Hit és tudomány összhangja

Budapest
Új kötet a győri bencés perjelség és a Széchenyi-egyetem összefogásával

 

A győri Szent Mór Bencés Perjelség kiadásában, a Széchenyi István Egyetem támogatásával jelent meg „Az evolúció mint Isten teremtő logikája” című könyv, amely az evolúciót több oldalról világítja meg, s bizonyítja, hogy a hit és a tudomány nem ellentétes fogalmak. A szerzők között az egyetem számos oktatója, kutatója szerepel. Az előszót jegyző dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora szerint a felsőoktatásban kötelező olvasmány is lehetne a mű.

A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán rendezték „Az evolúció mint Isten teremtő logikája” című könyv bemutatóját, ahol Barla Ferenc, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának fizikusa, a kötet egyik szerkesztője köszöntötte az érdeklődőket. Mint mondta, olyan könyvről van szó, amely hosszú évek munkáját tükrözi, és amely a hit és a tudás összhangjára hívja fel a figyelmet.

Az eseményen elsőként dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, a Professzorok Batthyány Körének korábbi elnöke méltatta a kötetet. Ahogy előszavában is kifejtette, a könyv legfőbb célja a hit és a tudomány közötti választás sulykolása helyett útkeresés e kettő együttes elfogadására. Kiemelte, a szerzők nézeteiket őszintén feltárva avatnak be minket az evolúció titkaiba, hogy Darwin munkásságán keresztül közelebb kerüljünk az isteni teremtő logika megismeréséhez. „Ajánlom minden magyar, gondolkodni akaró és tudó embernek ezt a könyvet, amely kötelező tananyag lehetne a felsőoktatásban, elsősorban a tanárképzésben, és mindazok számára, akik gyermekeink nevelésére készülnek” – hangsúlyozta.

Sárai-Szabó Kelemen, a kiadó Szent Mór Bencés Perjelség perjele a könyv utószavában a hit és a tudomány olykor viszontagságos kapcsolatáról ír, a kötet küldetéséről pedig úgy fogalmaz: „Remélem, hogy e könyv is apró lépés lehet a megismerés e két útjának harmóniája felé.” A könyvbemutatón kiemelte, a mű azt mutatja meg, hogyan lehet párbeszédet folytatni két olyan dolog között, amelyről sokáig úgy gondolták, nincs közük egymáshoz. „Arra is felhívja a figyelmet, hogy különböző gondolkodású emberek is tudnak közösen valami nagyszerűt alkotni” – fogalmazott. Hozzáfűzte, a tanulmányok kapcsán sok minden felmerül az emberben: kitől indult, ki felé tart, és mi értelme a létezésnek? A győri bencések egyik küldetése pedig éppen az, hogy az embereket biztassák a kérdések feltevésére, a gondolkodásra.

A szerkesztők részéről dr. Szabó Péter, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának docense tekintett vissza a könyv előzményeire. Mint mondta, Darwin (1809–1882) halálának 100. évfordulóját diákként élte meg, születésének 200. évfordulóját már szervezőként ünnepelhette az Apáczai-karon rendezett emlékkonferencia alkalmával. Az előadók tanulmányaiból született meg 2010-ben a jelenlegi kötet előzménykiadványa. „Eltelt újabb tíz év, és arra kerestük a választ, hogy egy évtized alatt mennyiben változott a hit és a tudomány kapcsolata, hogyan látják ezt ma az akkori előadók és az újonnan felkért tudósok” – említette.

Az eseményen Bagyinszki Ágoston, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatási és kutatási rektorhelyettese a könyv első olvasóinak egyikeként osztotta meg benyomásait. Kifejtette: a tanulmányok közt többféle megközelítéssel találkozhatunk, és vannak szerzők, akik a természet gazdagságára való rácsodálkozás élményén keresztül visznek közelebb az isteni teremtő logika nagyszerűségéhez. Erre jó példa az egyik szerkesztő, Könnyid István agrárszakmérnök, a Széchenyi-egyetem Botanikai Kutatócsoportjának külsős tagja „Darwin az orchideák bűvöletében” című tanulmánya. A szerző arra a természeti csodára világít rá, amely a híres tudóst is lenyűgözte. Kiemelte, az érvek és ellenérvek felsorakoztatásánál fontosabb feladat annak a gyönyörű világnak a bemutatása, amely körülvesz minket, és amelyet kötelességünk óvni és megőrizni.

„Kelemen atya felkérése úgy szólt, hogy a tanulmányokhoz méltó, igényes képillusztrációs anyag tegye teljessé, élvezhetővé minél több érdeklődő ember számára a tudományos munkát” – fogalmazott Vertel Beatrix tervezőgrafikus. Elárulta, szempont volt, hogy az illusztrációként szolgáló növényekről Magyarországon fellelhető helyszíneken készüljön fotó, illetve hogy a teremtett természet csodálatos absztrakt rendjét mikroszkópos felvételekkel is bemutassák.

Zárásként Sárai-Szabó Kelemen mondott köszönetet mindenkinek, aki a könyv megjelenését megelőző négy év munkájában részt vett. E kiváló csapatmunka eredményét Győrben is megismerhetjük, előbb a Könyvszalon alkalmával november 18-án 15 órakor a Kisfaludy Könyvtárban (Baross G. út 4.), majd november 23-án 13 órakor a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia és Tehetségnap keretein belül a Széchenyi István Egyetem könyvtárában.

 

Forrás és fotó: Magyar Bencés Kongregáció Szent Mór Perjelség  és Széchenyi István Egyetem

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41