Számos lelki írótól és rendalapítótól ismerünk tételes tanítást a szerzetesi fogadalmakról. Assisi Szent Ferenc és Szent Klára esetében ilyen írásokkal nem találkozunk. Istennek olyan választott edényei azonban ők, akikben minden helyet az Úr foglal el (valójában ez a fogadalmak lényege) s ezt írásaik is tükrözik – írja Ferenc-Mária klarissza nővér, aki az alábbiakban a tisztasági fogadalom ferences lelkiségben elfoglalt helyét mutatja be.
Soraimat Szent II. János Pál pápa Vita Consecrata apostoli buzdításának bevezető szavaival kezdem. Ez az apostoli buzdítás 1996-ban, tehát éppen 30 évvel ezelőtt lett az egész Egyház kincse. A fogadalmakról, az Istennek szentelt életről való gondolkodást, írást mi sem teszi jobban szükségessé, mint éppen az, amit a szent pápa így fejezett ki: nem elszigetelt peremjelenséggel állunk szemben (Vita Consecrata [VC], 3). S ezt – magyarázza tovább a pápa – az Istennek szentelt élet világméretű jelenléte és tanúságtételének evangéliumi jellege teljes világossággal mutatja. Majd pár sorral később: az Egyház küldetését tekintve az Istennek szentelt élet döntő jelentőségű, mert a keresztény hivatás benső természetét jeleníti meg és a Menyasszony-Egyház törekvését fejezi ki az egyetlen Vőlegényével való egyesülésre (VC, 3).
A pápa a megszentelt élet tanúságtételének evangéliumi jellegéről beszél. Ez a lehető legalapvetőbben érinti a ferences lelkiségben élőket, hiszen regulánk, életformánk így kezdődik: tartsák meg a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban (RB 1,2; KlR 1,2). Az evangéliumi jelleg, amiről a szent pápa beszél, a hármas fogadalomban fejeződik ki, mégpedig úgy, hogy nemcsak arról van szó, hogy a megszentelt személy tanúságot tesz az evangéliumról, hanem arról is, hogy még mielőtt tanúságot tenne a világ előtt, már az evangélium szerint éli fogadalmait. A Vita Consecrata gyönyörűen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy az evangéliumi tanácsok vállalása a legszorosabban kapcsolódik Krisztus misztériumához, mert feladata, hogy amennyire csak lehetséges, mutassa be s abszolút és eszkatologikus értékként ragyogtassa föl azt az életformát, amit Krisztus választott magának. Maga Jézus vezette be ezt az életformát, amikor egyeseket meghívott, hogy hagyjanak el mindent és kövessék őt (VC, 29). Mit is jelent, hogy mindent elhagyva kövessék Krisztust? Azt, hogy ne legyen másuk, csak Krisztus – ez az a pont, ahol a legérzékenyebben érintjük a fogadalmak, ezen belül is a tisztaság fogadalmának ferences jellegét.
Szent Klára az általa írt Életforma szövegébe, annak is éppen a közepébe ezeket a Szent Ferenctől kapott szavakat illesztette be: azt választva, hogy a szent evangélium tökéletessége szerint éljetek (KlR 6,3). A szöveg ezzel azt sugallja, hogy nem elég – ahogyan azt például Szent Benedek Regulájában olvassuk – az evangélium vezetése alatt élni vagy néhány, az evangéliumból kiválasztott helyből meríteni: Benedek a Regula szinte minden rendelkezéséhez megkeresi a szentírási alapot. De nem is arról van szó, hogy pusztán szigorú normákat kellene fölállítani, amint ezt Hugolino bíboros (a későbbi IX. Gergely pápa) és IV. Ince pápa (ÉfHug 2; ÉfInce Prol) is tette még Szent Klára életében, hogy azoknak megfelelően szabályozzák Klárának és nővéreinek, vagyis a San Damianó-i közösségnek az életét, azt a látszatot keltve, mintha a tisztaság fogadalmának lényege az volna, hogy a szerzetes sohasem hagyja el a monostort. Mindezzel szemben Klára – Ferenc nyomán – az evangélium teljességét tette meg regulának, életformának. Maga az Úr nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent evangélium formája szerint kell élnem (Végr 14) – mondja Ferenc, teljesen más megközelítést adva ezzel mind az életformának, mind a fogadalmaknak. Nem önmagában a szabályok és előírások sora biztosítja a fogadalmak megélését, hanem csakis a krisztusi élet, a Krisztus-formájú élet.
