Ahogy most írok nektek, a januárra gondolok, arra a hónapra, amikor a fiatalokkal és Ferenc pápával együtt Panamában leszünk az Ifjúsági Világtalálkozón, valamint Don Bosco ünnepének hónapjára január 31-én, amit, ha Isten is úgy akarja, szintén ott fogok megünnepelni. Panama népe annyira tiszteli Don Boscót, hogy több mint 700 0000-en vesznek részt a körmenten az ő ünnepén! Igen, ez a szám helyes - 700 0000 ember!
Ezt éppen az Egyetemes Tanács ülésének szünetében írom, amikor a tanácsosok összejönnek, hogy beszámoljanak a rendfőnöknek az eltelt időszakról. Sokan közülük az előző négy hónapot azzal töltötték, hogy együtt voltak testvéreinkkel a világszerte működő 1936 szalézi jelenlét egyikében, másikában.
A találkozó néhány óráját annak szenteljük, hogy megosszuk egymással, hol töltöttük az elmúlt hónapokat és milyen tapasztalatokat szereztünk. Amíg a sok különböző, szép és időnként újabb kihívásokat rejtő tanúságtételt hallgattam, gondolataim elkalandoztak. Ezért választottam a cikkemnek ezt a címet, mert a mai Don Boscónak valóban „szokszínű” az arca:
Hallhattuk, amint az egyik a tanácsosok közül azt ecsetelte, hogy Jakutszkban, az oroszországi Szibéria közepén, 6000 km-re keletre Moszkvától, a szalézi közösség az emberek között él és elkíséri őket, habár közülük csak kevesen katolikusok. (Valójában, ottjártakor vasárnap 15 szentmise volt.) Mégis megosztják az emberekkel napi örömeiket és nehézségeiket.
Egy másik tanácsos megosztotta velünk, ahogy megérintette a szívét az az együttérzés, amellyel a szaléziak sok szegény és nehézségekkel küzdő családot elkísérnek, akikkel találkoznak többek között a mexikói határátkelőhelyeken, Nuevo Laredóban, Ciudad Juarezben és Tijuanában. Arról beszélt, hogyan élnek ott a szaléziak, hogy kísérik el ezeket a családokat, és hogyan oktatják a gyermekeiket, hogy egy nap majd kiszabadulhassanak a kábítószer- és szexuális kereskedelem ördögi köréből.
Hallgattam, amíg egy másik szalézi rendtársam elbeszélte Nigériában, Ghánában és Sierra Leonében tett látogatását. Ott mi, szaléziak a börtönben élő fiatalokat kísérjük, ugyanúgy, mint Don Bosco 170 évvel ezelőtt a Generalában, Torino ifjúsági börtönében. Don Bosco tapasztalata, amit fiatal papként a börtönökben szerzett, igen nagy benyomást tett rá, ami még a gyomrát is megviselte, és azt a döntést hozta, hogy mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy segítsen ezeknek a fiatal férfiaknak és fiúknak, nehogy visszatérjenek egy ilyen helyre. Ezekben az afrikai országokban ma sem jobb a helyzet, mint amit Don Bosco tapasztalt. Ezek a fiatalok is várakozással tekintenek szalézi barátaik napi látogatásai elé.
Beszámoltam a jelenlétünkről, amit egy másik afrikai országban meglátogattam, és ahol olyan gyermekekkel és tizenévesekkel találkoztam, akiket elraboltak, hogy életfontosságú szerveiket áruba bocsássák. Az Úrnak hála, a rendőrség megmentette őket, és felkértek bennünket, hogy vigyázzunk rájuk, amíg meg nem találják a családjukat. Gyakran évekig maradnak velünk.
Ezek után megosztottam egy nagyon szép élményemet, amikor a koreai házakat látogattam, ahol a fiúk - általában tizenévesek és fiatal felnőttek -, akiket kisebb bűncselekmények miatt ítéltek el, valódi családi szellemben élnek velünk. Ahelyett, hogy egy másik helyre küldenék, ahol megfosztanák őket a szabadságuktól, néhány hónapra vagy egy évre egy szalézi házba érkeznek, ahol rehabilitációs programon vesznek részt. Örömmel hallottam a három bírótól, akikkel találkoztam, hogy a fiatal férfiak és fiúk több mint 85% -át véglegesen rehabilitálták, és nem térnek vissza a bűnözéshez. Ez Don Bosco egy másik mai arca - ezúttal ázsiai-koreai vonásokkal.
Mindezeket a történeteket hallgatva arra gondoltam, hogy Don Bosco bizonyára boldog, hiszen a Szalézi Család fiai és leányai napjainkban is arra törekednek, hogy hűek legyenek a karizmához, amit Isten őbenne támasztott. És nagy örömöt éreztem, amikor meghallgattam ezeket a jelentéseket - amelyek csak a jéghegy csúcsa - arról a sok jóról, amit számos embernek tettek. Arra gondoltam, hogy ma Don Bosco arcának olyan sok színe van, amit ő valószínűleg el sem tudott volna képzelni.
Megosztom ezeket a dolgokat veled, kedves olvasó, mert úgy gondolom, hogy el kell terjesztenünk a jó hírét ennek a nagyon sok szép dolognak, ami történik, és ami meg fog történni. Már régen tanultam ezt a kínai közmondást: „Egy ledőlő fa több zajt csap, mint egy növekvő erdő.” Úgy tűnik, pontosan így van. Nos, akkor ezek a gondolatok azok, amelyeket meg szeretnék osztani veletek - bár ezek csak egy kis része a mi erdőnk csendes növekedésének.
Boldog Don Bosco ünnepet! Panamában emlékezünk rád, csodálatos fiatalok körében.
Szeretettel
Don Ángel
Forrás és fotó: Szaléziak.HU