Összes hírünk

Image

80 ÉVE ALAPÍTOTTÁK A KRISZTUS LÉGIÓJA KONGREGÁCIÓT ÉS 30 ÉVE SZENTELTÉK PAPPÁ MICHAEL DUFFY ATYÁT.

Image

Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy Fehér Anna nővér, aki a Vakok Batthyány-Strattmann László Gyermekotthonának vezetőjeként évtizedek óta gondozta a látássérült gyermekeket, január 13-án hazatért megváltó Urához. Emléke örökké szívünkben él!
Fehér M. Anna gyógypedagógus, szerzetes nővér 1947-ben született Vértesacsán, ahonnan 1959-ben a családjával együtt Budapestre költöztek. Iskoláit – látássérültként – a Virányosi úti iskolában, majd a Táncsics Mihály Gimnáziumban végezte. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán tanult tovább, de egyházi kapcsolatai miatt kizárták, így diplomáját csak később, 1979-ben szerezhette meg. Pedagógusként hét évet dolgozott a Vakok Iskolájában, időközben titokban szerzetesi fogadalmat tett.
1977-ben indult el a Felsővízivárosi Szent Anna templomban a látássérültek lelki gondozása, melynek munkájába bekapcsolódott Fehér Anna is. Vezetésével 1982-ben alakult meg a látássérült gyermekek Szent Anna Otthona a Batthyány téren, azonban az alig száz négyzetméteres lakás hamarosan szűknek bizonyult. Az otthon 1989-ben költözött át a XII. kerület Mátyás király útja 29. szám alá. Itt alakult meg a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, amelyhez ma már óvoda és iskola is tartozik. Ide az országban egyedülálló módon mozgásszervi fogyatékossággal élő látássérült gyermekeket is befogadnak.
Kérjük Urunkat, hogy adja meg szolgálójának áldozatos életéért azt a jutalmat, amelyet az Őt szeretőknek készített! Nyugodjék békében!

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
 

Image

Idős szerzetesek emlékeznek az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amely Budapesten került megrendezésre.

Image

"Szent Domonkos Rendalapító atyánk halálának és a Magyar Domonkos Tartomány alapításának 800. évfordulója alkalmából Rendünk és Vikariátusunk jubileumi évet hirdetett meg, hogy hálát adjunk Istennek hűségéért, amellyel megtartotta a Prédikátorok Rendjének tagjait Krisztus evangéliumának szolgálatában a magyar kereszténység javára.

Image

„Keresztény iskolaként évente több alkalommal is szervezünk lelkinapot az egész diákközösség számára, hogy ezzel lehetőséget teremtsünk számukra a lelkiekben való növekedésre, a találkozásra Istennel, illetve ennek a találkozásnak felismerésére. A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumban az ilyen félnapos, kiscsoportos, de mégis az egész iskolával közös, szimbólumokra és kézzelfoghatóságra épülő, kortárs diákok vezette lelkinapoknak több mint tíz éves a hagyománya. Számtalan anyag és tapasztalat gyűlt össze az iskolalelkészségen ennyi idő alatt. Most ezekből szedtünk össze egy csokrot, amiben konkrét lelkinapok programjai, az elméleti háttér és a praktikus ötletek is szerepelnek. Kiadványunkkal szeretnénk kézzelfogható segítséget nyújtani iskolai lelkinapok szervezésében és bátorítani a megosztott tartalmak saját lehetőségekre és szükségletekre alakításában.”

Image

Lobmayer Ágnes M. Judit (az MRK elnöke) és rendtársa, Csermely M. Irén  a magyar szerzetesség nevében felköszöntötték Kontra Éva testvért 90. születésnapja alkalmából. 

Image

A belső fejlődési út mentén vált bennem mély bizonyossággá az, hogy Isten segítőnővérnek hívott el, hogy ez az az út, ahol ő teljessé tud tenni. S ez a bizonyosság napról napra mélyül – vallja a KEDVES RITA segítőnővér. Hivatásáról, a szerzetesi élet szép pillanatairól, küldetésének súlypontjairól kérdezte nővértársa, Bereczki Silvia.

 

Image

Miközben a Szent Péter téren az obeliszk mellett felékesített Karácsonyfa ünnepélyes átadására készülődtek, a VI. Pál aulában Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros Ferenc pápa és a római kúria tagjai kibővített jelenlétében megtartotta második adventi prédikációját „Az örök életet hirdetjük nektek” címmel. A Pápai Ház szónoka első beszédében a halál misztériumát érintette, mely nemcsak a földi élet végét jelenti, hanem drámaian utal a Szent Ferenc által is említett második halál, a kárhozat lehetőségére. Ennek intő fényében nyílik meg előttünk a titok: a halállal – a feltámadáson keresztül – belépünk az örök életbe.

