Interjú
Kiss Ulrich SJ 2014-ben indította el a Management by Jesus (Légy sikeres Jézussal!) szemináriumot, amelyen azóta öt-hatszáz ember fordult meg. Vele beszélgetett a Magyar Kurír a keresztény értékrenden alapuló vállalkozói képzésről.
Február 2., a megszentelt élet napja alkalmából a Bonum TV vendége volt Csókási Anna és Kata Heim Sacre Coeur nővér. A beszélgetést innen is megnézhetik:
Somorjai Ádám bencés szerzetessel 2017. január 16-án, kedden délután Vértesaljai László SJ készített interjút abból az alkalomból, hogy mintegy húszéves vatikáni szolgálat után hamarosan visszatér hazájába.
Lukács László piarista szerzetes, tanár tavaly nyáron töltötte be 80. életévét. Hivatása során rendkívül szerteágazó tevékenységet folytatott: gimnáziumi, majd egyetemi tanárként, iskolaigazgatóként majd főiskolai rektorként, továbbá írásai révén és lelkigyakorlatok vezetőjeként is széles körben ismert. E gazdag életút néhány állomásáról beszélgettünk Lukács tanár úrral egy ködös decemberi estén.
Györfi Szabolcs testvérrel, a budapesti Sziklatemplom melletti pálos kolostor főnökével a család és az emberi kapcsolatok válságáról beszélgettünk, és az is kiderült, hogy az ajándék milyen kapcsolatban áll a kiegyensúlyozott élettel.
Andrzej Kostecki Szentendrén él, pap és domonkos szerzetes, aki társaival egy családi házra megszólalásig hasonlító kolostorban lakik. Távolabbról nézve sokak számára csodabogárnak tűnhetnek, akik azt vették a fejükbe, hogy a szocializmus alatt Magyarországról eltüntetett szerzetesrendet újjá élesztik. Nagy kíváncsisággal, és kérdések sokaságával kerestük fel.
Dr. Perendy László piarista szerzetes a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Ókeresztény Történeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára, a Magyar Patrisztikai Társaság alapító és elnökségi tagja. 2016. augusztus 18-án, nemzeti ünnepünk alkalmából, a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Perendy Lászlónak példamutató tanszékvezetői és kutatói munkája, valamint értékorientált egyetemi oktatói tevékenysége és a fiatalokat egészséges életmódra, illetve sportra nevelő, évtizedes önkéntes feladatellátása elismeréseként. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele életútjáról, jelenlegi tevékenységéről.