Első ELZA találkozó

2021. jún. 30. (szerda) 12:30
Budapest

ELZA-Együttműködés Lelkigyakorlatos-és ZArándokházak között

Három évvel ezelőtt együttműködés indult el azon szerzetesrendek között, akik lelkigyakorlatos és/vagy zarándokházat tartanak fent. Eddig egy kis munkacsoport dolgozott (melynek különféle rendekből vannak tagjai), de június 30-án végre nagyobb körben is találkozhattak az ezen területen szolgáló rendek.

A szerzetesi iroda szervezésében zajló délutánnak a Jézus Szíve Társasága kollégiumának felső terme adott otthont Budapesten. 15 szerzetesrendet 20 személy képviselt.

A közös ima után Mészáros Anett (MSZKI) összefoglalta az együttműködés eddigi történetét, majd a bemutatkozásra került sor, hiszen először voltak együtt e terület munkatársai így.

Ezután bemutatásra került a majd ősszel megnyíló ELZA honlap, mely összefoglalja és bemutatja a szerzetesi lelkigyakorlatos házakat és segíti abban a keresőt/felhasználót, hogy könnyebben találjon magának lelkigyakorlatot. A honlapot Mészáros Andrea és Mészáros Lajos tervezték meg és készítik el, így ők is mutatták be, hogy most hol tart a kivitelezése.

A délután hátralévő idejében Suller Melinda SJC (MRK elnökhelyettes) koordinálásával beszélgetés indult el, hogy miként folytatódjon tovább ez az együttműködés. Milyen területeken lenne még szükség összefogásra és egymás segítésére? Megegyeztek, hogy ilyen szélesebb fórumon is érdemes lenne újra találkozni, megosztani egymással a tapasztalatokat, és a továbbképzésre is lenne igény.

A lelkigyakorlatok, zarándoklatok és lelki kísérés területe nagyon fontos, és a kereslet is egyre nagyobb ezen a téren. A szerzetesrendek saját lelkiségükkel hatalmas pluszt adnak hozzá, melyet a náluk időt töltő lelkigyakorlatozók újra és újra megtapasztalhatnak.

 

Szöveg és fotó: Mészáros Anett/MSZKI

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41