Összes hírünk

Image

175 éve alapították a Szent Erzsébet Nővérek Kongregációját. A világ különböző részein dolgozó kb. 500 Szent Erzsébet Nővér tartott jubileumi ünnepséget szeptember 27-től 30-ig a lengyelországi Nysában, ahol a sárospataki Szent Erzsébet Nővérek közössége is részt vett.

Image

A Ferences Szegénygondozó Nővérek rend megalapításának 90. évfordulóját ünnepelte október 6-án az Egri Érseki Palota Látogatóközpontban. 

Image

A betegápolással foglalkozó Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció budapesti kórháza jubileumán nemcsak a múltba tekint, hanem a jövőbe is: a napokban megkezdődik új szárnyának építése. A nővérek október 4-én Beer Miklós püspökkel adtak hálát az intézmény létrejöttének 80. évfordulója alkalmából.

Image

A maristák (Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend) szeretettel vár mindenkit  konferenciájára!

Image

25 évvel ezelőtti magyarországi visszatelepülésüket ünnepelték a Jézus Szíve Nővérek a Budapest-Pestszentlőrinc Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánián. A hálaadó jubileum szentmiséjét Erdő Péter bíboros mutatta be szeptember 30-án. Udvardy György püspök a misszióra való meghívottságunkról beszélt.

Image

Szeptember 26-án, kedden délelőtt 11 órakor a Szentszék sajtótermében mutatták be az újságíróknak a Joseph Ratzinger-XVI. Benedek Vatikáni alapítvány soron következő kezdeményezéseit. Első helyen a „Tágabb értelem” – pályázatról esett szó, amelyet a madridi Francisco de Vitoria Egyetemmel karöltve szervezett az alapítvány, s amelynek díjkiosztóját a vatikáni Tudományos Akadémia székházában tartják szeptember 27-én. A pályázat magyar díjazottja Baritz Sarolta Laura domonkos nővér, a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) képzés és misszió képviselője.

Image

2017. szeptember 20-án Prágából Magyarországra látogatott Remigie Anna Češíková SCB nővér, Vojtěcha Hasmandová SCB anya római posztulátora, aki vetítéssel egybekötött előadás keretében mutatta be Vojtěcha anya életét és boldoggá avatási eljárásának részleteit. 

Image

„Égi és földi világ határán” címmel nyílt kiállítás szeptember 16-án a Misszióstársaság Lazaristák szervezésében a Ménesi úti kápolnában. A kiállításon daganatos betegséget átélt amatőr ikonfestők képeit mutatták be. 

Image

Negyvenöt Boldogasszony iskolanővér (School Sisters of Notre Dame - SSND) gyűlik össze a világ minden tájáról szeptember 26. és október 24. között az egyesült államokbeli Marriottsville-ben a Boldogasszony Iskolanővérek 24. Általános Káptalanjára. A magyarországi rendtartományt Lobmayer M. Judit tartományfőnöknő, valamint Gazdag M. Gemma és Ulrik M. Monika nővérek képviselik, Németh M. Luca nővér pedig tolmácsként segíti munkájukat.

Image

A Szentatya szeptember 23-án szombaton délben a Kelemen teremben fogadta a ciszterciek szigorú szabályzatát követő trappista rend nagykáptalanjának 230 tagját. „Lélekben belépek csendes kolostoraitok világába, ahonnét állandó imádság száll fel az Istenhez az egyházért és a világért” – kezdte beszédét a pápa, „hálát adva a monasztikus közösségek pótolhatatlan szolgálatáért, mellyel az odafönt valókat keresik”.

Image

A Piarista Rend Magyar Tartománya képzőművészeti pályázatot hirdet csodás történetek Kalazanci Szent József életéből címmel.

Image

Az Egri Norma megvalósítására - a szegények szolgálatára - egy közösség született Egerben! 

Image

2017. OKTÓBER 6-7-8 KÖZÖTT IMMÁR HETEDIK ALKALOMMAL KERÜL MEGRENDEZÉSRE A PÁLOS REND AKTÍV KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL A PÁLOS 70 ZARÁNDOKLAT.

