és közel kerüljön ahhoz a világhoz, amelyben született, tanított és gyógyított. Mit tapasztalt zarándokútján, és mit hozott haza magával a jezsuita szerzetes, aki februárig a rend magyar tartományának provinciálisa volt? Élményeiről beszélgetett vele Trauttwein Éva.
Image
Massimo Fusarelli OFM miniszter generális május végén Magyarországra látogatott rendtársaihoz, és pünkösdkor részt vett a csíksomlyói búcsún is. A ferences rend küldetéséről, béketeremtő missziójáról, a 800. évfordulókhoz kötődő jubileumsorozatról kérdezte Thullner Zsuzsanna a pasaréti ferencesek rendházában.
Image
Hofher József, „Hofi atya” jezsuita szerzetes pap, a Magyar Katolikus Egyház egyik legszínesebb egyénisége; szeretetteljes derű, jókedv sugárzik belőle. Hetvenedik születésnapja alkalmából beszélgetett vele Bodnár Dániel.
Image
A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatási és kutatási rektorhelyettese, a Fundamentális teológia tanszék vezetője; a Ferences Rendtartomány tanulmányi-nevelési titkára. Pappá szentelése 25 éves évfordulója alkalmából kérdeztük Ágoston testvért, akinek ezüstmiséjét május 14-én, a 8.30-as szentmise keretében ünnepeljük a pasaréti plébániatemplomban.
Image
Várnai Jakab OFM három éve a Szentföldön szolgál, a jeruzsálemi ferences Studium Theologicum tanára. Szentföldi életéről kérdeztük, és arról, hogyan hatnak látásmódjának alakulására Jézus kereszthalálának és feltámadásának helyszínei.
Image
Sajgó Szabolcs az egyik legismertebb magyar jezsuita szerzetes, aki csöndes, de nagyon energikus elszántsággal építi a párbeszéd útjait a különböző kulturális és vallási szokások között élők, hívők és hitetlenek, üldözők és üldözöttek, menekülők és menedéket adók között. Sokan verseiről és műfordításairól ismerik őt. Legutóbb a Párbeszéd Háza igazgatója volt nyolc évig – talán ez fejezi ki leginkább sokrétű tevékenységét.