Összes hírünk

Image

Szent Rita ölelését és vigaszát szeretnék eljuttatni az egyedül maradtak és szenvedők otthonaiba a casciai ágostonos szerzetesnők legújabb kampányukkal, melyet a koronavírus-járvány idejére hirdettek meg.

Image

João Braz de Aviz, a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja prefektusa és José Rodríguez Carballo OFM érsek, a testület titkára március 16-án levélben fordult a megszentelt életet élőkhöz.

Image

Március 14-én Laczkó Zsuzsanna SJC tartott előadást Ökológiai megtérés címmel a péceli Magyarok Nagyasszonya templomban.

Image

Szükségünk van-e a böjtölésre, vagy már idejétmúlt szokás? Vannak-e jobb és kevésbé jó formái? Akkor hatásos, ha szenvedünk tőle, vagy inkább váltsuk át jó cselekedetekre? Mi az értelme? Bűnbánatból vagy ellenkezőleg: a bűneinkkel való szembesülés érdekében gyakoroljuk? Bellovics Gábor SJ új szemléletmódot javasol.

Image

"Keresztes Ilona előadását hallgathattuk a Fiatalok az Élet Szolgálatában tagjainak közreműködésével az Egyházközségi Nővérek Társasága kápolnájában Piliscsaba-Klotildligeten.

Az interaktív részletekkel tarkított együttlétben az egyetemista korú lányokkal a magzati élet kezdetétől az embrió fejlődőséről, kinti és benti állapotáról, a születés titkairól és a válságban levők segítésének lehetőségeiről egyaránt beszélgettünk.

Élmény volt meghatározni az élet első pillanatát, és megünnepelni a  születés csodáját."

Image

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tisztújítással egybekötött káptalant tartott február 3. és 7. között Mátraverebély-Szentkúton, ahol a jelen lévő örökfogadalmas testvérek Berhidai Piuszt választották meg a rend provinciálisának az elkövetkező hat évre. Vele beszélgetett Kuzmányi István életéről, hivatásáról, a magyarországi ferencesek küldetéséről.

Image

Az ötödik részben három olyan nővér mesél nekünk, akik kamasz lányként vidékről utaztak fel az 1938-as kongresszusra – egyikük a szüleivel, ketten pedig az osztálytársaikkal. De arra mindhárman pontosan emlékeznek, hogy új ruhát kaptak erre az ünnepre.

A visszaemlékezések itt olvashatók el: nek.szerzetesek.hu

Image

2020. február 6-án Rómában a nagykáptalanon résztvevő atyák az Amerikai Egyesült Államokból származó John Connor LC atyát választották meg a papi kongregáció generálisának. Ez az első alkalom a Krisztus Légiója életében, hogy nem mexikóit választanak meg generálisnak.

Image

Kedves Szerzetestársak!

Szeretettel hívunk titeket 2020. április 25. szombatra Mátraverebély-Szentkútra, szerzetesi találkozóra!

Idén – a NEK jegyében is – a napot az Eucharisztia témája köré szervezzük, főként ennek közösségi dimenzióit hangsúlyozva.

Image


P. Pietro Bovati jezsuita, a Pápai Biblikus Bizottság titkára tartja Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai számára az idei nagyböjti lelkigyakorlatot Aricciában március elsején, vasárnap délutántól péntek délig. Az elmélkedések alapgondolata: „Az égő csipkebokor - Találkozás Isten és ember közt a Kivonulás könyve, a Máté evangélium és a Zsoltárok fényénél”.

Image

Az előszállási ministráns csoport tagjai, akik a megszentelt élet napjára legós életképet készítettek a szerzeteseknek, most egy különleges ajándékot kaptak szüleiktől nagyböjtre.

Image

Idén Imre Margit Ágota OSBM görögkatolikus szerzetesnő kapta a Parma Fidei – Hit Pajzsa díjat. Az életének 88. esztendejében is friss, energikus bazilita nővérrel a Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek máriapócsi kolostorában beszélgetett Bodnár Dániel.

Image

Öt éve választ magának egy olyan hívó szót a pannonhalmi bencés szerzetesközösség, ami köré koncentráltan építik a monostor spirituális-kulturális évét. Vendégségben a 2020-as év tematikus mottója. Hogy milyen építőkövei lesznek, arról dr. Dejcsics Konrád bencés szerzetessel, a főapátság kulturális igazgatójával beszélgetett Werner Krisztina.

Image

900 éves a premontrei rend konferencia a rend magyarországi történetéről, kulturális és művelődéstörténeti jelentőségéről.