De térjünk még vissza a Szent Ferenctől kapott szavakra, amelyeket Szent Klára az Életforma szívébe helyezett: isteni sugallatra a legmagasztosabb, legfönségesebb királynak, a mennyei Atyának leányaivá és szolgálóivá lettetek és eljegyeztétek magatokat a Szentlélekkel, azt választva, hogy a szent evangélium tökéletessége szerint éljetek (KlR 6,3). Azonnal kitűnik, hogy ebben a mondatban a Szentháromság személyei közül csak az Atya és a Szentlélek neve szerepel – vajon miért nincs megemlítve a Fiú? Az evangéliumi tökéletesség, a perfectio evangelica kifejezés a középkori egyházi nyelvezetben arra utal, ha valaki szétosztja javait a szegényeknek azért, hogy Jézus követésére induljon; ez jellemzi a 12–13. századi bűnbánó mozgalmakat is.
Szent Ferenc szavai mögött azonban több áll. Jézus Krisztus, a megtestesült Fiú személye azért nincs megemlítve, mert ő maga a szent evangélium. Valami nagyon hasonlót fedezhetünk föl Szent Klára következő szavaiban is: Ismerd föl hivatásodat. Isten Fia számunkra út lett (KlVégr 5) – a Megtestesült Ige életforma lett; természetesen elválaszthatatlanul az Atyától és a Szentlélektől. S visszatérhetünk a Szent Ferenc-i kifejezéshez: a szent evangélium formája szerint kell élnem (Végr 14). Ez a forma tehát nem más, mint Krisztus. A fogadalmakra vonatkoztatva itt már nem a valamiről való lemondás logikájában kell gondolkodnunk, hiszen valami teljesség jelenik meg, az Úrral való egyesülés teljessége. Ennek megfelelően nyugodtan beszélhetünk nem pusztán a tisztaság fogadalmáról, hanem a szüzesség fogadalmáról, hiszen a szüzesség fogadalma nem a biológiai szüzességgel van kapcsolatban, hanem a teljes Istennek adottságot jelenti.
Ebben kapcsolódunk Szent Klára anyánk szavaihoz is, amelyeket a Prágai Szent Ágneshez (1205/1211–1282; I. Ottokár cseh király és Konstancia legkisebb leánya) intézett egyik levelében olvasunk: szegény szűzként öleld át a szegény Krisztust (2LÁgn 18). Vagyis Ágnes nem szigorú szabályok sorát megtartva tudja megélni a hármas fogadalmat – bár IX. Gergely pápa éppen erre akarta őt erőteljesen rávenni –, hanem azzal, ha egészen átadja magát az életformává lett Krisztusnak. De példának hozhatjuk Klára életének egy nem hétköznapi eseményét is, ugyancsak az említett IX. Gergely pápával kapcsolatban. Amikor a pápa arra akarta rávenni Krisztus jegyesét, hogy az idők változására való tekintettel fogadjon el bizonyos birtokokat, amelyeket ő szívesen a rendelkezésére bocsát, a pápa közbevetésére: „Ha netalán szegénységi fogadalmad miatt félnél elfogadni, ezennel feloldunk alóla”, csak ennyit válaszolt: „Szentséges atyám, Krisztus követése alól sosem kívánok feloldoztatni” (CKl14). Klárát nem a szabály őrzi meg hűségben az ígéretéhez, hanem Krisztus, akinek a szegénységét élni akarja. Ezzel nyilvánvalóvá teszi a pápa előtt, hogy nem a szabály és a fogadalom alól kellene őt feloldania, hanem a Krisztus-követés alól, aminek lehetetlenségét maga a pápa is megláthatta e találkozás során…
Hogyan is lehetne a fogadalmak alól föloldani olyasvalakit, aki saját tapasztalatát alázatosan elrejtve, így buzdítja nővérét: Ha majd megszerette őt, tiszta lesz; ha majd megérintette őt, még tisztábbá lesz; ha majd befogadta őt, szűz lesz (1LÁgn 8).
Klára itt valami nagyon fontosat mond ki: szüzek nem vagyunk, hanem azzá válunk – és éppen a Krisztussal való egyesülés által. Szent Ambrus püspök több évszázaddal korábban ezt így fogalmazta meg: az szűz, aki Istennel házas (De virginibus, lib I., c. 8. n. 52, PL XVI, 202).
