„A testvérek és nővérek életformája ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát és éljenek engedelmességben, szegénységben és tisztaságban.”
(Regula I, 1.)
A Regula fenti szavai szerint él és dolgozik Kozármislenyben a Ferences Harmadik Rend női ágához tartozó Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei Rendje, akiket legnagyobb magyarországi elöljárójuk, Borbáth Éva, szerzetes nevén Krisztina nővérrel beszélgetve mutatok be a kedves olvasóknak.
Kezdjük is az ismerkedést azzal, hogy a Ferences Renden belül hol helyezkedik el az Önök közössége?
Az Assisi Szent Ferenc által alapított Rend három fő részből áll. Az első a Kisebb Testvérek rendje (OFM), a második Szent Klára regulája szerint élő Klarissza Nővérek Rendje (OSC), a harmadik pedig a világban élő családosok rendje, a Ferences Világi Rend (OSF vagy FVR). Az évszázadok folyamán kialakultak azok a Harmadik Rendhez tartozó új alapítású közösségek, ahol a ferences lelkiséget élő tagok már jobban elkülönülnek a világtól, rendházakban élnek, vállalva a szegénység, tisztaság és engedelmesség szerzetesi fogadalmát. Ezek a közösségek ma a Reguláris, Szabályozott Harmadik Rend (TOR) Regulája szerint élik életüket. Ide tartozik a kozármislenyi reguláris rendben élő, Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei Rendje is.
A hetvenes évek végére a Ferences Rend női ága annyira szerteágazóvá vált, hogy II. János Pál pápa szükségesnek látta a II. Vatikáni Zsinat szellemében történő szabályozását, regulájuk megújítását, és arra kérte a női ferences rendeket, hogy az alapító lelkiséghez, szellemiséghez igazodva újuljanak meg, és az evangélium szerint éljenek. A ferences nővérek a kérésnek eleget téve konferenciát hívtak össze Rómában, és több éven át dolgoztak regulájuk megújításán. II. János Pál pápa 1981-ben hagyta jóvá a megújított regulát.
Az Önök rendje mikor alakult?
A mi rendünk a rendszerváltás után, 1993-ban alakult, Bali Katalin Kapisztrána nővér alapította Hegedűs Kolos akkori ferences tartományfőnök segítségével. Működését pedig az egykori pécsi megyéspüspök, főtisztelendő Mayer Mihály hagyta jóvá.
1993 óta élünk a Pécsi Egyházmegyében és 2005 óta Erdélyben is, a Gyulafehérvári Főegyházmegyében, egy magyar településen, a Sepsiszentgyörgy melletti Árkos faluban.
Erdélyi szolgálatunkban szociálisan rászoruló, kapcsolati válságba került fiatal anyákkal foglalkozunk, akik néhány hét, hónap vagy év időtartamra szorulnak a segítségünkre.
Kozármislenyre, erre a gyönyörű, Pécs város tőszomszédságában lévő baranyai kisvárosra hogyan találtak? Alapítójuknak, Kapisztrána nővérnek volt kapcsolata vagy kötődése ide?
Kapisztrána nővér Heves megyei születésű volt, de Budapesten élt. Ő már az 50-es években szerzetes nővér volt, titokban élte a szerzetesi életét, és egész életében hűséges maradt ehhez az életformához. A rendszerváltás körüli években, amikor már újra szabadon lehetett élni a szerzetesi életet, kereste azt a helyet, ahol nővértársaival együtt, fogadalmuk szerint, közösségben élhetnek és dolgozhatnak.
Kozármislenyben találta meg az alkalmas helyet, ahol 1993-ban Ferenc Miklós akkori polgármester úgy segítette az otthonra találást, hogy a nővérek betegápolói munkájáért cserébe építési telket adott. Az elkövetkező években itt épülhetett fel a kolostor, a templom, majd az idősek ellátását szolgáló Dorothea Otthon is.
Kolostor, templom, idősek otthona csodaszép, új épületegyüttes – honnan volt minderre pénzük, kinek a segítségével sikerült mindezt megvalósítani?
Közösségünk megalakulása után, otthonaikban és kórházakban ápoltunk betegeket, időseket. Az elöljáró és a nővérek folyamatosan imádkoztunk, és adományok gyűjtését is megkezdtük azért, hogy egyszer legyen egy önálló kolostorunk, ahová a szolgálatok teljesítését követően haza tudunk térni.
Egy véletlen találkozás során – bár tudjuk, véletlenek nincsenek – Kapisztrána nővér a pécsi kórházban beteglátogatáson volt, ahol összetalálkozott és megismerkedett Josef Eberli svájci plébánossal, aki életfeladatának tartotta, hogy országa védőszentjének tiszteletét más országokban is terjessze. Beszélgetésük során kiderült, hogy a két életcél összeegyeztethető, és Eberli atya személyén keresztül a svájci támogatók adománya is eljutott Kozármislenybe. Segítségükkel az 1993. évi alapkőletételt követően négy év alatt épült fel a kolostor és a Flüei Szent Miklós titulusú templom. A tervezést Viczencz Ottó pécsi építész végezte, a kivitelezési munkálatokat pedig Eördögh István építészmérnök úr irányította. A templom felszentelése 1997-ben történt meg.
Az Idősek Otthonának építése 2004-ben fejeződött be, és ugyanebben az évben, ősszel kapott működési engedélyt, ahol eleinte 44, mára pedig 50 idős embernek tud ellátást biztosítani.
Hogyan működik az Otthon és hogyan működik az Önök közössége?