Image

2020. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a Nyolc Boldogság Közösség egyházmegyei jogon „megszentelt élet egyházi családja” elismerést kapott.

Image

Tizenhét napos kórházi kezelés után Barsi Balázs OFM most újra otthonában, a sümegi ferences rendházban van. Balázs atya a Mária Rádiónak adott interjút, amelynek írott változatát osztjuk meg.

Image

Két évvel ezelőtt, 2018. december 8-án avattak boldoggá Algériában 19 keresztény vértanút. Amint arról annak idején a Vatikáni Rádió és több magyar médium is hírt adott, a szertartást az algériai püspökök kifejezett kérésére algériai földön tartották, azon a földön, amelyhez – és amelynek népéhez – a Tibhirine-ben élő hét francia szerzetes és a többi tizenkét szerzetesnő és szerzetes élete árán is ragaszkodott.

Image

„Az Úr az én erőm és védőpajzsom, szívem benne bízott és segítséget kaptam, testem újjáéledt, szívből megköszönöm neki.” (Zsolt 28,7)

Ezek a zsoltárversek jutnak eszembe, amikor szeretnénk beszámolni, hogy a Dorothea Otthonban hogyan éltük meg a járványt.

Image

A XX. század elején alapítónk, P. Bíró Ferenc SJ személyesen tapasztalt sok olyan anyagi, szellemi, lelki hiányt hazánkban, melytől a népünk szenvedett, s ez indította el a Jézus Szíve Társasága létrehozása felé. Közösségünk történetének majd 100 éve több terülten igazolja elgondolását, mely szerint sokat tehetnek e hiányok enyhítése érdekében azok az Istennek szentelt életet élő nők, kiket így buzdított: „Minden cselekedetüket az Isten és emberek iránti szeretet hassa át!” Szent Ignác lelkiségét követve Istent keressük mindenben, az Ő szerető tekintetével nézünk a világra, s azt kutatjuk, mi az, amire éppen most, éppen itt hív bennünket.

Image

Raniero Cantalamessa kapucinus atya, immár negyven éve a Pápai Ház szónoka, október 25-i bíborosi kinevezése után, 86 éves kora ellenére rendületlenül tovább folytatja prédikáló szolgálatát, immár nem is csak a Redemptoris Mater pápai kápolnában, hanem a járványügyi előírások miatt a VI. Pál nagycsarnokban. E nagyobb lehetőséget hasznosítva most pénteken, december 5-én délelőtt tartott prédikációjára meghívást kaptak a bíborosok, érsekek, püspökök, a Pápai Család prelátusai, a Római Kúria és a római vikariátus alkalmazottai, továbbá a római szerzetesi legfőbb elöljárók, illetve a szerzetesrendek vatikáni képviselői. Az idei adventi elmélkedések vezérfonala a 90. zsoltár verse: „Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!”

Image

Evolúció és kereszténység. Két fogalom, amiről hosszú időn keresztül úgy tartották: összeegyeztethetetlenek. A témával kapcsolatban számos állásfoglalás született az idők során, de olyan átfogó mű, mint Sipos Imre szerzetes pap, biológus idén megjelent könyve, aligha. Dizseri András riportja.

Image

Ránézésre senki sem mondaná, hogy pap – legfeljebb a templomban, miseruhában. Sokkal inkább egy jóságos nagypapának látszik. Amikor pedig belefeledkezik a játékba, és önfeledten nevet velünk, vagy épp megértéssel hallgat minket, egy igazi jó barát. Elvégre barát is, azaz szerzetes, aki Belgium helyett Magyarországon találta meg az otthonát, elsősorban a gyerekek és a fiatalok között. Ő Philippe-Marie van Dael OSM, a mi Fülöp atyánk, aki megszólalásig hasonlít a „Legyetek jók, ha tudtok” című film ismert főszereplőjére, Néri Szent Fülöpre. Csak nem gyalog, hanem biciklivel jár mindenhová – még hetvenen túl is. Csák-Nagy Kriszta riportja.

Image

Ha már át kell kelnünk azon a sivatagon, melyet úgy hívnak, hogy koronavírus járvány, akkor milyen nagy kegyelem, hogy éppen most advent van, és közeledik karácsony ünnepe. Mennyi vigasztalást, reményt, "lelki vitamint" foglal magában ez a szent időszak! 

