normál

Image

Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka december 10-én pénteken tartotta meg második adventi prédikációját a Római Kúria tagjai számára. Az „Isten elküldte a szívünkbe Fiának a Szentlelkét” című elmélkedésében a Szentlélek szerepéről elmélkedett, aki nemcsak megismerteti velünk a fogadott fiúság lelkületét, hanem abban is segít, hogy hálás szívvel átéljük keresztény létünk ajándékba kapott állapotát.

Image

Ferenc pápa december 11-én, szombaton délelőtt az Apostoli Palota Kelemen-termében találkozott a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregáció plenáris ülésének 60 résztvevőjével, köztük João Braz de Aviz bíborossal, a kongregáció prefektusával.

Image

Mindenki tehet azért, hogy földünket a következő generációk számára is megőrizzük. Ezt hangsúlyozta mindegyik előadó a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult Teremtésvédelmi Konferencián. A téma iránt elkötelezett szakemberek és szervezetek saját jó példáikat, gyakorlataikat is bemutatták a Pannonhalmi Főapátság dísztermében. Ahogy Hortobágyi T. Cirill főapát fogalmazott a teremtésvédelem is része a Lifelong learning, azaz az élethosszig tartó tanulás folyamatának. Vagy ahogy a bencések „fordítják” a fogalmat: a jó pap holtig tanul.   

Image

„A csend nem valaminek a hiánya, hanem lehetősége annak, hogy valami megszülethessen.” (Mustó Péter SJ)

Image

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolával és az Egyházi Fejlesztőkkel együttműködésben, az Emberi Méltóság Stratégia keretében 120 órás trénerképzést indít.

Image

Gyöngyöstől 12 kilométerre, Karácsondon működik az Autista Segítő Központ (ASK) Lakóotthon taginzétménye. A 2009-ben alapított otthonban autizmussal élő fiatal felnőttek számára biztosítanak lakhatást. A Lakóotthon vezetője, Hegyi Barbara írását közölte a Ferences Média.

Image

Múlt hétvégén tartotta Rómában nagykáptalanját a Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye, vagyis a Don Bosco alapította szalézi nővérek közössége. Ferenc pápa október 2-én pénteken látogatott el a nagykáptalanra és arra kérte őket, hogy teremtő hűséggel ápolják eredeti karizmájukat, majd a nemzedékek és kultúrák rendi együttélését ajánlotta nekik egyfajta szinodális útként.
 

Image

Ebben az évben hálával és tisztelettel emlékezünk a kegyes tanítórend (közismerten piarista rend) letelepedésének évfordulójáról szűkebb pátriánk több helységében, Szentannán, Medgyesen, Máramarosszigeten, Kolozsváron.

Image

Ferenc pápa október 13-án jóváhagyta a dekrétumot, amely elismeri a Charles de Foucauld lekiségét követő Magdeleine kistestvér hősies erényeit. Magdeleine Hutin alapította 1939-ben a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösséget, amelynek tagjai a világ perifériáin élik meg a testvériséget a szegényekkel.

Image

Tomas Halik: „Töredelmes szívvel…” – a bántalmazó papok botránya
Csak mélyreható reform mentheti meg az intézményes egyházat