Közeledik a NEK!

2021. máj. 25. (kedd) 08:30
Mindenhol

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) jegyében tartottak online találkozót a szerzetesi intézmények vezetőinek és pedagógusainak május 19-én.

Mohos Gábor segédpüspök, a NEK Titkárság vezetője köszöntötte a résztvevőket, meghívta az intézmények vezetőit az eseményre, majd beszélt az elmúlt hónapok háttér-munkálatairól és az előttünk lévő időszak készületeiről.

Fábry Kornél, a NEK főtitkára beszámolt a Kongresszus hetének főbb programjairól és beszélt a pénteki Forráspontról is, amit kifejezetten a 15 és 30 év közötti fiatalok számára szerveznek. A pedagógusokon keresztül meghívta a diákokat, hogy töltsék a hétvégét a fővárosban, és vegyenek részt a Kongresszuson.

Perényi Szilvia önkénteskoordinátor tájékoztatójában az önkéntesség fontosságát és a bekapcsolódás lehetőségeit vázolta. Arra buzdította a résztvevőket, hogy jelentkeztessék diákjaikat, hiszen legalább 2500-3000 önkéntesre van szükség a NEK rendezvényeinek sikeres lebonyolításához.

A regisztrációs oldal és folyamatok megújulásáról Gábor Miklós beszélt. A regisztrációs felület megújult arculattal és felhasználóbarát módon működik, ami a csoportok és egyének számára is könnyebbé teszi a jelentkezést. 

A találkozót a NEK jegyében nyolcadik alkalommal világszerte megrendezendő szentségimádási és imalánc, valamint az online Kvíz NEKtek meghirdetésével zárták. Arra kérték a résztvevőket, hogy iskolai közösségeikkel is kapcsolódjanak be Úrnapja szombatján (június 5.) a világméretű imaláncba, készüljenek együtt imádságban a Kongresszusra! 

A Kvíz NEKtek játékot a szerzetesi intézmények diákjai számára készítette a szerzetesi iroda, amivel június 6-ig tudnak versenyezni egymással értékes ajándékcsomagokért. A játék kérdései az Eucharisztikus Kongresszusról és a szerzetesrendekről szólnak, ezek a feladványok segítenek a diákoknak ráhangolódni a szeptemberi eseményre. 

 

Forrás és fotó: Schumicky Mária/MSZKI

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41