Összes hírünk

Image

Dobszay Benedek OFM hatéves tartományfőnökségének utolsó évét zárta 2019-ben. A provinciális évértékelő interjújában a személyi változásokról, a megvalósult, vagy folyamatban lévő fejlesztésekről és az elmúlt év nehézségeiről is beszélt. Szerdahelyi Csongor interjúja.

Image

December 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepének előestéjén a premontrei nővérek közössége a gödöllői premontrei atyák, a zsámbéki hívek és a rokonság jelenlétében, vesperás keretében új tagokkal gyarapodott. A premontrei rend fehér ruháját Ondrejcsák Eszter és Siket Martina jelöltek öltötték fel.

Image

Neve után az SVD (Societas Verbi Divini) az Isteni Ige Társaságát jelenti, vagyis a misszionárius verbita rend tagja. Elhivatottsággal jött Magyarországra, a láthatatlan értékekben hisz. Madassery Benvin Sebastian szerint egészséges, boldog életet élni csak közösségben lehet.

Image

„Az igazak lelke Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal.” (Bölcs 3,1.4)

Püspöki szentmisével egybekötött gyászszertartás keretében újratemettek negyvenkilenc szerzetesnőt, akik a kommunizmus évtizedeiben hunytak el. A szertartást a pécsi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban, ismertebb nevén a dzsámiban tartották január 8-án.

Image

Idős szerzetesek visszaemlékezései az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra.

Image

Január 4-én, szombaton Alapítónk nyomában járva – Szociális testvéri küldetés ma címmel műhelynapot tartott a Szociális Testvérek Társulata a budapest-káposztásmegyeri Szentháromság-plébánián.

Image

Programot szervez a barátaival? Fedezzék fel interaktív módon a Pannonhalmi Főapátság történetét és ismerkedjenek meg a bencés szerzetesek életével.

Image

Látod-e a keresztvízben történő alámerítésben, hogy ez több mint alámerítés? Látod-e a kenyérben és borban, hogy ez több mint kenyér és bor? Látod-e Isten szeretetének jeleit az életedben? Ha igen, és élsz ezekkel az ajándékokkal, akkor szentségi életet élsz. Ha még nem, akkor gyere és légy beavatott!  Balázs Zsuzsa interjúja Bellovics Gábor SJ-vel, a Jézus Szíve-templom segédlelkészével. 

Image

Görbe László piarista szerzetessel Szathmáry Melinda készített interjút a közelmúltban szerzetesi és tanári hivatásáról, szakmai életútjáról, a piaristák társadalmi szerepéről. 

Image

Szép és megható ünnep volt december 28-án a kazincbarcikai Szent Család-templomban: beiktatták hivatalába a Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány új tartományfőnökét, Andrásfalvy János atyát.

Image

A kolostort 1931-ben Boldog Charles de Foucauld egyik francia ferences tanítványa alapította. Az intézmény diszkrét keresztény jelenlét a vallásközi párbeszéd szolgálatában. A Coeur Maghrebin Alapítványnak köszönhetően a kolostort felújították és december 8-án Cristobal Lopez Romero bíboros, Rabat érseke vezetésével felszentelték.

Image

Az egyházközségi nővérek a társult tagjaikon keresztül is részt vesznek az adventi készülődésben. 

Image

Egy új testvér elköteleződését, valamint a szétszóratás idején tett fogadalmak megújítását ünnepelték december 8-án az óbuda-hegyvidéki Szent Anna-kápolnában a Szűz Mária Társasága tagjai és a hozzájuk tartozó hívő közösség. A nővérek Jablonka úti rendháza, lelkigyakorlatos háza és kollégiuma a befogadás és szeretet otthona.

Image

Idén ünnepli szerzetesi örökfogadalma letételének és pappá szentelésének hatvanadik évfordulóját Jelenits István piarista szerzetes, tanár, teológus, író. Gyémántmiséje december 1-jén volt a budapesti piarista kápolnában. Hivatásáról kérdezte Jelenits atyát Bodnár Dániel.

