Rólunk és tőlünk

Hírek rólunk és tőlünk.

2019. máj. 23. (csütörtök) 08:15
Debrecen

Tokodi László OP szerzetes atyával beszélgetünk

Szent Domonkost ábrázoló képet helyeznek el a debreceni Szent László domonkos templomban, amit május 24-én, pénteken az este 6 órakor kezdődő szentmisében áldanak meg. A rendalapítót ábrázoló eredeti középkori kép az olasz Soriano Calabro község domonkos kolostorában található, amelyhez több száz csoda fűződik, különösen gyermekáldásért, gyermek egészséges születéséért imádkozó édesanyák fohászai találtak meghallgatásra a szent közbenjárására. Csoda övezi nemcsak az eredeti képet, hanem annak a különböző országokban elhelyezett másolatait is.

2019. máj. 9. (csütörtök) 10:00
Budapest

Piarista hivatások-Balla János

Balla János piarista szerzetest Erdő Péter bíboros, prímás 2019. április 27-én szentelte pappá  a budapesti Piarista Kápolnában. János 2018. augusztus 18-án, a magyar piaristák éves tartományi találkozójának utolsó napján tett örökfogadalmat, majd Várszegi Asztrik püspök október 6-án diakónussá szentelte. Az idén 27. életévét betöltő szerzetessel tavaly év végén beszélgetett életútja emlékezetes állomásairól Szathmáry Melinda.

2019. máj. 2. (csütörtök) 16:45
Budapest

Tánccal belépni Krisztus valóságába

Nagyon sokat tanulok a táncmeditáció során az istenkapcsolatomról, önmagamról, másokkal való kapcsolataimról, a szabadságról, a kontrollról. Mindezt Isten jelenlétében teszem, ezért merem ezt imádságnak nevezni – mondja Csókási Anna Sacré Coeur-nővér.

2019. ápr. 29. (hétfő) 09:15
Budapest

Interjú Varga Kapisztránnal a lelkigondozásról

Az embersége, az önismerete és az empátiája határozza meg, hogy az elsajátított ismeretek birtokában jó lelkigondozó lesz-e, aki erre a hivatásra vállalkozik – véli Varga Kapisztrán ferences szerzetes, aki a WebNővérnek nyilatkozott a lelkigondozásról, a falak lerombolásáról és arról, hogy a megnyíló ember tisztelete nélkülözhetetlen.

2019. ápr. 25. (csütörtök) 16:15
Budapest

„Kősziklára épít az Istennel élő, Istenre hagyatkozó vállalkozó”

Baritz Sarolta Laura 1983-ban közgazdasági diplomát szerzett és több magyar nagyvállalatnál is dolgozott (a rendszerváltáskor menedzserként pl. a Pepsi hazai leányvállalatánál). De új utat választott és 1994-ben Domonkos-nővér lett. Eredeti szakmáját viszont nem hagyta ott, írásaiban és az egyetemi katedrákon a közgazdaságtan megújításáról, az emberközpontúságról és a fenntartható fejlődésről beszél.

2019. ápr. 24. (szerda) 11:15
Budapest

Interjú Nagy Bálint jezsuita atyával

Nagy Bálint jezsuita szerzetes a rendtartomány hivatásgondozója, immáron három éve a Sodrás utcai rendház elöljárója. Különleges kisugárzása van, és ez a beszélgetésünkön is érződik: gyakran teljesen más szemszögből tudott rávilágítani egy-egy témára, mint például a gyónás, vagy a húsvéti wellness kiruccanás esetén. Mély és nagyon fontos gondolatokat osztott meg a 777 olvasóival a nagyböjt utolsó napjairól.

2019. ápr. 17. (szerda) 17:00
Miskolc

Isten országa jelenik meg közöttünk a dicsőítésben

A Szent Ferenc Kisnővérei saját otthonukat nyitották meg különböző felekezetű hívők előtt.

2019. ápr. 9. (kedd) 07:15
Peru

Egy iskolanővér afrikai és perui misszióban

Sokak számára nehezen érthető, mi viszi az embert misszióba, távol a hazájától, messzi földre, idegenek közé. A Gambiában és Peruban élt és újra oda készülő Nyúl M. Fidelis SSND beszámolója megmutatja: a lényeg, hogy mit viszünk, és mit hozunk haza ebből a szolgálatból.

