Türelem önmagunkhoz

Mesélne arról, hogy jelenleg hogyan élnek, milyen szolgálatokat végeznek, és milyen helyzetben van most a közösségük?

A Szűz Mária Látogatásáról Nevezett Rend már 416 éves, kontemplatív klauzúrás rend. Most egy fordulóponthoz értünk: sajnos Európában egyre több házat kell bezárni létszámhiány miatt. Idén volt egy nagy káptalanunk, ahol a világ minden tájáról gyűltek össze a rendfőnöknők. Keresték a Szentlélek által megvilágosított utat, hogyan lehetne megújulni, visszamenni a gyökerekhez, és a mai világban hiteles, őszinte válaszokat adni az ember nagyon is összetett belső válságára. Dél-Amerikában és Afrikában egyre több házunk van, a növekedés a déli féltekére tevődött át.

Itt, Magyarországon egy kolostorunk van. Sok idős nővér költözött már az örökkévalóságba, csak hárman maradtunk, egyikünk külsős nővér. Az Isten különleges „humora”, hogy akik hárman kezdtünk, mi hárman maradtunk utoljára. Mivel fogyott a közösség, kiképző nincs, így, ha valaki jelentkezni akar, külföldön teheti meg.

A napi feladataink máshogy alakulnak, mint mikor nagyobb volt a közösség. Napi négyszer zsolozsmáztunk, most két alkalommal, de elmondjuk az összes imaórát. Nagy segítség az időseknek a katolikus tévé, mert a napi szentmise, a rózsafüzér-imádság és a Szentatya útjainak közvetítése lelki élményt jelent. A napi egyéb feladatok – a ház körüli teendők, ügyintézések, egészségügyi dolgok – mind-mind feladatot adnak.

Hogy idősödő korban mik a feladataink? Türelem önmagunkhoz. Az alázat azt jelenti: elismerem és elfogadom a korlátaimat. Szalézi Szent Ferenc nagyon ajánlotta a szent közömbösséget. Ez azt jelenti, hogy rugalmas vagyok a nap folyamán, gyakorlom a megújulás képességét, türelmes vagyok önmagamhoz, és nem omlok össze, ha a körülmények áttervezik a napomat. Nem a saját erőmből, izomból akarom az egész életemet kézben tartani, hanem rábízom magam Istenre. 

Mit lát ma a legnagyobb emberi ínségnek a környezetében? Mire van leginkább szükségük az embereknek?

A lelki, családi, munkahelyi problémák, a feszültségek, a félelmek, az egyre felgyorsuló világ, az örökös alkalmazkodás, a megfelelési kényszer, a test és a lélek topon tartása, s a digitális világban, a virtuális térben durván elszabadult indulatok, megítélések mind-mind nyomasztóak, frusztrálóak. Nagyon hiányzik a béke, a csend, a lelassulás, a normális, nyugodt párbeszéd. Ezért mind imádkozunk. Úgy érzem az idős emberek nagyobb része bizonytalanabb, és elveszettnek érzi magát ebben az egyre gyorsuló digitális világban. Mivel évek óta idősek között élek, van egy „szolgálatom”: a meghallgatás. Vannak időseim, akik nem bölcs tanácsokat várnak, hanem csupán meghallgatást, ez nagyon fontos nekik. Az idősek otthoni áldoztatása is nagyon sokat jelent nekik és nekem is. Csak egyszerűen érezzék azt, hogy nincsenek egyedül!

A szolgálaton kívül mik azok a tevékenységek, amelyek örömet adnak Önnek?

Vasárnap délután olvasni szoktam. Szeretem a verseket: Sík Sándor, Puszta Sándor, Mécs László köteteit rongyosra olvastam. Tóth Árpád, Kosztolányi, Babits, Radnóti is a kedvenceim. Én is írogatok, csak úgy, magamnak. Ezen kívül szeretem a klasszikus zenét: Bach, Vivaldi megnyugtat, „elmélkedési anyag” nekem.

Van egy „hobbim” még: jártamban-keltemben az utcán, boltban segítek az időseknek (például az automatáknál), és nagyon hálásak érte. Egy hete arra vetemedtem, hogy megdicsértem az egyik szépkorú hölgy ruháját a buszon leszálláskor; egymásra mosolyogtunk. Szerintem ez nagyon kell!

Mesélték a nagyszüleim és az idős nővérek is, hogy a háború után, a nagy szegénységben is tudtak néha viccelődni egymással, ez hozzátartozott a mentális egészséghez! Ha azt mondjuk, „majd akkor nevetek, ha boldog leszek”, akkor sohasem fogok nevetni, mert a bölcs remete is azt mondta: a boldogság belül kezdődik, és nem kívül!

Interjú: A.nett/MSZKI

Fotó: Vizitációs nővérek (Farkas István Lupus piarista atyával és Harkai Gábor plébánossal)