Image

Ferences Rendtartomány

Budapest, Országúti Ferencesek
Hétköznap és szombaton 7.30 és 18 órától
Vasárnap 7, 8.30, 10, 11.30, 18 és 19 órától
A miséket a plébánia honlapján közvetítik: orszagutiferencesek.hu

Szécsény, Ferences-templom
Vasárnap 10 órától a Szécsényi Városi Televizió YouTube-csatornáján: www.youtube.com

Image

A Magyarok Nagyasszonya Társaság Budapest II. kerületében, a Szerb Antal utcában működteti az Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonát. Az utóbbi időben ebben az intézményben is több koronavírussal fertőzött személyt találtak, mind az ellátottak, mind a dolgozók között. Dr. Nagy Viktor igazgatóval beszélgetett Bodnár Dániel.

Image

2013 tavaszán a definitórium elhatározta, hogy megszünteti Budán a szerzetesi Öregotthont, és helyette egy könyvtárat létesít. Ennek céljából a maradék öt idős atyát áthelyezi az Esztergomban működő Ferences Szociális Otthonba. A négy idős atya szobáját a közeljövőben felszámolják. (Imre 98, Mihály 94, Szabolcs 87, Teofil 86.) A két legidősebb atya egészsége megromlott, őket el is szállították Esztergomba, és hamarosan meg is haltak. Én nem akartam elmenni, és mivel Klára nővérem a Farkas Edit Szeretetotthonban volt, és rendszeresen látogattam, engedélyt kértem, hogy Budapesten maradhassak. Így végül pesti rendházunkban kötöttem ki.

Image

Az Eucharisztia csúcsa és forrása életünknek. A szentáldozás az Istennel való lehető legteljesebb egység. Nélküle élni nem igazán lehet. Legalábbis hosszú távon. Valahogy úgy van ez, mint minden más személyes kapcsolatunkkal: elképzelhetetlen egy barátság igazi ölelés, együtt töltött idő, sok beszélgetés, valódi fizikai találkozások nélkül. De van úgy – mint most is –, hogy ideig-óráig-hétig a távkapcsolat tartja össze a barátságot. Krisztussal is.

Image

A 2020. október 10-én boldoggá avatott, 15 évesen meghalt Carlo Acutis ízig-vérig igazi kamasz volt a 20. és 21. század fordulóján. Erős volt a hite és minden embertársa felé nyitott és elfogadó volt. Kortársaihoz hasonlóan érdekelte a digitális tér, otthonosan mozgott az internet világában. Lehet, hogy egyszer Ő lesz az „internet” védőszentje.

Image

Boldog Artemide Zatti szalézi testvér emléknapján előtérbe kerül a szalézi testvéri hivatás, szalézi testvérek élethivatásáról olvasunk, meghallgatjuk történeteiket. Nádudvari Géza testvér azon néhány magyar szalézi szerzetes közé tartozik, akiket a mai szalézi világban szinte mindenhol ismernek.

Image

A franciaországi Lille városának domonkos rendi konventjének internetes oldala, az “Elvonulás a városban”, amely Isten Szaváról kínál elmélkedéseket a világnak, a közelgő Advent időszakára új kezdeményezést indít. Arra hívja az érdeklődőket, hogy kapcsolódjanak be az „Advent a városban” internetes programba.

Image

Amikor Hiba Györgytől interjút kértem, a Sodrás utcai Xavéri Szent Ferenc Jezsuita Rendházba hívott beszélgetni. Miközben körbevezetett a fiatal felnőttek lelkigyakorlatos útkeresését szolgáló budapesti otthonában, megelevenedett előttem a munka, amit végez és az út, amit bejárt. Honnan és hogyan indult az idén szeptemberben szentelt fiatal pap élete? Részlet Trautwein Éva riportjából.

Image

A pápa üzenetet küldött a Kegyes Iskolák Isten Anyjáról nevezett Szegény Szabályozott Papjai Rendjének, vagyis a piaristáknak, melyben emlékeztet: a megszentelt életet élők fontos feladata a nevelés. Újítsák meg elkötelezettségüket és lelkesedésüket Kalazanci Szent József karizmája nyomán.

Image

A Ferences Rendtartomány – oktatási és lelkipásztori feladatvállalásai mellett – négy szociális intézmény fenntartója: a kozármislenyi Dorothea Otthon, a pasaréti Gondviselés Háza Gondozási Központ, az esztergomi Ferences Szociális Otthon, valamint a gyöngyösi Autista Segítő Központ szociális otthonának működtetését végzi. A Szociális Munka Napja (november 12.) alkalmából intézményeink vezetőivel beszélgettek a szociális munka örömeiről, hivatásukról, és arról, hogy miben változott a munkavégzésük a járvány első hulláma óta.

Image

2020. szeptember 20-án online konferenciát tartott a szerzetesi fenntartású köznevelési intézmények és az MSZKI által létrehozott köznevelési munkacsoport A közös stratégia nyomában I. - Szerzetesi iskolák pedagógusainak közös fejlesztése címmel.