2019. ápr. 5. (péntek) 12:30
Budapest

FÁJDALOMTÓL ÁTITATOTT FALAK

Az emberkereskedelemnek, más néven modern kori rabszolgaságnak napjainkban is több millió ember esik áldozatául. Az International Labor Organization (ILO) és a Walk Free Foundation 2017-es jelentései szerint az áldozatok száma 24,9 millióra tehető. A regisztrált esetek alapján Magyarország vezető pozíciót foglal el az európai ranglistán. A 2015-2016-os adatok szerint európai szinten Romániában regisztrálták a legtöbb áldozatot, 1511 főt, a második legtöbbet pedig Magyarországon, 1327 főt. Az országok népességarányához viszonyítva viszont a ranglista a következőképpen néz ki: Magyarország (135), Bulgária (79), Litvánia (77), Románia (76) és Szlovákia (57).

Ezt a problémát ismerték fel magyar szerzetesnők, amikor 2017-ben, több éves reflexiós folyamat után megalapították a SOLWODI Hungary Egyesületet. Feladatokról, elhívásról és a segítségnyújtás lehetőségeiről beszélgettünk két nővérrel, akiknek a személyazonosságát az áldozatok érdekében nem fedjük fel.https://777blog.hu/

2019. ápr. 5. (péntek) 12:15
Esztergom

Szelfi egy rászorulóval

„Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok...”

2019. már. 25. (hétfő) 15:30
Budapest

Levél egy fogadalmas szerzetes nővérnek

Kedves nővérem!

Fogadalomtételi misédre tekintve mindenki osztozik veled az örömben. Örülök, hogy mostantól teljesen Istenhez tartozol és az Úr küldetését folytatod. Jézus a szívében hordoz, csodálatos ember vagy. Boldogságod forrását találhatod meg a szerzetesi életben.

2019. már. 22. (péntek) 09:45
Budapest

Versegi Beáta-Mária nővér a kiégésről

Nehéz észrevenni, de könnyen bele lehet sodródni, és olyankor csak alapvető változtatások segítenek. De mégis mi történik, ha valaki kiég? Erről beszélgettünk a Nyolc Boldogság Közösség tagjával, a Lehetőségek kiégésen innen és túl című könyv szerzőjével, aki coachként és szupervizorként is dolgozik.

2019. már. 19. (kedd) 09:15
Gödöllő

Interjú Balogh P. Piusz premontrei apáttal

A Premontrei Rend Generális Káptalanja tavaly augusztusban apátsági rangra emelte a Gödöllői Premontrei Perjelséget. A Szent Ágostonról nevezett Gödöllői Premontrei Apátság első apátjával, az októberben benedikált Balogh Péter Piusszal beszélgettünk

2019. már. 8. (péntek) 10:00
Bakonybél

A halálon keresztül az életre vagyunk rendelve


Az életben gyakran elveszítünk számunkra fontos dolgokat, lehetőségeket, személyeket. Ezekkel együtt sokszor a biztonságérzetünket, egyensúlyunkat is. A holnaptól induló böjtben az ember felfedezi, hogy étel nélkül képtelen élni, léte ebben a világban törékeny. Baán Izsák, a bencés Szent Maurí­ciusz- monostor szerzetese alternatív böjti formákat is javasol: negyven napra kiszállni a közösségi médiából, lemondani a nassolásról, autó helyett tömegközlekedni.
 

2019. feb. 20. (szerda) 15:30
Budapest

"Jézusnak nagyon sok arca lehet, és ez gyönyörű!"

Tornya Erika Sacré Coeur-nővér január 27-én tette le örökfogadalmát Rómában. Arról kérdezte Thullner Zsuzsanna– Európa és a világ sokféle vidékén tapasztalatokat szerzett szerzetesként –, hogyan éli meg hivatását, mit jelent az Egyház egyetemessége.

 

2019. feb. 7. (csütörtök) 08:15
Budapest

Horváth Árpád SJ írása

Egyik legkorábbi emlékem, hogy a nagymamámmal a városunk ferences templomában üldögélünk. Csend van, csak én fészkelődök néha, aztán elkezdődik a hajnali mise...