Image

A Pápai Ház szónoka december 6-án pénteken tartotta meg a Római Kúria számára első adventi prédikációját, melyet az Angyali Üdvözlet elemzésének szentelt. Mária örömmel és fenntartás nélkül mond igent, azaz Ament az Istennek, jóllehet tudatában van annak, hogy döntése mennyire veszélybe sodorhatja őt, ennek ellenére bizalommal teli ráhagyatkozása felülírja a nehézségeket. Hogy milyen mértékben példa számunkra Mária válasza, arra a szónok a Szűzanya hitének személyes és közösségi jellegével válaszol, melyek két szárnyként harmonikus egységben tartják az Úr alázatos szolgáló leánya életét és küldetését.

Image

"Nagyon szép időszakot éltünk meg akkor az egyházban. És hogy éppen akkor léptem be a rendbe, ez nekem különleges élménnyé tette."

Image

A 2020-as évben is szeretnénk felkínálni a három hetes megpihenési, megújulási lehetőséget szerzetesnővérek részére lelkigyakorlatos formában, gyönyörű természeti környezetben Csobánkán, a Segítő Nővérek Rendházában.

Image

Műhelykonferenciát tartott november 25-én a Sapientia Szerzetesi Főiskolán a női és férfi szerzetesi konferencia elnökségei által létrehívott köznevelési csoport. 

Image

Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatás végén a jelenlévők meglepetésére rögtönzött szavakkal bejelentette, hogy „Greccióba utazik, a Szent Ferenc által alapított első betlehemi jászol meglátogatására”, egyúttal pedig azt is jelezte, hogy „egy levelet küld majd az egész hívő népnek, hogy megértsék a betlehemi jászol jelentőségét”. A hír vételére rádiónknak nyilatkozott Luciano De Giusti ferences atya, a kegyhely vikárius-helynöke. Őket is éppúgy meglepte a hír, mint bárki mást, de őket még nagyobb lelkesedés és öröm tölti el, hiszen a pápa látogatása az egész ferences család alapítójának egyszerű és hittel teli gesztusát ismeri el, mely valójában Isten Fia Megtestesülésének kézzelfogható emberi dimenzióját hangsúlyozza.

Image

Ünnepre készül a Tihanyi Bencés Apátság közössége. A török hódoltság után 1719-ben kezdték építeni azt az épületegyüttest, amely ma is otthont ad a bencés szerzeteseknek. A kommunista államhatalom 1950-ben feloszlatta a rendeket, így a bencéseknek el kellett hagyniuk Tihanyt. Az apátságot a rendszerváltás után, 1994-ben kapta vissza a közösség. E kettős jubileum kapcsán kérdezte Baranyai Béla az elöljárót.

Image

A vágy és az egység szentsége

Harmadik beszélgetőtársam Fazakas Gyöngyi Mária nővér volt, aki a Szervita Nővérek a Fájdalmas Anya Szolgálói szerzetesrend elöljárója.

Image

Szabó Bertalan domonkos atya, soproni elöljáró hivatali ideje november 1-én lejárt, ezért Peter Kreutzwald német tartományfőnök újabb 3 évre megerősítette hivatalában. Bertalan atya a beiktatás során Kostecki Andrzej tartományi vikárius kérésére elfogadta az elöjárói döntést és letette az apostoli hitvallást, majd aláírta a kinevezési okiratot.

Image

Miért is ajánljuk a bajai Ciszterci Házat közösségi lelkigyakorlatok és csoportos együttlétek helyszínének? 

Image

Szent Márton ünnepnapján a monostorban este, a vesperás előtt meghitt találkozó keretében leplezte le Cirill főapát elődje, Várszegi Asztrik képmását. Most szeretettel adjuk közre az átadón elhangzott szellemes főapáti beszédet.

Image

Az Egyházközségi Nővérek piliscsabai központi háza ünnepi lelkinapnak és szentmisének adott otthont 2019. november 6-án. A bensőséges találkozás és lelkinap keretében került sor a közösség társult tagjai által tett ígéretek megújítására, valamint egy új társult tag ígérettételére. 

