Személyes és közösségi projekt - a Szerzetesteológai Intézet két kiadványa

2021. jan. 28. (csütörtök) 08:30
Budapest

Személyes és közösségi projekt - Megjelent a Sapientia Főiskola Szerzetesteológai Intézetének két kiadványa.
 
 

„A személyes projekt létértelme annak köszönhető, hogy maga az emberi létezés is projekt, a szó legradikálisabb értelmében. Létezni, egzisztálni azt jelenti, hogy elvállalom, felvállalom a saját szabadságom kalandját, és így annak felelősségét, hogy saját kezembe vegyem életemet annak eldöntésére, hogy mit is akarok kezdeni magammal.” – részlet Juan Mari Ilarduia OFM előadásából.

A ferences szerzetes filozófiából doktori, teológiából licenciátusi fokozatot szerzett. Sok éven át a kezdeti és folyamatos képzés irányítója volt saját tartományában és más szerzetes intézményekben. A Vitoria-Gasteiz-i teológiai fakultáson a szerzetesélet teológiáját és filozófiáját oktatta. Huszonöt éven át a baszkföldi Szerzetesteológiai Intézet igazgatója volt. A szerzetesek folyamatos képzését segítő Frontera-Hegian könyvsorozat alapítója és sorozatszerkesztője. Számos tanfolyamot tartott a megszentelt élet témáiról Spanyolországban, Európában és Latin-Amerikában. Jelenleg a spanyolországi Arantzazu ferences rendtartomány tartományfőnöke.
Juan Mari Ilarduia OFM fő kutatási területe a közösségi élet, valamint a személyes és közösségi projekt. Gazdag kutató munka, sok személyes, közösségben átélt tapasztalat és tudás került megfogalmazásra a szerző könyveiben.

A Személyes projektben egy különleges útra indulhat az olvasó, annak tudatával, hogy Isten olyannak szeret, amilyenek vagyunk, és saját élettörténetünk az az egyetlen és egyedülálló történet, amelynek során Isten boldoggá tenni és üdvözíteni akar bennünket. A könyv egy módszert mutat be: a személyes projektkészítés gyakorlatát, kérdőíveket kínál, útmutatást ad a projekt megfogalmazásához. A módszer elsődlegesen szerzeteseknek íródott, azonban minden hitelességre törekvő ember haszonnal forgathatja.

A Közösségi projekt egy olyan módszer és eszköz, amely a mindennapi tapasztalatot veszi alapul, szerepe, hogy segítsen megélni, építeni a testvéri közösséget a kommunió jellegű találkozáson keresztül, amelyet ajándéknak és feladatnak tekinthetünk. A kiadvány bemutatja a szerzetesi közösségi modelleket, és a közösségek nehézségein túl bevezet a közösségi projekt új módszerébe, a kidolgozás lépéseinek ismertetésével.
 
A kiadvány már megvásárolható a Sapientia Könyvtárban.
Sapientia Főiskola - Könyvtár, Budapest, V., Piarista köz 1.
Tel. +361-486-4400 Mail: biblio@sapientia.hu
https://www.facebook.com/sapientiakonyvtar/photos/a.873782852722936/3116596968441502/
 
A Gratuitas Szerzetesteológiai Intézet Vita Consecrata sorozatának további kiadványai megtekinthetők:
https://www.sapientia.hu/hu/hir/intezmenyi/szemelyes-es-kozossegi-projekt-megjelent-a-szerzetesteologai-intezet-ket-kiadvanya

 

Forrás és fotó: www.sapientia.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41