Isten akaratában látják életüket

2019. jún. 28. (péntek) 15:00
Nagykároly

Családias hangulatban, szeretetben ünnepeltek a Piarista Nővérek június 24-én, amikor hálát adtak az eltelt évek kegyelmeiért, a gyermekekért és barátokért.

A piarista nővérek kongregációja alapításának 130., a Szatmári Egyházmegyében való megtelepedésük illetve gyermekotthonuk megalapításának 15., a napközijük megnyitásának 10. évfordulóját ünnepelték június 24-én, hétfőn, Nagykárolyban. Tizenegy órától szentmisében adtak hálát az eltelt idő sikereiért, a gyermekekért, minden jótevőjükért és barátjukért, akik a kezdetektől segítették törekvéseik elérését. A legszentebb áldozatot Schönberger Jenő püspök mutatta be több paptestvérével közösen, de az ünnepi alkalomra visszatért több, már saját családot alapított gyermekük, egymásnak adták a kilincset a régi ismerősök, és az egész ház nyüzsgött a vidám gyerekzsivajtól. 2015. augusztus 25-én áldotta meg az egyházmegye főpásztora a Celestina Anya Oázisa névre keresztelt új otthont - a Kalazanci Szent József templom melletti rendházból a megnövekedett gyermekszám miatt kellett átköltözni a nagyobb épületbe, a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek egykori iskolájába. A Piarista Nővérek gyermekmentő tevékenységére a kezdetektől nagy szükség mutatkozott, a tendencia pedig mára sem változott. A nővérek házában boldog gyermekkornak örvendhetnek az elárvult vagy a fokozottan nehéz körülményekből kiemelt lányok és fiúk - akik külön családokban nevelkedhetnek Tünde, Jutka, Bori és Ágnes nővér szülői szeretetében.

A Celestina Anya Oázisa kápolnájában bemutatott szentmise keretében a nővérek megújították fogadalmukat. A homíliát Ruppert József piarista tanár mondta, aki a megtelepedéstől kezdve segíti és támogatja a nővérek munkáját. Az ő javaslata volt, hogy a hivatalos titulus szószerinti fordítása helyett - kalazancius nővérek - a Nagykárolyban ismert piarista szót használják a nevükben. Ehhez mindkét rendi vezetőség hozzájárulását adta. Ruppert atya, szentbeszédében, Keresztelő Szent János születése ünnepéhez kapcsolódva nyomon követte annak, valamint Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati életútját, párhuzamban pedig a Piarista Nővérek nagykárolyi alapításának történetét. Mindenben Istennek az emberi történelmet egyéni életeken át bölcsen irányító szent akaratát fedezte és fedeztette fel. Kiemelte, az emberek legtöbbször a körülmények alakulásának, az egyszerű sodoródásnak vagy sodortatásnak vélik életük történéseit, útjuk irányulását. Pedig ha összefüggéseiben vizsgálnák a különböző történéseket, felfedezhetnék benne Isten akaratát, valamint a Mindenható hívásaira adott válaszaik alkotta fejlődést. A nővéreknek azt kívánta, továbbra is maradjanak figyelmesek Isten hívásaira és nyitottak az új kezdetekre.

Schönberger Jenő püspök a szentmise végén gratulált a nővéreknek, köszöntötte Ruppert József piarista tanárt közeli 77. születésnapja alkalmából és köszönte meg a nővérek nevében minden jótevő sokéves támogatását. Az egybegyűltek az áldozatbemutatás után elfogyasztották az ebédet, délután pedig míg a felnőttek beszélgettek, a gyerekek közös, szabadtéri játékokon vettek részt.

Forrás és további fotók: https://www.szatmariegyhazmegye.ro 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41