Egy parókus kérdése

Van valami különösen hasznos, amit egy parókus tehet a szerzetesi hivatások ápolása érdekében?

Ez egy nagyon jó kérdés! Íme néhány gondolat:

1. Imádkozz és keresd magad is a szentséget. Imádkozd az egyház liturgikus imáit, és minden nap szánj időt a magánimádságra. Azoknak, akiket az Úr imádságos életre hív, segít, ha másokban látják ennek példáját. Különösen a helyi papokat fogják példaképnek tekinteni. De ami még fontosabb: az imádság által benned végbemenő átalakulás hatással van mindenkire a környezetetben, még ha te nem is tudsz róla. 

Légy az Úrral, és engedd, hogy szeressen, mert ezért teremtett téged. Amikor úgy élsz, ahogyan Ő teremtett téged, az minden másnál fontosabb!

2. Biztosíts sok lehetőséget imádkozásra a templomban, beleértve olyan szertartásokat is, mint a vecsernye és az utrenye, amelyek kiegészítik a liturgikus életet, és lehetőséget nyújtanak a zsolozsmázás iránti szomj felfedezésére, amely a mindennapi szerzetesi élet ritmusának fontos eleme. Ne csüggedj, ha kevesen, vagy senki sem csatlakozik hozzád. Csak folytasd!

3. Dolgozz azon, hogy parókiád olyan hely legyen, ahol a keresztény élet teljes mértékben megélhető. Ez a liturgiával kezdődik, és onnan indul ki. Próbáljátok hitelesen, tisztelettel, örömmel és gazdagon élni a bizánci hagyományt. Ez nagyon vonzó; hagyjátok, hogy az is legyen. De ahhoz, hogy valóban vonzó legyen, nem állhat üres cselekedetekből és rituálékból: a szeretetnek kell táplálnia.

4. Tanítsd meg híveidet a Szentírással való imádkozásra és a kontemplatív imádkozásra, és bátorítsd őket, hogy minden nap szánjanak időt a magánimádkozásra. Ahhoz, hogy taníthasd, ismerned kell; ezért először győződj meg róla, hogy te is ismered! (Nem kell szakértőnek lenned, csak gyakorolnod kell!) A csendben és nyugalomban töltött idő, az Úrral való kapcsolatban, nagyban segít az embernek meghallani az Ő csendes, hívó hangját. Emellett, mély kapcsolat nélkül az Úrral, az ember nem tud kitartani a szerzetesi hivatás mellett, mert csak a szeretet késztetheti az embert arra, hogy ilyen önátadást tegyen válaszul egy még nagyobb szeretetre (Isten szeretetére). Ha lehetséges, fontolóra veheted azt is, hogy bizonyos időpontokban nyitva tartod a templomot csendes imádkozás céljából.

5. Bátorítsd híveidet, hogy rendszeresen vegyenek részt a szent bűnbánat (gyónás) misztériumában. Az önismeret, a bűnbánat, a gyógyulás, a lelki vezetés és az engedelmesség azok az ajándékok, amelyek a rendszeres gyónáson keresztül érhetők el és elengedhetetlenek a szerzetesi élethez.

6. Figyeld meg, hogy kik járnak gyakran a templomban tartott istentiszteletekre, és kérdezd meg az Urat: hív-e téged arra, hogy megszólítsd valamelyik egyedülálló embert, hogy fontolja meg a szerzetesi életet. A monostorunkban több (ha nem az összes) szerzetesnővér meghívást kapott a parókusától vagy más papoktól, és ez a meghívás mély hatással volt ránk. Ha felveted az ötletet, és valaki nyitott rá, kísérd el ezt a személyt a megkülönböztetés útján, ha ő is kéri a segítségedet: imádkozz érte, ajánld fel, hogy segítesz neki monostorokat keresni, amelyeket meglátogathat, és szükség szerint nyújts más lelki támogatást is. 

Ajánlj neki monostorokról, szerzetességről szóló filmeket, kisfilmeket az interneten.

7. Ne feledd, hogy a szerzetesi élet férfiak és nők számára egyaránt lehetőség. A férfiakat gyakran azonnal arra ösztönzik, hogy imádkozzanak a papságukért, de fontos megjegyezni, hogy egy férfi is elhívást kaphat a szerzetesi életre (legyen az pap-szerzetes vagy papi hivatás nélküli szerzetes).

Forrás és fotó: christthebridegroom.org

Fordítás: Kenethozókról elnevezett női monostor (sajópálfalai nővérek)