Az evangéliumban is megtalálhatjuk azt a „logikát”, amely érzékelteti: nem egy szubjektív meglátás az, hogy az engedelmesség, a tulajdon nélküliség (szegénység) és a tisztaság hármas fogadalma maga Krisztus. Szent János evangéliumában a következőket olvassuk: Addig járjatok, amíg van világosságtok és néhány verssel később: Világosságul jöttem a világba (Jn 12,35.46). Mintha Jézus ezzel azt mondaná: a világosság, amelyben járnotok kell, én vagyok. Tehát ő az, aki bennünk engedelmes, szegény és tiszta. A szerzetesnek nem a fogadalmak betűiben kell élnie és járnia, hanem Krisztus engedelmességében, szegénységében és szüzességében. Csak így élheti hűségben és szabadon fogadalmainak „részleteit” is.
Így beszélhetünk a tisztaság fogadalma helyett a szüzesség fogadalmáról, hiszen – látjuk – annak nem biológiai, hanem egészen spirituális vetülete van. Semmit se tartsatok tehát vissza magatokból magatoknak, hogy egészen visszafogadjon benneteket az, aki egészen odaadja önmagát nektek (LRend 29).
Klára életében és írásaiban letisztultan láthatjuk, hogyan vált egészen sajátjává és hogyan bontakozott ki benne eredeti módon az a kinyilatkoztatás, amelyet Ferenc kapott az Úrtól. Ismét egy leveléből idézünk:
Most már világos számodra – az Isten kegyelméből –, hogy a teremtmények közül a legértékesebb a hívő ember lelke, mely nagyobb, mint az ég, mivel az ég az összes teremtményekkel egyetemben sem képes befogadni a Teremtőt; egyes-egyedül a hívő ember lelke méltó hajlék és szállás számára, mégpedig a szeretet címén, melyet az istentelenek nélkülöznek. Az Igazság mondja: „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja, szeretni fogom őt én is, hozzá megyünk és benne fogunk lakni”. Amint tehát a szüzek dicsőséges Szüze testében hordozta őt, azonképpen nem kétséges, hogy lelkileg te is állandóan tiszta és szűzies testedben hordhatod őt, ha alázatosságának és még inkább szegénységének nyomdokait követed. Hiszen benne Azt öleled, aki téged és az egész mindenséget magához ölelve tartja; Azt birtoklod, akihez a világ minden más, mulandó javánál erősebben kell ragaszkodnod (3LÁgn 21–26).
Klára, a Szentháromság bennünk lakásának misztériumát fogalmazva meg, tulajdonképpen a fogadalmak megélésének kulcsát adja át. Szűz Mária, az Atya leánya és szolgálója, a Szentlélek jegyese, a Fiú anyja áll ikonként a nővérek előtt, hogy benne lássák, értsék meg és éljék identitásukat. Fentebb már beszéltünk arról, hogy sem Szent Ferenc, sem Szent Klára nem adott tételes tanítást a hármas fogadalomról. Klárának ez a szövege viszont pontosan azt írja le, hogy a szegény (a teremtmény) hogyan egyesülhet a Szegénnyel (az Isten Fiával), a szűz hogyan válik eggyé a Szűzzel. Amint Isten Fia egészen szegénnyé lett érte és benne, úgy válik jegyese is azzá, hogy ezáltal szegény szűzként ölelhesse a Szegény Szüzet, Krisztust (vö. 2LÁgn 18). Feltűnő az idézetben a birtoklás említése, amely idegenül hangozhat a fölséges szegénységet követő Klára szájából, és a szöveg corpusában is furcsának tűnhet. Mégis mind Ferenc, mind Klára – éppen a teljes szegénységet hirdetve – beszél a birtoklásról. Ugyanis az egyetlen, amit szegényként birtokolniuk kell, az a Szentlélek.
Hogyan történik ez? – kérdezhetjük. Ugyanebben a levélben olvassuk: Helyezd el elmédet az örökkévalóság tükrén, helyezd el lelkedet a dicsőség ragyogásában, helyezd el szívedet az isteni lényeg képmásán, és a szemlélődés által teljesen alakulj át magában az istenség képmásában, hogy magad is átérezd, amit [Isten]barátai átéreznek, megízlelvén azt az elrejtett édességet, melyet maga Isten kezdettől fogva tartogatott az őt szeretőknek” (3LÁgn 12–14). A teljes Szentháromság lesz övé.
Akinek az élete Istennek van szentelve, az tudja, hogy az Úr semmit sem tartogat, semmit sem ad pusztán az ő számára, hanem mindazt, amit kap, a világért, a lelkekért kapja és éli, nekik adja át. Nem szimbolikus anyaságról van szó, hanem nagyon is valóságosan szüli a szűz Krisztust e világra, a lelkeket pedig Istennek. Szüzessége lelki anyaságra hívja… Mivel szűz, ezért anya… anyaságában pedig szűz.
Forrás: ferencesek.hu
Fotó: nek.szerzetesek.hu