A Dorothea Otthon állami normatívából működik. Az idős emberek ellátását szakemberekből álló kollégák végzik, gondozzák, tornáztatják őket, mi, szerzetes nővérek a mentálhigiénés foglalkozásokat és a lelki élet elősegítését tesszük lehetővé imaórák vezetésével. Közösségünk neve magába foglalja hivatásunkat és küldetésünket. Krisztusban és Krisztus által adjuk oda magunkat Istennek, hogy egészen az embereknek tudjunk élni, elsősorban a szegényeknek, a betegeknek, az időseknek és azoknak, akikhez elvezet az Úr. Idősek és fiatalok között egyaránt jelen vagyunk. Isten jelenlétét az imádsággal visszük az emberek közé.
Milyen külső felismerhetőségi jegyeik, attribútumaik vannak?
Szent Ferenc követőiként barna habitust viselünk fehér kordával és barna fátyollal.
A kezén jegygyűrűt látok.
Igen, mert Jézus jegyesei vagyunk, egész életünket neki szeretnénk szentelni. A jegygyűrűt az örökfogadalomkor kapjuk. Kordánkon a három csomó szerzetesi fogadalmunkra – szegénység, tisztaság, engedelmesség – emlékeztet.
Krisztina nővér hol született, és kinek a hatására lett épp ferences betegápoló szerzetes?
Erdélyben, Kézdivásárhelyen születtem, és egy közeli, magyar lakta kis faluban éltem szüleimmel és két testvéremmel. Már gyermekkoromban sokat foglalkoztatott, hogyan tudnék segíteni másokon. Egyik este teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a legjobban az imádsággal tudok segíteni, és szerzetes leszek, aki mindent elhagy, és Istennek szenteli életét. Elhatározásomban sokat segített, hogy láttam a Szent Ferenc életéről szóló „Napfivér, Holdnővér” című filmet. Ekkor bizonyosodtam meg arról is, hogy Isten teremtményeiként mindannyian a Mennyei Atya gyermekei vagyunk, mindnyájan testvérek vagyunk.
Volt a falunkban egy ferences szerzetesnővér, az ő édesanyjától kaptam meg lányának elérhetőségét, akivel elkezdtem levelezni. 1998-ban jelentkeztem és 2000 őszén léptem be a rendbe.
A szüleim eleinte nem hitték, hogy én ezt komolyan gondolom. Édesapám halálát követően pedig még nehezebbé vált az otthonról való végleges elszakadás, de békét adott, hogy édesanyám és a húgom a döntésem megvalósításában mindig támogatott. Az öcsém még kicsi volt, mára azonban ő is megérti és elfogadja, hogy szerzetes lettem. Békét ad az is, hogy élő kapcsolat van a családommal, mindenki meglátogathatja a szüleit, testvéreit és ők is meglátogathatnak minket a közösségben.
Imádkozunk családjainkért, közbenjárunk értük. Hiszem, hogy megtapasztalják Isten gondviselését és szeretetét mindennapi életükben.
Az ima mellett a betegápolásra is elhívást érzett?
Elsősorban az ima és a segítés vágya volt a szívemben, az vonzott. Tudtam, hogy tisztaságban, engedelmességben, egyszerűségben szeretnénk élni, és a betegápolásban is sok olyan feladat van, amelyet én is el tudok látni. Lehet, hogy itt átélem, hogy én egy bizonyos feladatra nem vagyok alkalmas, de azt is tudom, hogy az Úr alkalmassá tud tenni. A szabályzat szerint nem feladatra vagyunk összegyűlve, hanem keressük, hogy kit mire hív az Úr! Egy szerzetesrenden belül sokféle munka van, pl. könyvelés, gazdasági munka, nálunk sem mindenki ápol beteget, de mindenki megtalálja azt, amire az Úr elhívta.
Szerzetesi életében mi volt eddig a legnagyobb boldogság?
Életem legboldogabb napjának ma is az örökfogadalom letételének napját tartom, amikor teljesen Istennek adtam az életemet. Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy elöljáró, miniszter, vagyis szolgája lehetek a testvéreknek, de határtalan öröm az eucharisztia napi vétele, a közös ima, zsolozsma, egy-egy lelkigyakorlat, és nagyon sok olyan esemény történik, amikor azt érzem: hű, de jó lenne ezt vagy azt a történést nem elfelejteni…
Számtalan találkozás adódik az életünkben. Születés és halál mellett lehetünk sok ember kísérője. Istentől kapott ajándék és nagy megtiszteltetés egy idős, haldokló mellett lenni. Nehéz az elvesztés, de egyszerre van benne a szomorúság és a gazdagodás lehetősége.
Aki most olvassa ezeket a sorokat, hivatástisztázás okán kérhet Önöktől segítséget?
Természetesen. A honlapon található elérhetőségeinken keresztül felveheti velünk a kapcsolatot. Ha valakit érdekel az életformánk, személyesen is ellátogathat hozzánk. A közösségünkhöz való csatlakozás és az elköteleződés folyamata több szakaszból áll, és minimum hét esztendeig tart. Ismerkedés, jelölt idő, noviciátus, egyszerű fogadalmak időszaka, végül az örök fogadalom ünnepélyes letétele. Ez idő alatt együtt keressük, és az elöljárón keresztül a közösségtől is választ kap a jelölt arra, hogy valóban a mi közösségünkben lesz-e az ő útja.
Szívből kívánom, hogy ne csak keressék, de sokan találják is meg helyüket az Önök közösségében. Krisztina nővér életére és munkájára Isten áldását kérve köszönöm, hogy a beszélgetőtársam volt.
***
Csegezi Mária
Az eredeti interjú az Országút plébániai magazinban olvasható.
Fotók: Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei, MSZKI
Ferences Média 2025