Az ünneplők között ott volt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Várszegi Asztrik OSB pannonhalmi főapát, Várnai Jakab OFM, a Sapientia Főiskola rektora, Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök és Hegyi László, egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek maga is Lukács László tanítványa volt a kecskeméti Piarista Gimnáziumban. Köszöntője elején korabeli hittanfüzetéből olvasott fel egy rövid részletet. A megidézett órán többek között az ateizmusról, az idealizmusról és az egyház helyzetéről beszélt a „Tanár úr”. „Nagyon szeretném, ha a mai hitoktatás ennyire naprakész lenne a korunk szellemi áramlataira való válaszadásban. Tanár úr úgy adott nekünk válaszokat annak idején, hogy azt mindenki megértette. Nem véletlen, hogy az akkori kecskeméti évfolyamokból százötvenen lettek papok, a mi osztályunkból tízen. Ad multos annos” – fejezte be beszédét Bábel Balázs.
„Meg szeretném köszönni Lukács Lászlónak azt, amit értünk, a közért tett” – kezdte ünnepi beszédét Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, majd hozzátette: „Nagyon nehéz valakinek az életútját összefoglalni. Isten a szívet úgy rejtette el bennünk, hogy azt rajta kívül senki ne láthassa.” A főapát három pontban foglalta össze azokat a mozzanatokat, melyeket személyesen Lukács Lászlónak köszönhet. „Ne akarj tanító lenni, inkább tanulj azoktól, akik maguk is tanulnak” – idézett egy sivatagi atyát Várszegi Asztrik, majd hozzátette: „Kedves Tanár úr! Méltán hívnak téged így, mert valóban az vagy.” A másik, amit meg kell jegyezni, hogy Lukács László „finom intellektusával, széles körű tájékozottságával” mindig időszerű tudott lenni. Ezek mellett azokat a bevezető írásokat emelte ki Várszegi Asztrik, melyek a Vigilia első oldalán jelentek meg hónapról hónapra. Ezek az egyoldalas, „szemnyitogató, tanulságos” szövegek minden olvasó számára eligazítást nyújtanak. „Lukács László piarista atya embersége, hite, tettrekészsége, iskolai tevékenysége, lelkigyakorlatai, lelkivezetése, írásai nélkül szegényebb lenne hazai katolikus egyházunk” – zárta köszöntőjét Várszegi Asztrik főapát.
Várnai Jakab rektor üdvözlőbeszédében arra az időszakra emlékezett vissza, amikor a szerzetesi főiskola ötlete először felmerült. „Milyen nagyszerű, hogy Isten a maga teremtő képességéből ad az embernek. Mindazt, amit az ember létrehoz, nem tudjuk megmagyarázni csupán e világi szempontok szerint. Lukács atyára tekintve láthatjuk, milyen sokféle módon tud lehetőséghez juttatni valakit, teret adni arra, hogy alkosson” – méltatta a piarista szerzetest az intézmény rektora.
A rendtársak közül Ruppert József SchP köszöntötte az ünnepeltet. Lukács László két évtizedig működött Kecskeméten, egy olyan időszakban, amikor a politikai hatalom mindent megtett azért, hogy megnehezítse az egyházi iskolák működését. „Lukács Lászlónak egy nehéz, de hősies korban kellett megállnia a helyét” – emlékeztetett rendtársa.
Lukács Lászlónak meghatározó szerepe volt abban, hogy létrejött a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola. A 2000-ben megalakult intézményt 2008-ig vezette. Egykori diákjai közül Hatházi Róbert kecskeméti plébános a Sapientia közösségére, az oktatás magas színvonalára emlékezett vissza. A Sapientián fejlődni lehetett, nemcsak tudásban, hanem emberségben is. A gyakorlatias képzés nagy segítséget adott ahhoz, hogy igazi lelkipásztor legyen belőle.
Rajesh Salagala SDB egyfajta „csodaként” élte meg a sapientiás éveket. Döntő szerepe volt ennek az időszaknak abban, hogy végül Magyarországon maradt. A tanulmányok, az emberi kapcsolatok és a hivatás szempontjából is meghatározó volt az a néhány év, melyet az indiai származású diák a főiskolán töltött.
Lukács László 1984 óta főszerkesztője a Vigilia teológiai és irodalmi folyóiratnak. Szörényi László irodalomtörténész, a szerkesztőbizottság tagja köszöntőjében elmondta, hogy olyan embernek ismerte meg Lukács atyát, mint „aki végtelenül kíváncsi az irodalomra”. Főszerkesztőként mindig következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy a Vigilia úgy legyen katolikus keresztény szellemi műhely, hogy ne váljon teológiai szaklappá, és csak annyit politizáljon, mint amennyit – Arisztotelész szerint – egy „városlakó élőlénynek szükséges”. A Vigiliában e harminc évfolyam alatt nagyon sok jelentős irodalmi alkotás jelenhetett meg. Lukács László rendkívül sokat írt, nemcsak teológiai, de művészeti, irodalmi és kommunikációelméleti esszéket is. A már említett rövid bevezetők könyvben is megjelentek Az idők jelei nyomában címmel. Ez az „olvasónapló” a világ kifürkészésében segíti az olvasót. Cikkei, művei, közvetítő szerepe nemcsak egyház- vagy teológiatörténeti szempontból jelentősek, hanem művelődéstörténetileg is, hiszen mind a Kárpát-medencei, mind a nyugati emigráció keresztény közösségeivel felvette a kapcsolatot. Igyekezett babitsi értelemben a „teljes hazát” megszólítani.
Megköszönve a jókívánságokat Lukács László elmondta, hogy „itt és most egyetlen szónak van helye, ez pedig a köszöneté. A hála elsősorban annak szól, akinek a szentmise végén hálát adunk. Elsősorban az Úristennek szeretnék hálát mondani azért, hogy megszülettem, hogy ennyi évet élhettem. Hálát adok hivatásomért, azért, hogy a fiatalok nevelésében megtalálhattam életem legfőbb értelmét. Azért is hálát adok, hogy legalább egy kis darabot megismerhettem a teremtett világból. De azokért is hálát adok, akikkel összekapcsolódott az életem, akikkel a barátság szálai, a közös munka, a feladatok, a küzdelmek összekötöttek”.
A születésnapi rendezvényen – melynek moderátora Juhász Ferenc gyöngyösi plébános, az ünnepelt egykori növendéke volt – Győrffy Ákos és Vörös István költő olvasott fel verseiből.
Fotó: Merényi Zita
Forrás: Baranyai Béla/Magyar Kurír