2019. jan. 4. (péntek) 09:15
Budapest

Óév és újév fordulóján - Labancz Zsolt gondolatai

"Zárjuk a búcsúzó esztendőt, s ilyenkor átlapozzuk naptárunkat, forgatjuk, mi minden történt velünk, s mi mindent tettünk a végéhez érkező naptári évben. A magyar piarista világ tagjaként e visszatekintés hálaadásra hív engem – s úgy hiszem, mindnyájunkat, akik tagjai vagyunk e világnak vagy kapcsolódunk hozzá." - A cikkben Labancz Zsolt tartományfőnök évzáró gondolatait közöljük.

2018. dec. 30. (vasárnap) 08:00
Budakeszi

Sikeres menedzser volt, ma ő Laura nővér

Klasszikus, menő közgazdasági karrierbe kezdett, sikeres menedzser volt a 80-as évek végén és a 90-es évek elején. Aztán egy családi esemény részben átírta ezt a pályát és belépett a dominikánus rendbe. Eredeti szakmáját viszont nem hagyta ott, írásaiban és az egyetemi katedrákon a közgazdaságtan megújításáról, az emberközpontúságról és a fenntartható fejlődésről beszél, ami világnézettől függetlenül a jövő záloga lehet. A Corvinuson nem csak – az ott szokatlannak mondható – rendi öltözékével kelt figyelmet, egyre többen vannak, akik szerint elkerülhetetlen a közgazdaságtan megújítása. Nagyinterjú Baritz Sarolta Laurával.

2018. dec. 13. (csütörtök) 10:45
Pannonhalma

Egy megújuló egyház képes óvni Európa keresztény értékeit

Hortobágyi T. Cirill a karácsonyi ünnepkör kapcsán úgy fogalmazott: adventkor fontos az elcsendesedés és az, hogy figyeljünk a szívünk mélyén gyökerező belső, isteni hangokra. A bencés szerzetes beszélt a cölibátusról is, ami szerinte karizma és kincs, ugyanakkor jelezte, hogy a jövőben felerősödhet az egyház missziós jellege, amiben fontos szerepet kaphatnak a világi munkatársak is.

2018. dec. 13. (csütörtök) 09:15
Budapest

Piarista hivatások: Vass Bálint SP

"Remélem, hogy Isten mosolya tudok lenni a világban."

2018. dec. 10. (hétfő) 07:30
Budapest

Vízi Elemér SJ tartományfőnök a huszonöt éves Manrézáról

Huszonöt évvel ezelőtt, Szent Erzsébet napján áldotta meg Angelo Acerbi pápai nuncius a jezsuiták dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Házát. A lelkigyakorlatos és konferenciaközpont történetéről, jelenéről és a jövőre vonatkozó tervekről Vízi Elemér SJ tartományfőnököt kérdezte Bókay László.

2018. nov. 30. (péntek) 08:00
Argentína

Interkontinentális interjú

Hallottál már a verbitákról? Nos, a rendet 1875-ben a német származású Szent Arnold Janssenalapította Hollandiában, kimondottan missziós célokra.

Varga János atya magyar származású verbita szerzetes jelenleg Argentínában teljesít missziós szolgálatot. A Shoeshine megkeresésére örömmel reagált, és egy izgalmas telefonbeszélgetés során válaszolt kérdéseikre, miközben épp csempét cipelt át a hóna alatt a brazil határon.

Interkontinentális interjú következik.

2018. nov. 25. (vasárnap) 15:30
Budapest

Beszélgetés Kiss Didák testvérrel

A Ferences Sajtóközpont stúdiójában Szerdahelyi Csongor beszélgetőtársa Kiss Didák testvér volt, aki laikus testvérként tagja a ferences családnak. Életéről, hivatásáról, munkájáról beszélgettünk.

2018. nov. 23. (péntek) 12:45
Budapest

Piarista hivatások - Sóczó Ferenc SP

Sóczó Ferenc szerzetestanár idén tavasszal ünnepelte 80. születésnapját a budapesti piarista rendház tagjaként. A kortalan, precizitásáról és szigoráról híres, emellett szellemes bölcsészdoktorként is ismert tanár urat kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesítette Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr augusztus 20. alkalmából a Pesti Vígadóban, Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából. Szathmáry Melinda interjúja.