Image

Szeptember 8-án, Szűz Mária születésének ünnepén – a hagyományoknak megfelelően – Veni Sancte misével és az elmúlt nyárra történő visszatekintéssel kezdődött az új munkaév a Szociális Testvérek Társaságában. A Veni Sancte szentmisét Fehérváry Jákó OSB mutatta be.

Image

2017. szeptember 2-án a magyarországi Congregatio Jesu Közép-Európai Tartományba való integrációjának alkalmából, Zugligetben tartott ünnepi igeliturgián CJ nővérek és a CJ világi munkatársai közösen imádkoztak az új hivatásokért, a CJ magyarországi küldetéséért és hogy a vezetésben részvevő nővéreknek adjon meg a Jóisten minden kegyelmet, hogy az új szolgálatot okosan, nagylelkűen és vidáman végezzék.

Image

A magyar domonkosok augusztus 28. és szeptember 1. között nagykáptalant tartottak, amely során a magyar vikáriátus számára következő 4 évre szóló döntéseket hoztak. Többek között megválasztották Andrzej Kostecki atyát tartományi vikáriusnak Barna Máté atya kilencéves elöljárói szolgálata után.

Andrzej atya a lengyel tartomány tagja, 1998-ban jött Magyarországra. A lengyel tartományfőnök beleegyezése után a káptalani döntést a német tartományfőnök Peter Kreutzwald atya is megerősítette és Andrzej atya a hitvallás letétele után átvette hivatalát. 

Image

Ötven éve tett örökfogadalmat Temesvári Károly Benedek atya, pálos szerzetes, Kóspallag plébánosa. Istennek szentelt életéért 2017. augusztus 28-án, Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya Bazilikában jubileumi szentmise keretében, adott hálát, Dr. Beer Miklós váci megyés püspökkel - aki pálos konfrater (szerzetesrend tiszteletbeli tagja) - és szerzetes testvéreivel közösen.

Image

A Szent Szív Társaság (Sacré Coeur) nemzetközi szerzetesrend jubileumi évet kezdett 2017 nyarán. Gazdag programokkal ünnepeljük egy teljes éven át, hogy Szent Rose Philippine Duchesne nővérük négy társával 1818-ban az Amerikai Egyesült Államokba érkezett, hogy Jézus Szent Szívének szeretetét terjessze a lánynevelésen keresztül az Újvilágban. Ugyanez év szeptember 14-én megalapították az első ingyenes iskolát a Missouri folyó nyugati partján, amely a mai napig működik, egy St. Charles nevű kisvárosban.

Image

Újra indul az Iránytű Hivatástisztázó Műhely a Sapientia Főiskolán, Budapesten.

Image

A Ferences Alapítvány és a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány augusztus 24-én és 25-én szervezte meg a III. Ferences Pedagógiai Napokat Esztergomban. A rend által fenntartott összes hazai közoktatási intézményből érkeztek pedagógusok a kétnapos programra.

Image

A közelmúltban Dobszay Benedek ferences tartományfőnök Orosz Lóránt ferences szerzetest nevezte ki a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely igazgatójává és házfőnökévé. Vele beszélgetett a Magyar Kurír.

Image

A nyári szünidő közepén minden évben közösségi találkozót és lelkigyakorlatanak a Boldogasszony Iskolanővérek melyhez kapcsolódva köszöntötték fogadalomtételi jubileumukat ünneplő nővéreiket.
Ezt a csaknem 10 napos programot idén is Püspökszentlászló rejtekében szervezték.

Image

Augusztus 25-én kezdődik az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál. Az augusztus 27-ig tartó programsorozatra Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója küldött meghívót.

Image

Jubileumi megemlékezésre hívta öregdiák püspökeit, papjait, konfrátereit és a testvériség tagjait a Piarista Rend Magyar Tartománya. A budapesti piarista kápolnában augusztus 18-án bemutatott szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mondta a szentbeszédet.