Image

2020. november 8-án ünnepelte Gabriel Veronika SA nővér szerzetesi fogadalmának 25 éves jubileumát a csobánkai Szent Anna templomban. A szentmisét Hiba György jezsuita atya és Lejtényi Emánuel atya celebrálták. Ezen alkalomból Ilyés Erika SA nővér interjút készített az ünnepelttel.

Image

Hetven éve, 1950. szeptember 7-én jelent meg az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete, amely négy kivétellel megvonta a működési engedélyt a magyarországi szerzetesrendektől. Fejérdy András történészt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensét, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettesét kérdezte Bodnár Dániel.

Image

2020.11.03. – A csákvári temetőben külön parcellába temették azt a 237 kedvesnővért, akik a vincés zárdában 1950-től, a szerzetesrendek hazai feloszlatását követően a Katolikus Szeretetszolgálat otthonában éltek, dolgoztak. Pirityi Hajnal, a csákvári otthon intézményvezetője kérésére Spányi Antal püspök megáldotta a nővérek sírjait, és imádkozott az elhunyt apácákért.

Image

Ulrik M. Monika nővér élete során volt osztályfőnök, prefekta, matematika-fizika-hittan szakos tanár, jelölt-és posztulánsmester, házfőnök, rendfőnök, spirituális igazgató. Elindította a cserkészmozgalmat a Karolinában. Egybefogta a szerzetesi iroda munkáját. Új küldetése szerint, amint azt a járványhelyzet engedi, ő lesz az egyik novíciamesternő Rómában.

Image

Szomorú évfordulóra emlékezik ebben az évben egyházunk. 70 éve, 1950 nyarán hurcolták el a magyarországi szerzeteseket kolostoraikból. A kommunista államhatalom ezzel a lépéssel is igyekezett legnagyobb ellenségét, a Katolikus Egyházat megtörni hazánkban. A Szombathelyi Egyházmegyét is nagy veszteség érte, hiszen több mint 700 szerzetest távolítottak el addigi szolgálati helyeikről. Az évfordulóra emlékeztek Szombathelyen október 19-én. 

Image

Szerzetesélet Magyarországon alcímmel harmincrészes sorozat készül a hazánkban élő rendi közösségekről. A szerzetesek hatalmas feladatot vállalnak, szolgálatuk hatással van az egész társadalomra. Kik ők, mit csinálnak, és miért teszik? A Szerelmes földrajz sorozat alkotói által készített film betekintést nyújt rejtett életükbe. Trauttwein Éva elkísérte a stábot a forgatásra.

Image

„Korunk állandó változások kora, amely gyakran aktivizmusba, öncélú cselekvésbe fullad. Ellene kell szegülnünk e kísértésnek, inkább kell „lennünk” mint „tennünk”. Ez a szerzetes belső és állandó vágya, de ugyanez minden ember legbelsőbb törekvése is, aki keresi az Örökkévalót. Mert az ember valójában csak a csöndben és a belső és külső magányban találkozhat Istennel.” (Szent II. János Pál, Novo millenio ineunte)

Image

Hogyan lesz egy vegyészmérnök huszonéves lányból szerzetes? Milyen belső és külső ösvényt kell végigjárnia ahhoz, hogy egy ilyen nagy döntést meghozzon? Rendtartományunk fiatal tagja Geröly M. Sára nővér idén júliusban tette le első fogadalmát Rómában. A kilenc elsőfogadalmas között ő az egyetlen magyar. Vele beszélgettünk keresésről, döntésekről, a nemzetközi noviciátusban szerzett tapasztalatokról, feladatokról és tervekről.

Image

Október 7-én ünnepli alapításának 80. évfordulóját a Jézus Szíve Nővérek Társasága, melynek története 1940-ben Péterfy Ida Istennek adott életre szóló igenjével kezdődött. A közösség rendháza Budapesten, Pestszentlőrincen van, a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-főplébánia-templom szomszédságában. Itt beszélgetett  Bodnár Dániel az Amerikából származó Stafford Kriszta nővérrel.

Image

A Pécshez közeli kis baranyai település, Magyarszék szomszédságában, festői környezetben található a Sarutlan Kármelita Nővérek Mindenszentekről nevezett kolostora. Bókay László írását közöljük.

Image

A domonkos rend magyar vikariátusa 2020. augusztus 24-26. között tartotta éves nagykáptalanját a budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban.

Image

A Budapesti Szent Ferenc Kórház és a Katolikus Szeretetszolgálat együttműködési megállapodást kötött.