2018. nov. 22. (csütörtök) 09:15
Budapest

Puskás Antal pálos szerzetes az élet védelméről

Puskás Antal pálos szerzetes, pap, aki különösen érzékeny a tisztaság, a megfogant, de veszélyben lévő gyermekek védelme és az abortuszon átesettek lelki gyógyítása iránt. Alapvetően szemlélődő szerzetes, mégis az életvédelem egyik hazai „arca”.

2018. nov. 19. (hétfő) 15:45
Budapest

Beszélgetés Elek László jezsuitával

Elek Lászlót nemrég szentelték pappá, és augusztusban ünnepelte elköteleződését. Életútjáról kérdezte Trauttwein Éva.

2018. nov. 7. (szerda) 09:00
Budapest

Interjú Molnár Lehel piarista szerzetessel

Az 1984-es születésű Molnár Lehel 2005-ben lépett a piarista rendbe. Felsőfokú tanulmányait a  Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fősikola teológus és hittanár szakán (2005-2010), az ELTE BTK történelem szakán (2009-2012) és a Sapientia és ELTE PPK hittanár-nevelő- történelemtanár szakán (2012-2014) végezte. 2011-2014 között Budapesten gimnáziumi tanárként, 2014-2016-ig Vácott gimnáziumi és kollégiumi tanárként tevékenykedett.  A 2016/17 -es tanévtől  a hivatásgondozás tartományi felelőse, gimnáziumi tanár a budapesti gimnáziumban. Molnár Lehelt 2018. október 6-án szentelte pappá Várszegi Asztrik OSB püspök a Kalazanci Szent József Piarista Kápolnában. Ebből az alkalomból is beszélgetett vele Lonkay Márta, a Keresztény Élet újságírónője.

2018. nov. 6. (kedd) 09:30
Budapest

Beszélgetés Bano Maria Blandina missziós nővérrel

A Szentlélek Szolgálói Missziós Nővérek idén ünneplik annak tizedik évfordulóját, hogy hat évtized után, 2008-ban újra letelepedtek Magyarországon. Bano Maria Blandina nővérrel, a budatétényi közösség házfőnöknőjével beszélgetünk.

2018. okt. 31. (szerda) 13:30
Budapest

Fuss Krisztussal a határokig! - riport Teréz testvérrel

Kurczina Teréz - a Jézus Szíve Társaságának tagja - éjszakánként és hajnalonként is fut. Hogy hová és miért, a beszélgetésből kiderül.

2018. okt. 17. (szerda) 09:00
Budapest

Rendfőnöknők találkozója

2018. október 17-én tartotta a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) őszi plenáris ülését Budapesten, a Párbeszéd Házában.

2018. okt. 16. (kedd) 09:00
Budapest

Férfi szerzetes-elöljárók találkozója

2018. október 16-án tartotta a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSzK) soron következő plenáris ülését a Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban Budapesten.

2018. okt. 15. (hétfő) 10:00
Róma

Interjú Hortobágyi Cirill főapáttal

Stúdióbeszélgetés a pannonhalmi főapáttal hivatásáról., a bencés rendről. Római látogatásakor kereste fel a Vatikáni Rádiót Hortobágyi Cirill bencés és vallott új megbizatásáról.

2018. okt. 11. (csütörtök) 08:00
Budapest

Interjú Horváth Ferenc jezsuita atyával

A ReligiOn interjúsorozat részeiben különböző felekezetek képviselőivel készülnek interjúk. Első beszélgetésük alanya Horváth Ferenc SJ. 

2018. szep. 20. (csütörtök) 19:15
Róma

Interjú Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapáttal


Szeptember 10- és 14-e között a Püspöki Kongregáció szervezésében bevezető képzést tartottak Rómában az utóbbi két évben felszentelt püspököknek és kinevezett ordináriusoknak. A 144 résztvevő közt a kurzus végén Hortobágyi Cirill OSB, pannonhalmi főapát felkereste a szerkesztőségünket és egy interjúban beszámolt személyes élményeiről.
 

2018. aug. 6. (hétfő) 09:00
Budapest

Kell-e nekünk szerzetesség?