Image

„Az ibolya egyszerűségével"

Hatodik beszélgetőtársam Tristany De Juan Pablo Adolfo marista szerzetes volt, aki azt szereti, hogyha egyszerűen csak Pau testvérnek szólítják.

Image

2020. 02. 11-én a Budapesti Szent Ferenc Kórház Egyház Anyja kápolnájában, a Betegek Világnapja alkalmából Lengyel Donát OFM atya tartott szentmisét, és Sillye Jenő énekekkel gazdagította a szertartást. A szentmisén a betegek, a kórház dolgozói és szerzetesnővérek is jelen voltak. A résztvevő betegek és idősek a szent kenet szentségében is részesülhettek a szentmise után.

Image

A mai szerzetesnők  ízig-vérig modern személyiségek, miközben elkötelezetten élik a 15. zsoltár szavait: „Istenem vagy nekem, nincs más javam rajtad kívül.” Erről a megtapasztalásról ír Jónás Ágnes a Képmás Magazinban.

Image

Tizenkilencedik alkalommal adták át a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Parma fidei – Hit pajzsa díjat február 22-én Budapesten, a Párbeszéd Háza dísztermében. Az idei kitüntetett Imre Margit Ágota OSBM görögkatolikus szerzetesnővér.

Image

Szeretettel hívjuk a magyarországi szerzetes nővéreket és testvéreket gyalogos zarándoklatra!

Szeretnénk felajánlani ezt a zarándoklatot minden Magyarországon élő szerzetes közösségért, lelki megújulásunkért és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért.

Imádkozzunk együtt, hogy napról-napra megtapasztaljuk az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus eleven szeretetét, közösségbe, egységre hívó hangját!

Image

2020. február 17-én Katolikus Egyházunk a Fájdalmas Szűzanya tiszteletét ápoló és elmélyítő Szervita Rend hét szent alapítójára emlékezik: Szent Bonfiglio, Bonagiunta, Manetto, Sostegno, Amadio, Uguccione, és Alessio-ra. Az ünnephez kötődően február 16-án vasárnap délután a Győr-Újvárosban élő szervita nővérek rendházuk kápolnájában emlékeztek meg a szervita rendalapító atyákról.

Image

Egy olyan teret kínálunk a megállásra, az Úrral való időzésre, tapasztalatok megosztására, ahol Ő maga táplál, tesz közösséggé minket, hogy a megtört kenyér erejével legyünk társai a ránk bízottaknak.

Image

Alapítója halálának 750. évfordulójára a pálos rend meghirdette a Boldog Özséb-emlékévet. Arnold Chrapkowskival, a rend generálisával ebből az alkalomból beszélgettünk.

Image

Az emberkereskedelem elleni imavilágnapot február 8-án tartja az egyház. Ebből az alkalomból szombaton délelőtt az Apostoli Palota könyvtárában Ferenc pápa magán kihallgatás keretében találkozott a Talitha Kum és a Galileo Alapítvány képviselőivel. Az audiencián a pápa a két szervezettel együtt elindította a „Szuper apácák” (Super Nuns) weboldalt, amely pénzügyi támogatást gyűjt az emberkereskedelem áldozatainak megmentésében elkötelezett szerzetesnőknek.

Image

A megszentelt élet napját ünnepelték Piliscsabán az Egyházközségi Nővérek Társasága szerzetes és társult tagjai, együtt az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérekkel, a Ferences Világi Rend Páter Pio Közösségének tagjaival. A szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita, és Fülöp Ernő érseki irodaigazgató mutatták be.

Forrás és fotó: Egyházközségi Nővérek Társasága

Image

Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve arra hívtuk a szerzetesi fenntartású iskolák diákjait, hogy egy éven át imádkozzanak magyarországi szerzetespapokért.

Image

A Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya a 2020-as évet a hivatásnak szenteli. Ebben az esztendőben azért imádkoznak és tesznek, hogy minél több ember felfedezhesse élethivatását, és így kiteljesedjék az élete.

Image

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tisztújítással egybekötött káptalant tartott február 3. és 7. között Mátraverebély-Szentkúton. Az első napokat lelki felkészülésre és visszatekintésre szánták, majd február 6-án délelőtt a jelenlévő örökfogadalmas testvérek Berhidai Piuszt választották meg a rend provinciálisának az elkövetkező hat évre.

Image

„Vedd a fátyolt és a szent ruhát, Istennek szenteltséged jelét, és soha ne feledd: Krisztushoz tartozol, hogy egyedül Őt szolgáld és testét, ami az Egyház.”