Image

Az élet minden területén tapasztaljuk, hogy a párbeszéd helyett vagdalkozás, az egymás megértésének szándéka helyett a másik ledorongolása folyik - sokszor nyomdafestéket nem tűrő szavakkal. Az amazóniai szinódus kapcsán is sokan sokféle módon nyilvánítottak véleményt, nem mindig nyitottan az együtt gondolkodásra. Lukács László piarista szerzetessel, a Vigilia főszerkesztőjével beszélgetünk.

Image

Új szövetség Kalazanciussal címmel tartotta meg kétévente esedékes pedagógiai konferenciáját a Piarista Rend Magyar Tartománya 2019. október 24. és 25. között a budapesti Piarista Központban. A több mint ötszáz fős eseményen részt vettek a magyarországi piarista oktatási, nevelési intézmények vezetői, pedagógusai, piarista öregdiákok, szülők, diákok, emellett Romániából is érkeztek piarista nővérek, konfráterek, testvériségtagok. A bő két évtizedes múltra visszatekintő rendezvény fókuszában a 2019-es tartományi káptalanon időszerűnek és szükségszerűnek nevezett pedagógiai megújulási folyamat állt.

Image

Csütörtökön délelőtt fogadta a pápa a Jézus Társasága társadalmi igazságosság és környezetvédelem titkárságának tagjait, akik ezekben a napokban üléseznek Rómában. Hosszú, spanyol nyelvű beszédében kulturális forradalomra biztatta őket, amely a szegények megsegítését helyezi a középpontba.

Image

Jézus Társasága – azaz a jezsuiták: az egyház legnagyobb létszámú szerzetesrendjének Mária utcai templomát Horváth Árpád igazgatja, mégpedig rendkívül nagy sikerrel. Egy átlagos hétvégén legalább 1500-an fordulnak meg a belvárosi templomban, többségük fiatal. Beszélgetés a jezsuita szellemiségről, arról hogy vajon liberálisok-e, Ferenc pápáról, cölibátusról – és a mai fiatalokról!

Image

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) szervezésében először volt közös plenáris ülése a női és férfi szerzetes-elöljáróknak (MRK-FSzK) november 5-én Budapesten. A találkozót megtisztelte jelenlétével Michael August Blume SVD apostoli nuncius is. A plenáris ülésen 100 fő vett részt, akik 75 szerzetesrendet képviseltek.

Image

A 200 éves templomuk születésnapját ünneplő ajaki Nagyboldogasszony egyházközség egy hetes ünnepségsorozatára felkerült a korona a Szent Kamill Leányai szerzetesközösség rendházának megáldásával november 1-én, mindenszentek ünnepén. A rangos eseményen Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét, amelyen jelen voltak az egyházközség jelenlegi és elszármazott papjai, köztük dr. Dolhai Lajos atya, az Egri Hittudományi Főiskola rektora, valamint György Alfréd kamilliánus atya, az osztrák és magyar kamilliánus rendtartomány provinciálisa, Madre Zelia Andrighetti a Szent Kamill Leányai szerzetesközösség kongregációjának legfőbb elöljárója, az ajaki és vendég kamilliánus nővérek, az egyházmegye más szerzetes közösségeinek, társulatának képviselői.

Image

„Úgy éreztük, most egy templom van a Duna közepén!” – szerzetesek visszaemlékezése az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra

A magyarországi szerzetesek közül több mint húszan idézik fel gyerekkori emlékeiket – akad köztük, aki 5 éves korára emlékszik vissza, egyik nővér pedig már érettségire készült 1938 májusában. Többen a fővárostól távol éltek akkor és csak rádión keresztül hallgatták a kongresszus eseményeit, sokan pedig személyesen részt tudtak venni a budapesti ünnepen. Ugyanannak a történelmi eseménynek rengeteg színét, árnyalatát hozzák elénk.

Sorozatunk első részében Nemeshegyi Péter jezsuita atya mesél nekünk, aki 80 év távlatából is precíz pontossággal emlékszik az őt akkor megragadó eseményekre.