"A mai életben nehéz fennmaradnia egy szerzetes közösségnek, számtalan kihívással kell szembenéznie, és a döntés is nehéz, amikor egész életre szóló elhatározást hoznak azok a személyek, akik örök fogadalommal Istennek akarják szentelni az életüket. Megéri ebben a fáradsággal teli sajátos életformában találkozni a Szentháromságos Istennel, Krisztus követőjének lenni a segítségre szoruló embertársak között? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, és nemes egyszerűséggel azt mondhatom, hogy meg is kaptam. Kérésemre Beöthy Zsuzsanna Cecília SM nővér mutatta be a Szociális Missziótársulatot." Vesztróczi Luca riportja.

2018. aug. 6. (hétfő) 08:45
Budapest

Beszélgetés Harmath Károly ferences szerzetessel

Negyven évvel ezelőtt indult útjára az Agapé Kiadó. A katolikus szellemiségű könyvek és kiadványok megjelentetésével, terjesztésével foglalkozó vállalkozás lelke és motorja a kezdetektől Harmath Károly ferences szerzetes volt. 

2018. aug. 1. (szerda) 08:30
Budapest

Miért ne legyek jezsuita?

Hivatásról, keresésről, járható utakról beszélgetett Szigeti László Nagy Bálinttal, mely interjú A Szív július-augusztusi számában jelent meg.

Ki való jezsuitának, és ki nem? Sokan vannak vagy egyre kevesebben? S ha valakinek nagy kedve van csatlakozni Jézus Társaságához, mi legyen az első lépése? És mi van, ha elbizonytalanodik? Egy biztos: nem fogják belebeszélni a szerzetességet. A magyar rendtartomány hivatásgondozással megbízott tagját kérdeztük tapasztalatairól.

2018. júl. 30. (hétfő) 09:15
Budapest

Beszélgetés Nazik Matty iraki domonkos nővérrel

„Amikor visszatértünk Erbílből, romokban találtuk a karakosi házunkat és a templomunkat. Különösen fájdalmas volt látni az oltárt. Darabokra törték. Egyesével összeszedtük a részeit, megtisztítottuk és összeraktuk. Ma újra áll az oltár, bár már nem olyan, mint régen. De benne van a történetünk. A közösségünk is sebzett, kétségekkel teli. Megtörettünk, de hiszünk abban, hogy megváltó jelentése van mindennek.” Nazik Matty OP iraki domonkos nővérrel beszélgetett Trauttwein Éva régmúltról, múltról, jelenről, és a jövőről is.

2018. júl. 14. (szombat) 22:00
Budapest

„Mi is a hajnal emberei vagyunk”

Nemeshegyi Péter és a nemzedékek közötti kapcsolatok – régen és ma.

2018. júl. 10. (kedd) 19:15
Budapest

Villanófényben Héray András

Életéről, hivatásáról tesz tanúságot Héray András, a „Krisztus Ügye” Lelki Család (Familia Spiritualis Opus, FSO) tagja, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia búcsúzó irodaigazgatója.

2018. jún. 28. (csütörtök) 11:30
Nemi

Burbela Gergely tartományfőnök a verbiták általános káptalanjáról

Június 17. és július 14. között zajlik az Isteni Ige Társasága, azaz a verbita rend 18. általános káptalanja Róma mellett, Nemiben. Ferenc pápa június 22-én fogadta a káptalan résztvevőit. Burbela Gergely SVD tartományfőnököt kérdeztük a rendi tanácskozásról és a találkozásról a pápával.

 

2018. jún. 25. (hétfő) 07:45
Esztergom

Interjú Rockenbauer Barnabás testvérrel

Focipálya, stúdiumterem, kert. Három terület, három különböző tevékenységi kör. Sport, tanulás és a természet szeretete – talán ezek a szavak visznek legközelebb Barnabás testvér lelkületéhez. Mindhárom közeg számára a nevelés területe, kifejezetten és bennfoglaltan. Küzdés, állandó többet akarás és Isten jóságának hirdetése – ezekről a témákról beszélgettem vele…

2018. jún. 7. (csütörtök) 08:45
Pannonhalma

Ez nem egyszemélyes feladat - interjú Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapáttal

Két hónappal ezelőtt iktatták be az új pannonhalmi főapátot. Hortobágyi Cirill a minap a Kisalföld szerkesztőségében járt, hogy interjút adjon. Mint mondta, bár Pannonhalma országos, sőt nemzetközi érdeklődésre is számot tartó hely, fontos számukra, hogyan értékelik őket a környéken élők, fontos számukra beágyazottságuk a régióban.