Image

Sorozatunk negyedik részében három olyan szerzetes mesél nekünk, akik budapesti kisdiákként vettek részt a kongresszuson: sorfalat álltak az iskolával, szüleikkel csodálták a dunai szentségimádást – és még sok más személyes emléket is megosztanak velünk. 

Ide kattintva olvashatók az élménybeszámolók: nek.szerzetesek.hu

Image

Kivonulnak a világból, de a világhoz van küldetésük. Nem szentebbek, mint mások, de a szent jelei akarnak lenni. Ők is változnak, de az alapokat hűségesen őrzik, s istenkapcsolatukból táplálkozva, közösségeik vonzó voltával akarnak hatni. A megszentelt élet napja (február 2.) alkalmából Dobszay Benedek ferences tartományfőnökkel, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnökével beszélgettünk.

Image

Egy nappal a megszentelt élet világnapja és Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe előtt, február 1-jén, szombaton váci egyházmegyei szerzeteseket láttak vendégül Mátraverebély-Szentkúton. A szentmisén Marton Zsolt püspök mondott homíliát, a délutáni előadást Balogh Piusz premontrei apát tartotta.

Image

1997. február 2-án a Szent Péter bazilikában Szent II. János Pál pápa szerzetesek-szerzetesnők és Istennek szentelt személyek körében tartott szentmise során megalapította az Istennek Szentelt Élet napját.

Image

A Budapesten és környékén élő és szolgáló mintegy száznegyven szerzetes ünnepelt együtt a budapest-pasaréti ferences templomban február 1-jén, a megszentelt élet napjának vigíliáján. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Michael August Blume SVD, hazánk apostoli nunciusa, az esemény szervezője a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája volt.

Image

Különleges ajándékkal - egy életképpel - kedveskedett szerzeteseinknek a megszentelt élet napjára az előszállási plébánia „LEGO LIGA” ministráns csapata. Ide-oda rendezgették a különféle rendi ruhába öltöztetett lego minifigurákat, keresve a legmegfelelőbb beállítást, amikor az egyik ministráns felkiáltott: Miklós atya! Fordítsuk őket a templom felé, hiszen a szerzetesek olyan emberek, akik mindig az Isten felé haladnak! 

Image

SZERETNÉNK EBBEN AZ ÉVBEN MEGHÍVNI MINDEN MAGYAR EMBERT, HOGY ERŐSÖDJÜNK MEG AZ ÖSSZETARTOZÁS TUDATBAN ÉS AZ EGYMÁSÉRT VALÓ FELELŐSSÉGVÁLLALÁSBAN.

Image

Ünnepi eseménynek adott otthont a győri Szent Ignác bencés templom. A győri Szent Mór Bencés Perjelség örökfogadalmas szerzeteseinek száma eggyel emelkedett.

Image

Ángel Fernández Artime, a Don Bosco Szent János által alapított szalézi szerzetesközösség rendfőnöke 2019. december 12-ei hatállyal kinevezte a Szent Istvánról Elnevezett Magyar Szalézi Tartomány élére Andrásfalvy János atyát. Beiktatását december 28-án ünnepelték Kazincbarcikán, szentmise keretében. Ebből az alkalomból beszélgetett vele Bodnár Dániel.

Image

Ulrik M. Monika, aki a Boldogasszony Iskolanővérek szerzetesrend tagja, tavaly december 28-án egy hónapra Afrikába utazott. Kenyai és nigériai útja zarándoklatnak is mondható, hiszen azért indult el, hogy megismerje az afrikai nővérek helyzetét, szolgálatát, megismerje az ottani világot, az emberek életét.

Image

"Ugyanaz a Jézus van jelen a tabernákulumban, mint akiket szolgálunk a mindennapokban."

Ötödik beszélgetőtársam Takács Mária Klarissza ferences szegénygondozó nővér volt.

Image

Budapesten, a Szent István-bazilikában nyitották meg a Boldog Özséb-évet, melyet a pálos rend alapítója halálának 750. évfordulója alkalmából hirdetett meg a mára Amerikától Ausztráliáig elterjedt magyar alapítású rend. Január 20-án Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be ünnepi szentmisét, és útjára indították a rend életébe, történetébe betekintést nyújtó kiállítóbuszt.

Image

2020-ban ünnepeli  a Magyar Pálos Rend Boldog Özséb halálának 750 éves évfordulóját, melyhez kapcsolódóan szeretnék az egész évet az ő emlékének szentelni.