Van az a reggel, amikor az ember eltökélten kijelenti: „Ebbe a hibába többé nem esem bele.” Estére pedig már ugyanazon a helyen találja magát. A bűn ritkán lep meg bennünket eredeti ötletekkel. Ugyanazt a régi ajtót használja, mi pedig időnként még udvariasan ki is nyitjuk előtte.
Miért veszítem el századszor is ugyanazt a harcot, amikor imádkozom, bánom, újrakezdem, és kérem Istent, hogy vegye el tőlem ezt a gyengeséget? Talán kevés a hitem? Isten nem hallgat meg?
Lehet, hogy egészen más történik. Isten valóban vezetni akar a szabadság felé, közben pedig komolyan veszi mindazt, amit nekem kell megtennem. A hadvezér adhat kiváló parancsot, de a katona ettől még nem teheti le a bakancsát azzal, hogy a csata bizonyára magától is szépen lezajlik.
1. Először: hiteles felderítés
Minden hadművelet az erőviszonyok felmérésével kezdődik. Milyen erőkkel rendelkezem? Mikor vagyok józan, összeszedett és ellenálló? Kik azok, akikre támaszkodhatom? Milyen lelki, emberi és gyakorlati eszközeim vannak? Az önismeret nélküli lelkesedés olyan, mint amikor valaki egy fakanállal indul tankcsatába, mert előző este különösen bátorító beszédet hallott.
Az ellenség erejét is fel kell mérnem. A visszatérő bűn régi szokás, amely ismeri a kifogásaimat, a magányos óráimat és a telefonom jelkódját. Tudja, mikor vagyok fáradt, sértett vagy feszült. Ha úgy teszek, mintha könnyedén legyőzhetném, máris előnyhöz juttattam.
Az őszinteség itt létfontosságú. Ki kell mondanom: bizonyos helyzetekben elveszítem az irányítást. Ez nem önmagam megalázása, hanem pontos helyzetjelentés. A parancsnokság sem tud segíteni annak az egységnek, amely rádión folyamatosan azt jelenti, hogy „minden rendben”, miközben már a lőszerraktár is füstöl.
2. Mi a célom valójában?
Sokszor csak annyit akarunk: múljon el a kísértés. A szabadság több annál, hogy pillanatnyilag csend van a fronton. Tudnom kell, milyen emberré szeretnék válni. Tisztább kapcsolatokra, békére, hűségre vágyom? Egy hadsereg sem azért vonul, hogy „valahogy kevesebb legyen a lövöldözés”. Ismernie kell a célt.
Ehhez hozzátartozik a félelmeimmel való szembenézés. Hogyan viselem a magányt, a kudarcot vagy a visszautasítást a régi menekülési módom nélkül? Sok rossz szokás gyors fájdalomcsillapítóként kezdte, később megszálló hatalommá nőtt. Meg kell tanulnom kimondani azt, amit eddig eltakartam.
Töltsd le: harc.paloskozpont.hu
3. A gyenge pontokat őrizni kell
A jó haditerv számol a sebezhető pontokkal. Ha tudom, hogy késő este, kimerülten hozom a legrosszabb döntéseimet, akkor a lelki élet magaslatai mellett az alvásidőmet is rendezni kell. Ha a magány sodor veszélybe, rendszeres kapcsolatokat építek. Ha egy alkalmazás, hely, személy vagy helyzet újra meg újra ugyanoda vezet, határt húzok. A „majd erős leszek” rokonszenves jelszó, haditervként viszont kissé rövid.
A belső viszályok is rontják az esélyeimet. Az egyik részem szabad akar lenni, a másik őrizné a titkos kijáratot. Imádkozom a változásért, közben hozzáférést tartok fenn ahhoz, ami elbuktat. Ezt fel kell tárni Isten előtt, és érdemes kimondani egy megbízható embernek is. A világosságra hozott valóság veszít az erejéből. Olykor kiderül, hogy a félelmetes sárkány egy rosszul táplált gyík, csak kiváló volt a sajtója.
4. Kell valaki, aki felülről látja a térképet
A harctéren álló katona csak a közvetlen környezetét látja, ezért vezetésre szorul. Isten előtt elcsendesedve átadom neki az akaratomat, a terveimet és a félelmeimet. Kérem, mutassa meg a következő helyes lépést, majd megteszem azt.
Emberi segítségre is szükségem lehet: lelkivezetőre, gyóntatóra, tapasztalt kísérőre, őszinte közösségre, indokolt esetben szakemberre. Ez nem a hit hiánya. Isten gyakran embereken keresztül ad pontosabb térképet. A magányos hős alakja remekül mutat a filmplakáton, a valóságban viszont hajlamos eltévedni, majd hősiesen ugyanabba a gödörbe menetelni.
5. A felszerelést naponta kell karbantartani
Egyetlen nagy elhatározás ritkán pótolja a napi edzést. A szabadság ismételt döntésekből épül: reggeli önátadás, esti visszatekintés, ima, őszinte beszélgetések, a veszélyes helyzetek kerülése, a test gondozása és gyors segítségkérés. Felmérem azt is, kit sebeztem meg, és ahol lehet, rendezem a kapcsolataimat. A sérelmek utánpótlást szállítanak a régi működésmódoknak.
Ha mégis elesem, a legfontosabb, hogy gyorsan felálljak, megvizsgáljam, hol szakadt át a védelem, és tanuljak belőle. A szégyen azt suttogja, hogy az egész küzdelem értelmetlen. Az alázat azt mondja: ez a vereség valamit megmutatott; vigyük azonnal Isten elé, és módosítsuk a haditervet.
A Szentírás józan egyensúlyt tanít. „Ha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába virraszt” – mondja a zsoltár. Az őr mégis virraszt. Nehezen volna védhető az az álláspont, hogy délben felébred, majd szemrehányást tesz Istennek a betörés miatt. A győzelem végül az Úrtól jön: kegyelme ad erőt, világosságot, megbocsátást és új életet. Ez a kegyelem cselekvő társsá tesz bennünket.
Talán azért vesztem el újra ugyanazt a csatát, mert eddig főként a csoda pillanatát vártam, miközben Isten már mutatta a következő konkrét lépést. A kérdés ezért nem csupán az, hogy elég erősen kértem-e tőle a szabadulást. Azt is érdemes megkérdeznem: ma megtettem-e mindazt, amit már megmutatott?
Imádkozz úgy, mintha minden Istentől függne. Készülj, figyelj és cselekedj úgy, mint akinek valóban kiosztották a maga őrhelyét. A zászlót ő viszi győzelemre, de a bakancsot nekünk kell befűznünk.
Szerző: Puskás Antal OSPPE
Forrás: paloskozpont.hu
Fotó: welovebudapest.hu
Interdiszciplináris, akkreditált képzést indul safeguarding témábanKövetkező cikk:
Leó pápa a bencés nővérekhez
