Úton, közösen az üdvösség felé

Árkos
Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei árkosi közösségének egyik szolgálata az evangelizáció által a lelkiélet kísérése, segítése.

 

Regina nővér az elmúlt öt esztendőben számos imaláncot hívott létre az általa is alapított sepsiszentgyörgyi medjugorjei imacsoporttal együtt. Az imaláncok egyik jellegzetessége az, hogy a napi szentmise, imádság, és elmélyülés mellett, mindennapra jut egy video-tanúságtétel az adott témában, melyeket több internetes felületen lehet követni.  Családosok, egyedülállók, papok, szerzetesek helyet kaptak egymás mellett Jézusról tanúságot téve, Gyulafehérvártól Hargitafürdőig, Homokkomáromtól Szatmárnémetiig, Gyergyószárhegytől Kozármislenyig. 

A korábbi és legújabb imaláncok megtekinthetők itt:

https://www.ferencesnoverek.hu/l/miert-szeretlek-o-maria/

https://www.facebook.com/ferencesnoverek/?locale=hu_HU

 

Egy másik, hagyománnyá váló lelki és közösségi program, a sepsiszentgyörgyi Szent József templomban Mária tiszteletére szervezett első csütörtöki szentmise és szentségimádás. Nagyon sokan vesznek részt benne helybéli plébániákról és környékbeli településekről is.

A legújabb kezdeményezés egy gyógyító lelkigyakorlat volt augusztus 28. és október 2. között. Sepsiszentgyörgyön, a Szent József plébánián. Első alkalommal került sor erre a lelkigyakorlatra, amelyet a medjugorjei imacsoport és Ilyés Zsolt plébános atya szervezett a lelki sebeikből gyógyulni vágyóknak. A meghirdetett lelkigyakorlat mottója: „Az Ő sebei által nyertetek gyógyulást” Iz. 53,5  Istennek legyen hála, számos érdeklődő jelentkezett. A lelkigyakorlat anyaga Katona István atya Gyógyító lelkigyakorlat című könyve alapján alakult és egy öthetes intenzív lélekmunka jött létre. Istennek legyen hála számos gyógyulás történt. Ez a lelkigyakorlat folytatódik jövőben, a nagyböjt időszakában Isten dicsőségére és a lelkek javára.

Bővebben: https://www.ferencesnoverek.hu/l/gyogyulas-jezussal/ 

 

Forrás és fotó: Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei 

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41