Megyes Erzsébet 1938. augusztus 17-én született Kecskeméten, hívő családban, nyolc testvér közül harmadikként. Szülei, nagyszülei gazdálkodók voltak. Szerzetes nagynénjének, valamint a Jézus Szíve Társasága hitoktató testvéreinek köszönhetően Erzsébetben már kislányként kezdett éledezni a szerzetesi életforma iránti vonzódás. „Munkájukból keveset láttam, mégis szerettem volna közéjük tartozni. De nagyon félős kislány voltam, és nehezen, nagyon sokára tudtam elmondani szándékomat. Akadályozott és félelmet keltett bennem, hogy az akkori politikai helyzetben nincs lehetőség felvételre.”
Újoncévét 1956 szeptemberében kezdte Budapesten: a Mária utcában három testvérrel lakott együtt – köztük „Zseni nénivel”, azaz Wenisch Eugenia újoncmesterrel. Így vallott erről az időszakról: „Nagyon hatott rám a testvérek élő hite, a hűségük, Isten- és emberszeretetük, és az állandó aggodalom a fogoly testvérek iránt.”
Az első eskütételre 1958. augusztus 15-én, Szegeden került sor, ezután a fiatal testvért Majosra helyezték. Bár eleinte nem örült a hirtelen változásnak, hamar megszerette az új testvérközösséget is. „Ezek az évek a názáreti rejtett élet időszakához voltak hasonlóak. Egyszerű kötelességteljesítésben, imában teltek napjaink, olyanok voltunk a faluban, mint jel az ilyen irányú élethivatásra.” Egyéves majosi tartózkodás után Erzsébet testvért Kiskunfélegyházára helyezték, ahol 23 évet töltött. Az ott élő testvérekkel együtt dolgozott az egyházközségben és a helyi varrodában; utóbbi a közösség megélhetési lehetőségét adta. A varrodában előbb tanuló, később segéd, majd vezető lett. „Máriától és Zseni nénitől, ettől a két jó testvértől sokat tanultam: Zseni nénitől a gondoskodó szeretetet, Máriától a pontos megbízható munkát. Az imádságos, Istenbe kapcsolódott élet jellemezte őket. Személyük, nevelésük, példájuk alakított, hatott rám. Áldozatos szeretetük segített a növekedésben.”
Erzsébet számára ez az időszak nem nélkülözte a próbatételeket sem: Zseni nénit betegségében hat éven keresztül ápolta, és közben Máriának is megromlott az egészsége. A betegápolás mellett Erzsébet továbbra is varrt, vezette a háztartást, minden munkát elvégzett, amire szükség volt. „Nehéz időszak volt, de nem esett nehezemre mindezek ellátása. Egyre inkább testet öltött bennem az életprogramnak választott szó: szolgálat. Szent Pál is segítségemre volt ennek a gondolatnak és életnek megélésében: „caritas Cristi urget nos”.
Erzsébet másik nagy erőforrása W. Gabriella testvér tanítása volt, aki formálta, erősítette a fiatal testvér Istennel való kapcsolatát. „Minden levele lendítő erővel hatott rám, könnyebb volt az újrakezdés. Életem egyik legszebb időszakának tartom, ahogy formálódtam. Ezek a lelki beszélgetések adtak erőt, hogy a szeretett személyek elvesztését el tudjam fogadni.”
A kiskunfélegyházi évek után Erzsébet testvér Kecskemétre került. A veszteségek után nem volt könnyű számára teljesen újrakezdeni az életet egy egészen más környezetben, ahol új munka és új emberek várták őt. „Egyszer fent, egyszer lent - így teltek napjaim. Hol bizakodó voltam, hol lázadoztam. Háborgásaim idején az egyik testvértől kaptam egy feliratos képet: Jézus lecsendesíti a vihart a tengeren. Vágytam én is ezt a csendességet, ami végül be is következett. Áldom az Istent, hogy nem engedett más munkaterületre.”
Mély elköteleződése ellenére a külső körülmények miatt örök esküt csak 1975. augusztus 15-én tehetett. Egész életének jelmondata volt: „szolgálni Istent és embertársaimat”.
A kecskeméti főplébánián egyre több feladatot kapott: dolgozott irodavezetőként és a hitoktatásban, minden munkát szeretettel végzett. A szeretet kölcsönös volt: a papság és a hívek közössége egyaránt megismerte, befogadta és megszerette őt. Az emberek otthon érezték magukat az irodájában. Ezt a számára nagyon kedves munkahelyet 1991-ben adta fel, amikor a Jézus Szíve Társasága Kecskeméten néhány testvér közreműködésével újraindította a Korda Könyv és Kegytárgykereskedést. Ebben a feladatban nagyon számított rá a közösség, és ő is hamar megszerette a Kordát, ahol egészen haláláig végezte a munkát. „…akiket nem ismerek, azokat is próbálom a Kordában megszólítani, figyelmes szeretettel meghallgatni.”
Megyes Erzsébet SJC a Jézus Szíve Társaságában egészen Istennek adta az életét: imádsággal és mindennapi munkájával egyaránt Istent és embertársait szolgálta. 2023. augusztus 15-én együtt ünnepelte a közösséggel első eskütételének 65. évfordulóját, októberben lelkigyakorlaton vett részt. „Imádsággal, lelkigyakorlatok végzésével merítettem erőt a mindennapokhoz. A Jézus Szíve tisztelet mindig motivált, és folyamatosan éreztem az Isten vezetését. Életemnek az adott értelmet, hogy egy közösség tagjaként dolgozhattam Isten ügyéért. Voltak nehéz időszakok, de itt találtam meg a békémet, kiegyensúlyozottságomat. Szeretem a Társaságomat, érte mindent elviselek. Itt szolgálom Istent és embertársaimat.” Jézus, akinek hittel átadta az életét, utolsó lelkigyakorlata után szólította magához hűséges szolgálóját, aki Mária szavaival válaszolta: „Íme az Úr szolgálóleánya…”
Személye, csendes, alázatos, embertársait szolgáló tanúságtevő élete halála után is eleven marad. „Isten kezében vagyunk.” – mondta élete utolsó napjaiban. Hisszük, hogy most is ott van, csupán Isten áttette egyik kezéből a másikba, hiszen „az Úr szemében drága szentjeinek halála!" Zs. 116, 15
Forrás és fotó: Jézus Szíve Társasága
