Andrzej Kostecki Szentendrén él, pap és domonkos szerzetes, aki társaival egy családi házra megszólalásig hasonlító kolostorban lakik. Távolabbról nézve sokak számára csodabogárnak tűnhetnek, akik azt vették a fejükbe, hogy a szocializmus alatt Magyarországról eltüntetett szerzetesrendet újjá élesztik. Nagy kíváncsisággal, és kérdések sokaságával kerestük fel.
Interjú
Dr. Perendy László piarista szerzetes a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Ókeresztény Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára, a Magyar Patrisztikai Társaság alapító és elnökségi tagja. 2016. augusztus 18-án, nemzeti ünnepünk alkalmából, a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Perendy Lászlónak példamutató tanszékvezetői és kutatói munkája, valamint értékorientált egyetemi oktatói tevékenysége és a fiatalokat egészséges életmódra, illetve sportra nevelő, évtizedes önkéntes feladatellátása elismeréseként. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele életútjáról, jelenlegi tevékenységéről.
Karácsonyi beszélgetés Monika Kistestvérrel a betlehemi lelkiségről, a különbözőség el - és befogadásáról és Magdeleine Kistestvérről.
Nyolcszáz évvel ezelőtt, 1216. december 22-én erősítette meg III. Honoriusz pápa „Religiosam vitam” kezdetű bullájában a domonkos rend megalakulását. A jubileum alkalmából Barna Máté általános vikáriussal, a magyarországi rend vezetőjével beszélgetett a Magyar Kurír.
Idén ünneplik a Szervita Nővérek a Fájdalmas Anya Szolgálói, hogy 25 éve Magyarországra jöttek firenzei nővéreik. Ez alkalomból beszélgettünk Fazakas Gyöngyi Mária szervita nővérrel.
A mosoly országa: így nevezte el a föld egyik legszegényebb államát, Burkina Faso-t György Alfréd atya, aki az osztrák kamilliánus rendtartomány vikáriusaként vett részt a burkinai alapítású misszió tartományi rangra emelésének ünnepségén.Afrikából visszatérve a kamilliánus szerzetes Rómában folytatja tovább mesterképzését, amelynek immár másodéves hallgatója. Frédi atyát sokan ismerik, a Vatikáni Rádióban is többször volt vendégünk.
Tegzes Katalin segítő nővérrel beszélgetett a Magyar Kurír, aki személyesen kísér veszteséggel élő embereket, rendszeresen vezet csoportokat és tart lelkinapokat gyászolók számára.