Interjú

Image

Kovács Virág Kata FMM 1991-ben született Hódmezővásárhelyen. Két nővére van, s szülei ugyan nem voltak vallásosak, de keresztanyja hatására katolikus hitben nevelkedtek. Iskoláit Székesfehérváron, Móron, illetve Szobon végezte, végül a budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumban érettségizett. A soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem (ma: Soproni Egyetem) szociálpedagógia alapszakán szerzett diplomát, két éve pedig elvégezte a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola pasztorális tanácsadó mesterképzését.

Virág nővér október 4-én 11:00 órakor ünnepélyes szentmise keretében tesz örökfogadalmat a Hermina úti Szeplőtelen Fogantatás templomban, a szentmisét Berhidai Piusz OFM atya mutatja be.

Image

Bagyinszki Péter Ágoston OFM vette át a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola vezetését Fehérváry Jákótól. Az új rektort kérdezte Verestói Nárcisz tervekről, jövőképről, valamint az intézmény első 25 évéről is, amelyet most ünnepelnek.

Image

Hogyan maradhat állva a szörfös a XXI. század viharos vizein? És mit csináljon, ha elveszti az egyensúlyt? Hogyan kezdjük újra, ha elbukunk, és miben találhatjuk meg a boldogságot? A Brain Bar egyik legkülönlegesebb vendégelőadójával, Dr. Baán Izsák bencés rendi perjellel beszélgetett Maronics Anna.

Image

Ritka eset, hogy egy budapesti katolikus főiskola éléről valakit meghívnak Rómába egy jó nevű rendi egyetem vezetőjének. Ez történt Fehérváry Jákó bencés szerzetessel, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola eddigi rektorával, aki szeptembertől a Szent Anzelm Egyetem vezetőjeként dolgozik tovább. Barta István interjúja.

Image

Éppen lelkinapon szolgáltunk Hídvégardón, mikor Rékát sikerült elkapnom egy rövid beszélgetésre, melyben a hivatásáról, megélt tapasztalatairól mesélt. Nagy változás előtt áll az élete, hogy hogyan éli meg mindezt a fiatal lány, arról az alábbi interjúban olvashattok. Németh Letícia írása.

Image

Idén ünnepli alapításának 150. évfordulóját az Isteni Ige Társasága, azaz a verbita rend. Magung Fransiskus Xaverius SVD magyarországi tartományfőnökkel a rend történetéről és régi-új küldetéséről beszélgetett Szalontai Anikó.

Image

Szerzetes és építész. Lányi Béla verbita misszióstestvérnek az otthona lett a Fülöp-szigetek. Kicsit lelassult, nehogy a helyi lakosok nagyravágyónak tartsák, és megtanulta a cebui nyelvet. Megtalálja a hangot a luxushoz szokott egyetemi hallgatóval és a hajléktalannal is. Az egyetemi és szerzetesi feladatok mellett könyvtárat és templomot tervez, hétvégén pedig gyermekotthonokba jár. 

Image

Mi történik a szívben, amikor valaki az első szentmiséjét mutatja be? Hogyan mélyül el a papi hivatás, amikor Isten új és új felismerésekhez vezeti az embert? Efrém testvér június 15-én ünnepelte pappá szentelésének első évfordulóját. Interjúnkban visszatekint az elmúlt egy évre: az isteni kegyelem megtartó erejére, a testvéri közösség támaszára és a szolgálat örömére.