Image

Az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napján, október 18-án egész napos szakmai konferenciát tartottak a Párbeszéd Házában, szerves folytatásaként annak a találkozónak, amelyet február 8-án, az emberkereskedelem áldozataiért Ferenc pápa által meghirdetett emléknapon rendeztek.  A tanácskozás egyik meghívott vendége volt Lea Ackermann nővér, a nemzetközi SOLWODI alapítója. Előadása után külön is alkalmunk volt vele beszélgetni; Afrikáról, a Fülöp-szigeteken átélt „második megtéréséről” és a benne élő remény forrásáról kérdeztük. Megosztott velünk egy friss történetet is jelenlegi, főként a prostitúció felszámolásáért végzett németországi munkájából.

Image

Pedro Aguado piarista rendfőnök 11-étől 30-áig kánoni vizitációt tartott a piarista rend magyar és romániai tartományában. A magyar tartományban kétévente megrendezett piarista pedagógiai napok alatt, október 25-én válaszolt szerkesztőségünk kérdéseire.

Image

Október 29. és november 3. között zajlik a Nyolc Boldogság Közösség Általános Közgyűlése Franciaországban, 18 szerzetestestvér, 29 nővér és 29 laikus küldött részvételével. Az Általános Közgyűlés első feladata a Közösség elnökének megválasztása volt. Ezzel párhuzamosan elkezdődtek az egyes ágak saját közgyűlései is, melyen megválasztották az ágak általános elöljáróit.

Image

A Jézus Társasága 2019 elején négy területet nevezett meg, mint amelyek a következő tíz évben meghatározzák a rend tevékenységét. Az egyetemes apostoli preferenciák a lelkiséget, a peremhelyzetben élőket, a teremtett világ védelmét és a fiatalokat állítják a középpontba. 

Image

Minden évben megrendezésre kerül a Pálos 70 zarándoklat és teljesítménytúra a budapesti Sziklatemplomtól Márianosztráig. Az út több mint 70 kilométer, amit meg lehet tenni 3 napos zarándoklatként, illetve egynapos teljesítménytúraként is.

Image

Több, mint 200 pedagógus vett részt az első Bencés Pedagógia Napokon a Pannonhalmi Főapátságban október 24-26-ig. A bencés fenntartású iskolák tanárai, igazgatói továbbképzésre és szakmai elmélyülésre érkeztek az ország több pontjáról. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát bevezető előadása mellett Hajnal Gabriella, a Klebersberg Központ elnöke, továbbá számos tekintélyes szakértő és bencés szerzetes fogalmazta meg a 21. századi keresztény, katolikus iskolák előtt álló kihívásokat és megoldási javaslatokat.

Image

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) és a NEK Titkárság közös szervezésében találkoztak a szerzetesi fenntartású iskolák képviselői október 24-én Budapesten, a Magyar Szentek templomában.

Image

Budapesten, a Piarista Központban rendezték meg október 24–25-én a kétévente esedékes országos pedagógiai konferenciát – a Piarista Pedagógiai Napokat –, ezúttal Új szövetség Kalazanciussal címmel.

Image

Októberben, az Ars sacra Fesztivál keretén belül megrendezett 3. kiállításunk lebontása után, megkezdtük idei ikonfestő foglalkozásunkat.

Image

A Szív Lelkiségi Központ táncmeditációs napokra hív szeretettel mindenkit.

Image

Huszonegy országból gyűltek össze képviselők a Segítő Nővérek Kongregációjának párizsi anyaházában a hatévenként megszervezett, idén közel négy héten át tartó általános káptalanjára. Erdélyből ez alkalommal Kedves Rita, a gyergyószentmiklósi közösség tagja vett részt a döntéshozó testületben.

Image

A csend erejéről és szerepéről beszélgettünk dr. Palotai Gabriella pszichiáterrel és Bokros Márk szerzetessel, akik évente tartanak csendkurzusokat a pannonhalmi monostorban. A pszichológia és a vallás összefonódásából különleges „terápiát” alkotnak: az elcsendesülésben öngyógyító folyamatokat indítanak el, amik az önismeretre építve nyitják meg a lélek belső erőforrásait.

Image

Az Isteni Ige Társasága, vagyis a verbita rend és a Pápai Missziós Művek október 12-én immár tizennyolcadik alkalommal rendezte meg – készületként a missziós vasárnapra – a Világmisszió Országos Ünnepét. A programot a Názáret Missziósház, a verbiták budapesti rendháza udvarán tartották.