Premontrei szempontból miért örömhír ez nekünk?
– Újból szerzetes pápánk van, a jezsuita – Ferenc pápa után, most egy ágostonrendi szerzetes!
– Ágostonrendi szerzetesként ugyanazt az életszabályt követi, mint mi, premontreiek. Ahogy mi Szent Ágoston reguláját követjük, Leó pápa 48 éve tartó szerzeteséletének ugyanaz volt a vezérfonala, mint amelyet mi is minden reggel az apátsági templomban felolvasunk.
– Mivel az ágostoni regulát követők egy nagy szerzetesi családot alkotnak, így bátran mondhatjuk, az ágostonrendi szerzetesek a nagy szerzetesi családfán a premontreiek unokatestvérei.
– Püspöki jelmondata (In illo uno unum = Benne vagyunk egyek) szintén Szent Ágoston regulájának kezdősoraira utal: Először is azért gyűltetek össze a monostorban, hogy egy szív, egy lélek legyetek Istent keresve!
– Püspöki címerében két jelkép szerepel: az isteni szeretettől égő szív, amely Szent Ágoston ábrázolására utal; és egy fehér liliom, amely a premontreiek címerében is megtalálható.
– Amerikában, Chicago-ban nőtt fel, teológiai egyetemi tanulmányait is ott végezte, és később mint az amerikai ágostonrendi tartomány elöljárója is ott élt. Az érdekesség, hogy Chicagóban lakhelye nem messze esik az ottani premontrei tanulmányi rendháztól, így fizikailag is szinte szomszédja volt ottani premontrei rendtársainknak.
– Kétszer választották meg szerzetesrendje legfőbb elöljárójává, így szerzeteséletben nagyrészt fekete kapucnis habitust, és bőrövet viselt. Most, hogy pápa lett, fehér ruhát öltött, mint minden pápa, és mint minden premontrei szerzetes. Elődje, XI. Piusz pápa mondta a premontreiekről: „Ti az én saját kanonokjaim vagytok – nem csak egy egyházmegye, hanem az egész világ számára!” Ez ma különösen is igazzá vált, hiszen a ruhánk színe is hasonlít, és ugyanazt az életszabályt is követjük.
– Bár az új pápa az Amerikai Egyesült Államokból származik, vezetéknevének (Prevost) eredete francia: jelentése prépost, amely rendünkben az elöljárók egyik hagyományos elnevezése.
Milyen néhány érdekességet mondhatunk még új pápánkról?
– 69 éves, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én született.
– Rendbe lépése előtt matematikai diplomát szerzett.
– 22 évesen lett szerzetes, 26 éves korában tett örökfogadalmat, 27 évesen szentelték pappá.
– 30 évesen jelentkezett a rend perui missziójába – itt tanult meg anyanyelvi szinten spanyolul.
– Egyházjogász, Rómában doktorált, majd hosszú éveken keresztül tanította is.
– Teológiai doktori disszertációját a perjel szerepéről írta Szent Ágoston regulájában.
– Nem kell messzire költöznie, hiszen a Szent Péter térről nyílik az ágostonrendiek rendháza, ahol több mint 10 évet töltött életéből – így nem lesz messze rendtársaitól, nagyjából két perc sétányira.
– Új, pápai viseletét is rendtársai készítették elő, hiszen a Szent Péter bazilika sekrestyései már hosszú ideje ágostonrendi szerzetesek.
– 2023 óta él újra Rómában, ahol eddig a Püspöki Dikasztériumnak (a püspökök kinevezéséért és együttműködéséért felelős „minisztériumnak”) volt a vezetője.
– A tavaly tőle a legtöbbet idézett mondás ez volt vatikáni körökben, amely szinte védjegyévé vált a püspöki dikasztériumban: „A püspök nem lehet kiskirály, aki csak a saját királyságában ücsörög”.
Első beszédében békéért, missziós és szinodális, zarándok-egyházért imádkozott. Nekünk premontreieknek öröm volt hallani, hogy már első beszédében is Szent Ágostont idézte: „Veletek vagyok keresztény, és értetek püspök”. Mint hitben társai, imádkozzunk érte, hogy valóban a Szentlélek vezetésével, Szent Ágoston atyánk támogatásával és szellemével végezze péteri szolgálatát értünk, és az egész világért!
Tartsd meg Isten Szentatyánkat, XIV. Leó pápát!
Forrás és fotó: csornaiapatsag.hu