Image

Háromnapos lelkigyakorlattal készültek a hívek a miskolci minorita Nagyboldogasszony-templom búcsúünnepére. A triduumot Győrfi Béla Szabolcs pálos szerzetes, a budapesti Sziklakápolna és kolostor gvárdiánja vezette. 

Image

Ezen a nyáron, miután befejezték a felkészítő képzéseket két fiatalnak lehetősége volt rövid külföldi missziós önkéntes szolgálatra, a harmadik pedig egy zarándoklaton vehetett részt korábbi önkéntesekkel. Ezzel a missziós önkéntes mozgalom elindult a Magyar Szalézi Tartományban. Felelőse Derosi Raja atya.

Image

A Don Bosco Szaléziak magyarországi letelepedésének helye 2017-ben ismét bekapcsolódik az Ars Sacra Fesztivál eseménysorozatába. Előadással, tárlatvezetéssel, fotókiállítással és gyertyafényes koncerttel várnak mindenkit szeptember 17-én Péliföldszentkereszten.

Image

Vianney Szent János ünnepére, augusztus 4-ére készülve egyhetes zarándoklatot szervezett a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért Közösség. A Pócspetriből, Nyíregyházáról és Budapestről érkezett zarándokok úti célja a közösség védőszentjének működési helye, Ars-sur-Formans volt.

Image

Július 18-ától 23-áig a Nyolc Boldogság közösség tábora zajlik a Nagykanizsa melletti Homokkomáromban. A zsákfalu, a rendház és a templom környezete, a természet háborítatlan nyugalma ideális helyszíne az elmélyülésnek. De játékra is bőven akad alkalom.

Image

Elkészült és már működik a Don Bosco Kiadó hiánypótló webáruháza, ahonnan kényelmesen, az otthonukból is feladhatják rendeléseiket a vásárlók.

Image

Sokan talán csodálkozhatnak azon, hogy Makatiban, a Don Bosco Műszaki Intézetben miért indítottak szerzetesi hivatás népszerűsítő programot már a tanév elején, mindössze három héttel a tanítás megkezdése után. Lehet, hogy ez nem tűnik logikusnak, de ha megismerjük indokaikat, megértjük, miért döntöttek így.

Image

Szent Benedeket, Európa védőszentjét, oblátus beöltözéssel, oblációval és főapáti liturgiával ünnepelték nyári ünnepén, július 11-én Pannonhalmán. Az ünnepet az oblátusközösség hagyományos lelkigyakorlata előzte meg.

Image

Július 12-én a Jézus Szíve Társasága nagykáptalanja megválasztotta új általános elöljáróját és tanácsát.

Suller Melinda SJC lett az általános elöljáró.

Tanácsosai: Gergely Katalin SJC, Vancsó Ilona SJC és Tyukodi Beáta SJC testvérek.

Hálásan köszönjük mindazoknak, akik a káptalan alatt imádságban hordozták közösségünket!
 

Image

Depaula Flavio Silvio, a Don Bosco Szalézi Társasága képviselője 2017. július 6-án kelt leveléből értesülünk a kinevezésekről és áthelyezésekről a Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartományban.

A rendfőnök és az Egyetemes Tanács, miután a Tartományi Tanács hozzájárult, jóváhagyta a következő javaslatokat:

 

Image

A három napos lelki előkészület (triduum)  után, amit P. Vízi Elemér  SJ tartott, ünnepi szentmisével június 29-én kezdi tényleges munkáját a Jézus Szíve Társasága (SJC) nagykáptalanja, aminek a moderátora P. Lukács János SJ.

Image

A lazaristák 400. jubileumi évében ünnepli pappá szentelése 70. évfordulóját Termeczky Jenő CM. A hálaadó rubinmisét június 23-án, Jézus Szent Szíve ünnepén mutatták be Budapesten, a lazarista központi ház Szent Gellért-kápolnájában – tájékoztatott Bényei Botond CM.