2018. jún. 7. (csütörtök) 08:15
Budapest

Interjú Németh Emma szociális testvérrel

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Pro Ecclesia Hungariae díjat adományozott Németh Emma szociális testvérnek. A kitüntetést Veres András püspök, az MKPK elnöke adta át június 5-én Budapesten, a püspöki konferencia székházában. A kitüntetettet életéről, hivatásáról kérdezte a Magyar Kurír.

2018. jún. 5. (kedd) 09:30
Budapest

Ferencesség a XXI. században - kisfilm

Szilágyi Péter Álmos a szentendrei Ferences Gimnázium 11. osztályos tanulója a Ferences Ösztöndíjprogram (FÖP) keretein belül a XXI. századi ferencességről készített kisfilmet.

2018. jún. 5. (kedd) 09:15
Budapest

Versegi Beátával a gyermek-szentségimádásról

Versegi Beáta nővér, az Eucharisztikus Élet mozgalom vezetője a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítő munkáiban is tevékeny részt vállal, néhány éve pedig gyermekeknek vezet szentségimádást az Örökimádás-templomban. Ki ne szeretné Jézus Krisztus társaságában, az ő jelenlétéből erőt és bátorságot merítve megélni a mindennapokat? A Nyolc Boldogság közösség szerzetesnővérével a gyermek-szentségimádásról beszélgettünk.

2018. máj. 28. (hétfő) 09:00
Budapest

Interjú Labancz Zsolt UCESM elnökkel

Márciusban Labancz Zsoltot, a Piarista Rend Magyar Tartománya tartományfőnökét választották a Szerzetesi Nagyobb Elöljárók Európai Konferenciáinak Uniója (UCESM) elnökévé. A szervezet lényegéről, céljairól és az európai szerzetesség helyzetéről kérdezte Baranyai Béla a tartományfőnököt.

2018. máj. 21. (hétfő) 07:00
Budapest

Piarista hivatások: Urbán József SP

Urbán Józsefet a 2015-ben Esztergomban megrendezett 47. egyetemes káptalan a rend ázsiai cirkumskripcióért felelős generálisi asszisztensévé választotta. A korábban Szegeden és Pesten tevékenykedő szerzetes közel három éve járja az európai ember által gyakran csak a filmekből vagy az internetről ismert egzotikus területeket, ahol nemrégiben telepedett meg a rend, de máris számos taggal rendelkezik, iskolákat tart fenn és plébániákon szolgál egy számunkra távoli kultúrában. A közelmúltban életútjának új állomásáról Szathmáry Melinda beszélgetett vele.

2018. máj. 8. (kedd) 12:45
Pannonhalma

Közösségben hordozzuk egymást – Beszélgetés Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapáttal

Hortobágyi T. Cirillt, a pannonhalmi bencés közösség új főapátját Szent Benedek ünnepén, március 21-én iktatták be tisztségébe. Szent Asztrik apát 86. utódát eszményeiről és terveiről kérdezte a Magyar Kurír. A főapátot szerzetestársa, Fehérváry Jákó, a budapesti Szent Szabina-kápolna igazgatója is elkísérte.

2018. máj. 6. (vasárnap) 10:00
Pannonhalma

Dejcsics Konrád OSB Pannonhalma kulturális missziójáról

A Pannonhalmi Főapátság idei spirituális és művészeti programjainak kulcsszava a kibékülés. Dejcsics Konrád bencés kulturális igazgatóval a 2018-as esztendő jövőbe mutató „szellemiségéről” beszélgetett a Magyar Kurír Szerkesztősége.

2018. ápr. 18. (szerda) 15:15
Nyíregyháza

Interjú Szocska A. Ábel kinevezett püspökkel

A közeljövőben fogják püspökké szentelni Szocska A. Ábel apostoli kormányzót. Ferenc pápa 2018. április 7-én nevezte ki a bazilita szerzetest a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspökévé. Az előtte álló feladatokról, eseményekről, a változás élményéről beszélgetett Polyákné Tóth Nóra a kormányzó atyával.

