Rómába indulva az UCESM (A Nagyobb Elöljárók Konferenciáinak Európai Egyesülete) által szervezett tanulmányi napokra az egyik barátom megkérdezte, mire is készülök. Elmagyaráztam neki, hogy éppen úgy, ahogyan minden országban létezik egy, az elöljárókat összefogó szerzetesi konferencia, európai szinten is van egy szervezet, amely összefogja az országos női és férfi szerzetesi konferenciákat. Ez a szervezet most arra készül, hogy felülvizsgálja, megfelel-e annak a célnak, amelyet alapításakor tűzött ki maga elé vagy irányt kell változtatnia, sőt azzal is szembe kell néznie, hogy szükség van-e még ma rá. A magyarázatom nem volt annyira sikeres, mert a barátom csak annyit mondott: nem értem én ezeket a szerzetesi dolgokat. Nekünk, szerzeteseknek, megszentelt életet élőknek könnyű eligazodnunk a saját világunkban, de azt tapasztalom, néha nehéz megmagyarázni másoknak, hogy a találkozóinknak, szervezeteinknek mi is a lényege. Éppen ezért nem is arról szeretnék most élménybeszámolót írni, mit jelentett ez a találkozó a szerzetesi életünk szempontjából, hanem olyan kitekintésre hívom meg az olvasókat, amely túlmutat helyi érdekeltségünkön, megvilágítja a szerzetesi élet mélységeit és magasságait. Ha ismerni akarunk, akkor kérdeznünk kell, mert csak az tud elmélyülni a földi és égi világ dolgaiban, aki kérdez. Erre bátorít mindenkit beszélgetőpartnerem is. A Seraphicumban lezajlott intenzív kétnapos program alatt Deák Hedvig nővért, az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek általános főnöknőjét kérdeztem a szerzetesi élet mai kihívásairól – és nem csak arról. Hedvig nővért 2016-ban a szintén Rómában megszervezett gyűlésen választották be az UCESM vezetőségének tanácsába.