2018. már. 20. (kedd) 21:00
Érd

Új elnök az FSzK élén

A Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának  (FSzK) rendes tagjai 2018. március 20-án új elnököt, és ugyanekkor elnökségi tagokat is választottak Érden, az FSzK kétnapos ülésének első délutánján. 

2018. már. 19. (hétfő) 18:30
Budapest, Sapientia

Új elnök az MRK élén

A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) rendes tagjai 2018. március 19-én új elnököt, és ugyanekkor elnökségi tagokat is választottak Budapesten, az MRK tavaszi ülésén.

2018. már. 13. (kedd) 10:15
Tihany

„Ami után az erősek vágyódnak, s amitől a gyengék sem riadnak vissza”

Mihályi Jeromost, az újonnan megválasztott tihanyi perjelt hivatásáról, a bencés lelkiségről, a bencések küldetéséről és Tihany jövőjéről kérdeztük.

2018. már. 2. (péntek) 11:45
Tihany

Interjú Mihályi Norbert Jeromos atyával, a Tihanyi Bencés Apátság új perjelével

A Vatikáni Rádió Szerkesztősége interjút készített Mihályi Norbert Jeromos atyával, a Tihanyi Bencés Apátság új perjelével. Az interjú teljes szövege itt olvasható.

2018. feb. 17. (szombat) 14:00
Budapest

ÖRÖK SZOLGÁLAT ISTEN KEGYELMÉBŐL

Mindig megkaptam a kegyelmet, az égi támogatást ahhoz, hogy helyt tudjak állni a legnagyobb megpróbáltatások idején is – jelentette ki Hargitai Anna Magna nővér, SDR. Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek tagját az 1950-es években az ÁVO üldözte, volt vizsgálati fogságban és internálótáborban, sőt a hatalom parancsára nehéz fizikai munkát is végzett. Sokszor nélkülözött és éhezett, de hitét nem adta fel sem a Rákosi-, sem a Kádár-korszakban. A nehéz élete ellenére nem bánt meg semmit, mindent végigcsinálna újra.

2018. feb. 12. (hétfő) 11:45
Máriapócs

Interjú Erdei József bazilita szerzetessel

Istenről, hitről, életről és halálról, tengeren túli emlékekről, múltról és jelenről beszélgetett Polyákné Tóth Nóra a kilencvenedik életévét betöltő Erdei József bazilita szerzetessel Máriapócson.

2018. feb. 9. (péntek) 16:15
Budapest

Összefogás a rendek között

Mennyi a szerzetes? Hány férfi illetve női rend működik napjainkban hazánkban? Milyen tervei vannak a megszentelt élet közösségeinek szolgálatuk összehangolására? Ezekről a kérdésekről beszélt Kiss Didák ferences, a Szerzeteselöljárók Irodájának vezetője a Katolikus Rádióban február 8-án. A Reggeli riport c. műsor itt meghallgatható:

http://www.ferencesek.hu/43261-2/

 

 A riport szövege írásban:

2018. jan. 29. (hétfő) 08:30
Budapest

Szerzetesek képzése

"Ha célkitűzésként fogalmazzuk meg, hogy a magyar szerzetes olyan valaki, aki képződik, akkor ezzel nagyon tudjuk egymást segíteni. Ha én képződöm, ezzel hatok a másik közösségben lévőre, hogy ő is fontosnak tartsa ezt. Erre van lehetőségünk most, nagyszerű dolog, én ezért örülök ennek a mai napnak. Kezdetén vagyunk a folyamatnak, valamit útjára indítunk és mondhatnám, hogy hát ez még csak a kezdet... Tetszik az a görög mondás: „A kezdet az egésznek a fele.” (Arisztotelész) Vagyis, ha már megtettünk egy lépést a kezdetnél, akkor azzal hatalmasat léptünk." (Labancz Zsolt)

2018. jan. 28. (vasárnap) 10:15
Budapest

„Minden jól végződik majd” – Nemeshegyi Péter kilencvenöt éves

Nemeshegyi atyánál fiatalabb kilencvenöt évest nehéz lenne találni. Derűs, minden érdekli, és életének régmúlt eseményeiről éppúgy szívesen beszélget, mint a hitet vagy a világ sorsát érintő mai kérdésekről. Az isteni jóság, az irgalom csupa szív hirdetője.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41